Vámbéry Ármin születése napján

Magyar Nagyjaink

E napon – kikelet (március) hava 19.-én született
1832-ben Vámbéry Ármin magyar nyelvtudós, utazó, a Magyar Földrajzi Társaság egyik alapítója († 1913)

Wamberger Hermann néven született Szentgyörgyön, 1832 március 19.-én Vámbéry Ármin ( Hermann Vámbéry, Arminus Vámbéry ) magyar keletkutatónk (orientalista), egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémiánk rendes tagja.

Vámbéry Ármin dervis-öltözetben egy turkesztáni karavánszerájban (ismeretlen franci vándorfényképész, 1860 táján)

Szegény zsidó család gyermekeként látott napvilágot, a Pozsony vármegyei Szentgyörgyön. 
Születési éve bizonytalan, 1831 vagy 1832, ő maga későbbi éveiben az 1832-es évnél állapodott meg. Édesapja röviddel az ő születése után kolerában meghalt, huszonkét éves édesanyja szegénységben nevelte és hamarosan újra férjhez ment, a család Dunaszerdahelyre költözött. (Számos életrajza tévesen születési helyeként is Dunaszerdahelyet jelöli meg.) Hároméves korában megbénult a bal lába, ami teljesen soha nem is gyógyult meg. Így járta be, sántán egész Belső-Ázsiát is. A helyi népiskolába járt 12 éves koráig. Azután szabóinas volt egy rövid ideig, majd a falusi kocsmáros gyerekének lett a házitanítója. Rendkívüli tehetségét fölismerve, tehetősebb ismerősei voltak a segítségére, hogy továbbtanulhasson.

Vámbéry 1857-ben Eötvös József báró támogatásával Isztambulba utazott. Négy évi tartózkodása alatt először nyelvtanító lett Husszein Daim pasa házában, közben megismerte a keleti élet szokásait. Majd oktatója és barátja, Mullah Ahmed Effendi segítségével sikerült olyannyira törökké válnia, hogy később a híres török államférfi, Fuad pasa titkára le(hete)tt. Mindez idő alatt tudományos folyóiratokban számos tanulmányt tett közzé török források alapján a magyarok történelmi vonatkozásairól, és emellett még elsajátított vagy húsz különféle keleti tájszólást is. 1858-ban Isztambulban jelent meg első műve, a Német–török és Török–német zseb-szótár.

Vámbéry Ármin utazásainak terképe franci(á)ul
Carte du voyage d’Armin Vambery en Asie centrale (Lepeltier.ludovic, 2010)

A középkori krónikairodalom főleg a Gesta Hungarorum meg a Gesta Hunnorum et Hungarorum megőrizte magyar történeti hagyomány a magyarság legközelebbi rokonainak a türök népeket tekintette. E hagyomány nyomán Vámbéry Ármin – Kőrösi Csoma Sándorhoz hasonlóan – Ázsiában vélte föllelhetni a magyarok eredetét meg talán túlélő nyomait is …

„Természetesen következett tehát ebből az a reménységem, hogy Középázsiában az összehasonlító nyelvtudomány segítségével világosságot vető sugarat lelhetek, mely eloszlatja a homályt a magyar őstörténelem sötét tájairól.” (Vámbéry Ármin : Küzdelmeim. IV. fejezet, 62. o.)

Vámbéry a közeli török–magyar – szabatosabban türök–magyar (Sz.) – népi és nyelvi kapcsolat elméletének szószólója volt, e tárgyban írott munkái gyakran durva hangvételű tudományos és közéleti vitát robbantottak ki Magyarországon, amely igen bengán az „ugor–török háború”-ként híresült el. Vámbéry amellett érvelt, hogy a türk nyelvek és a magyar közti nagyszámú hasonlóság e nyelvek és népek közös észak-ázsiai eredetére mutat. A magyar nép és nyelv finnugor eredetét végérvényesen bebizonyító Budenz József és követői komoly kritikákat fogalmaztak meg Vámbéry elméletével kapcsolatban, és egyértelművé tették, hogy megkérdőjelezhető Vámbéry tudományos szavahihetősége és tisztessége. Budenz ezekkel a szavakkal bírálta meg Vámbéry: Magyar és török–tatár szóegyezések c. művét:

„Esőt adál uram, de nincs köszönet benne! – mondhatnám e jelentésemet befejezvén, én is, ha visszatekintek a szóhasonlítások nagy halmazára, melyet Vámbéry úr, nem nagy gonddal és lelkiismeretességgel összehányva, »magyar és török–tatár szóegyezések« czime alatt a magyar nyelvész közönségnek nyújtott, mint feleletét azon kérdésre: hogy mi és mennyi törökség van a magyar nyelvben? Hogy e feleletnek, úgy amint ő azt adta, semmi hasznát nem vehetjük, azt a fentebbi birálati jelentésem, úgy hiszem, eléggé megmutatta.”, Budenz József. (NyK. 10 : 128)

Vámbéry később így emlékezett vissza ezekre az időkre:

„A küzdelem, melyet fanatikus ellenfeleim, sajnos, átvittek a személyeskedés terére is, eltartott jó sokáig, de ezúttal is bevált a régi diák közmondás: Philologi certant, tamen sub judice lis.” In: Vámbéry Ármin: Küzdelmeim. IX. fejezet, 130. o.

Ez a latin mondat szó szerinti fordításban azt jelenti: „A nyelvészek (azt) állítják, hogy a verseny még nem ért véget” (Quintus Horatius Flaccus, Ars Poetica, 78). A költő ezzel a mondatával utal azokra a véget nem érő vitákra, melyek a tudósok között mindig napirenden vannak nyelvtani kérdésekben (is), és gyakran kiderül, hogy jelentéktelenek ezek a kérdések, vagy viták.

A Vámbéry és támogatói közt Marczali Henrik történész, Pozder Károly nyelvész, Thúry József nyelvész, Török Aurél antropológus és mások) által képviselt álláspont jól kidolgozott és előremutató volt, és megmutatta a hagyományos családfamodell etnikai és nyelvi kapcsolatok leírására való alkalmatlanságát, mivel a népek és nyelvek a biológiai fajoktól igencsak eltérő módon viselkednek. Vámbéry meg az ugor, csak utóbb még tovább alázón finnugor származáselmélet többi bírálója rámutatott a finnugor elmélet és a rendelkezésre álló adatok (írott források, nyelvemlékek, régészeti leletek stb.) közti ellentmondásokra. Vámbéry és köre rámutatott, hogy a finnugor és az altaji nyelvek számos tekintetben erős hasonlóságot mutatnak. Ráadásul a magyar nyelvben nagyszámú (legkevesebb 300–400) ősi török eredetű szó található, és még ennél is sokkal több jó vagy elfogadható török etimológiával.

Vámbéry és követői (a „törökösök”) rámutattak, hogy a finnugrista válasz, kölcsönzés a türk/török nyelvekből, a tényleges helyzet túlzóan egyszerűsítő magyarázata, és a finnugor nyelvű és török nyelvű népelemek etnikai és nyelvi keveredése, összeolvadása sokkal valószerűbb forgatókönyv, amit az urál-altáji nyelvek nyelvészeti-szerkezeti hasonlósága tett lehetővé.

„…a magyar nyelv eredetében ugor, de a nemzet későbbi érintkezése és történeti átalakulásánál fogva egyformán ugor és török jellemű…” In: Vámbéry Ármin: Magyar és török–tatár szóegyezések. 120. o.

Vámbéry szerint a magyar nyelvben található igen jelentős számú török elem arról tanúskodik, hogy a magyar kontaktusnyelv, ugor és türk elemekből kialakult kevert nyelv, amelynek nem csak egy, hanem két őse van. Vámbéry haláláig kitartott elmélete mellett. Ebben tévedett a legnagyobbat ! (Sz.)

Az ugor–török csetepatéról elmondható, hogy az sokkal inkább volt – politikai felhangoktól sem mentes – tudományos presztízsharc, mint tényleges tudományos eszmecsere. Az eredménytelen vitát soha nem zárták le megfelelően, az egyszerűen elhalt, mivel Vámbéry és követői hosszas küzdelem után felhagytak a kilátástalan vitával. Vámbéry az évek során többször módosított elméletén, de mindvégig kitartott a nyelvi és etnikai keveredés mellett. A vitában résztvevő finnugrista összehasonlító nyelvészek nemhogy a nyelvkeveredés vagy nyelvi összeolvadás tényét, de még annak elvi lehetőségét is mereven elutasították, és ragaszkodtak a bináris családfamodellhez. Egy, a vitában megszólaló finnugrista saját szavaival: „A magyar nyelv nem lehet kétféle eredetű, a magyar nyelvnek csak egy az eredete; ha ugor, akkor nem lehet török, s ha török, akkor nem ugor.” (A dőlt betűs kiemelés a szerzőtől.) Az eltelt idő tudományos fejlődése azonban rámutatott, hogy Vámbéry számos tekintetben közelebb járt az igazsághoz, mint a vele vitázó finnugristák, s az uráli/finnugor történeti nyelvészet is igen komoly átalakuláson ment át. Ma már nem is a betegesen antimagyar finnugor nevet használják, hanem uráli nyelvcsalád néven emlegetik… a Hungrofinn vagy még ınkább Hunnugor Nyelvcsaládunkat… már amennyiben ugye nekünk van nyelvcsaládunk…

Az ugor–török háború után Vámbéry tovább folytatta munkáját, alakítva elméletét, ám mindvégig kitartott a magyar nép és nyelv kettős, ugor és török eredete mellett. Utolsó, már csak halála után kiadott, A magyarság bölcsőjénél című munkájában adta összegzését munkásságának. Ebben amellett érvel, hogy a mai magyar nép valójában csak a Kárpát-medencében született meg, az ide legkésőbb Attila idejében betelepült türk–ugor népkeverékből és a közé több hullámban betelepülő török népelemekből, melyek közül az utolsó jelentősebb a „honfoglaló” magyarok török törzse volt, akik aztán megalapították a Magyar Fejedelemséget. (Ez az elképzelés megelőlegezi a László Gyula képviselte kettős honfoglalás elméletet és azzal sokban megegyezik.)

A magyar, türk/török és ugor (mai szóhasználattal finnugor) nyelv rokonsága kapcsán megjegyzi:

„Az analógia kisebb vagy nagyobb foka, a rokon beszédrészek többé vagy kevésbé fontos volta lehet és lesz is még sokáig vita tárgya, de a török és magyar nyelv közt levő szoros és ősrégi rokonság tényét nem lehet oly könnyen kétségbe vonni.” In: Vámbéry Ármin: A magyarság bölcsőjénél. 20. o.

„Éppen ez az ugorokkal való keveredés ténye az, ami a magyar nép régi volta mellett bizonyít és pedig a következő okokból. Mint tudjuk, az ugor összefoglaló néven a vogulokat, osztjakokat, votjákokat, zürjeneket, mordvinokat, lappokat, cseremiszeket, észteket és finneket értjük ; kisebb népcsoportok ezek, amelyek most a Szozva partjától a lappok földéig s déli irányban a Volga középfolyásáig elterülő óriási területen laknak; oly néptöredékek, melyek nemcsak nyelvileg, hanem antropológiai és etikai tekintetben is elkülönülnek egymástól. Mivel pedig az ugorok a homályos őskorban egységes egészet alkottak és mivel a magyarok nyelvében a felsorolt nyelvek mindegyikének van nyoma, ennélfogva a magyar nyelv ugor elemei csak abból az időből származhatnak, mikor az ugor törzs még nem szakadt szét s az egyes ágak még együtt voltak azokkal a töredékekkel, amelyek később beolvadtak a magyarságba.” In: Vámbéry Ármin: A magyarság bölcsőjénél. 53. o.

„…ugorok voltak azok, kik az alapelemet alkották; de ehhez az alaphoz az idők során oly nagy mértékben járult hozzá egyre több török–tatár elem, hogy a török elem fölébe kerekedett az alapot alkotó ugoroknak s ily módon állt elő az a tarka népkeverék, mely később a magyar néven lett ismeretessé.” In: Vámbéry Ármin: A magyarság bölcsőjénél. 94. o.

Fényképe a Vasárnapi Újságban (1905/24)

Az Akadémia és a Tudományegyetem finnugristái (Hunfalvy Pál, Budenz József, Barna Ferdinánd stb.) nem lelkesedtek Vámbéry elmélete iránt. Az őt és elméletét ért támadások hevessége azonban meglepő annak fényében, hogy Vámbéry sosem tagadta a magyar és a finnségi népek közt fennálló kapcsolatot, az általa előbb turáninak, majd a nemzetközi szaknyelv változása nyomán már urál-altajinak nevezett népeket és nyelveket (a finntől a magyaron át a törökig) mind egymás meglehetősen közeli rokonainak tartotta.

Az ugor–török háború kapcsán érdemes felidézni a nyelvész Maarten Mous gondolatait:

„Mixed languages pose a challenge to historical linguistics because these languages defy classification. One attitude towards mixed languages has been that they simply do not exist, and that the claims for mixed languages are instances of a naive use of the term. The inhibition to accept the existence of mixed languages is linked to the fact that it was inconceivable how they could emerge, and moreover their mere existence posited a threat to the validity of the comparative method and to genetic linguistics.”

„A kevert nyelvek kihívást jelentenek a történeti nyelvészet számára, mert ezek a nyelvek ellenállnak az osztályozásnak. A kevert nyelvek felé tanúsított egyik hozzáállás az volt, hogy egyszerűen nem léteznek, és a kevert nyelvekről szóló kijelentések a kifejezés naiv használatának esetei. A kevert nyelvek létezésének elfogadása elleni gátlás ahhoz a tényhez köthető, hogy felfoghatatlan volt hogyan is keletkezhetnek, és ráadásként puszta létezésük fenyegetést jelentett az összehasonlító módszer érvényességére és a genetikus nyelvészetre.”

Fényképe a Vasárnapi Újságban (1905/24)

Budapesten húnyt el, 1913 szeptember 15.-én …

Vámbéry Ármin főbb művei

Irodalom

Forrásaim :

Vámbéry Ármin: A magyarság bölcsőjénél. 

Nyáry Szabó László : Szabó-szótár / ideolektusom (mind-máig digitális „kéz”- ill. „gép”-ıratban)

(Sz.) : Számozatlan, forrásolatlan saját (alkotású) szójavallataim

Csáki Éva : Török-Magyar Szótár (Balassi Kiadó, Budapest, 1995)

Benderli Gün – Gülen Yılmaz – Kakuk Zsuzsa – Tasnádi Edit : Török-Magyar Szótár / Türkçe-Macarca Sözlük (Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó, Budapest, 2013)

Nyáry Szabó László : TÖRÖK-MAGYAR SZÓTÁR, Torontál Kiadó, Szeged (kiadás előtt még kézıratossan)

Ajánlott olvasmány :

Az oguz török pırossal, a qazaqok és kıpcsákok naranccsal,
az ujgúrok, helyesebben turkık zölddel, míg a szabırıai türökök mély kékkel…
A nándorok (keleti) maradékán a csuvasok meg lılával…

A turkologusok – türökészek vagy törökészek ?

Érdemes végre rendet tenni az alapfogalmak között a türökök meg a törökök vılágában is ! 

„”

Ossza meg: