Νεφέλη – Nephelé – Nebula – a hellén ‘Felhő-İstennő’

A hellén Νεφέλη azaz Nephelé a római regékben Nebula azaz Felhőnce (Sz.) – a Felhők İstennője.

A hellén νέφος [ejt : nephosz] azaz ‘felhő’ szó, amelyből Νεφέλη [ejt : Nephelé] is fakad …

A proto-helléni, azaz ős-hellén *népʰosz a proto-indo-europai *nébʰosz ‘felhő’ szóból ered.
Rokon az ‘ég’ vagy ‘Menyország’ jelentésű, proto-szláv *nebo, valamint ‘ég’ értelmű szanszkrit नभस् [ejt : nábhasz] szóval.

Nephelé az árny-leány (Sz.) vagy köd-leány, akit Zeusz ködből gyúrt Héra képmására, hogy a vakmerő Ixiónt ráászedje vele. Ebből az ölelkezésből született Kentaurosz, a kentaurok őse. Mondják, hogy amikor Héraklész a kentaurokkal harcolt, Nephelé záport zokogott rá unokái védelmében, amitől a hős íján megereszkedett az ideg. Később az istenek Nephelét Athamasz királyhoz adták feleségül, akinek Phrixoszt és Hellét szülte. A király azonban csúfosan elhagyta őt egy másik nőért, Inóért, sőt annak felbujtására még ~ fiát is meg akarta ölni; ekkor küldte a kétségbeesett anya gyermekei megmentőjéül a Hermésztől kapott szárnyas aranyszőrű kost, amelynek elveszett gyapjáért utóbb az Argonauták is útra keltek. – A rege-rendezők némelye csupán azonos nevű, de két külön személynek tekinti Ixión szerelmét meg Athamasz feleségét…

NepheléNebula talán legbájosabb ábrázolása Henri Léopold Lévy Nébula nympha‘ja 1876-ból :

Henri Léopold Lévy : La nymphe Nébula (1876)
Musée des beaux arts de Nancy

A latin nebula ma más jelentésben él…
Leginkább a messzi-messzi csillag-ködöket értik rajta…

A 7500 fényévre levő Carina Nebula a Carina csillagkép déli részén rejtező csillagbölcső.
Hubble’s Wide Field Camera 3 observed the Carina Nebula on 24-30 July 2009. The composite image was made from filters that isolate emission from iron, magnesium, oxygen, hydrogen and sulphur.

És végezetül a Felhő-İstennő legrégebbről fönnmaradt ábrázolása :

Az ülő alak Nephelé – Római freszkó a Casa dei Vettii (VI 15,1) falán Pompejiben.

Νεφέλη – Nephelé – νέφος – a hellén ‘felhő’

Borrowed from Latin nebula (“little cloud, mist”). Akin to Ancient Greek νεφέλη (nephélē, “cloud”), német Nebel ”, Old Norse nifl, Polish niebo (“sky, heaven”), Russian не́бо [ejt : nyébo], “sky”.

Forrásaim – Sources :

https://en.wiktionary.org/wiki/%CE%BD%CE%B5%CF%86%CE%AD%CE%BB%CE%B7#Ancient_Greek

https://en.wiktionary.org/wiki/%CE%BD%CE%AD%CF%86%CE%BF%CF%82#Ancient_Greek

https://en.wiktionary.org/wiki/nebula#Latin

Tótfalusi : Ki kicsoda az antik mitoszokban

Nyáry Szabó László : Szabó-szótár / ideolektusom (mind-máig digitális „kéz”- ill. „gép”-ıratban)

(Sz.) : Számozatlan, forrásolatlan saját (alkotású) szójavallataim

Ossza meg: