Diószegi Vilmos Budapesten született, 1923 május 2.-án.
Diószegi Vilmos volt a legismertebb és legműveltebb táltos-kutatónk.
Bár maga gyakran inkább – a tátos helyett – a távolkeleti sámán szót használta.
Valószínűleg a magyar-ellenes kommunista terror kijátszása végett is tett így…
Táltos szavunk már 1211 óta írásban is fönnmaradottan adatolt …
A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára III. kötete 832. oldalának tanúsága szerint is.
Évezredeknél is öregebb szó-örökségünket, a táltosság emlékét ugyan megfontolandó, mikor is cseréljük föl a nem is szebb és nem rövidebb, de nem is találóbb sámán szaváért ?
Diószegi Vilmos kutatásait a sámán-hittel kapcsolatban szovjet (oroszországi) múzeumokban, szabíriai (idegenkedőn szibériai) és mongóliai helyszíneken is végezte. Kutatásokat végzett a táltos szó eredetének földerítésével kapcsolatban is. A magyar, a szibériai és közép-ázsiai népekén kívül foglalkozott a Magyarországon élő nemzetiségek hitvilágával is. Fő kutatási területe a magyarság honfoglalás előtti táltos hitvilágának föltérképezése.
A Diószegi Vilmos halála után megjelent Samanizmus kötetének Utószavában Morvay Judit mint tanú idézi föl távolodó, kedves alakját : Édesapja műszaki rajzoló volt, édesanyja otthon nevelte két gyermekét, fiát és nála hét évvel fiatalabb lányát. […] Igen élénk fantáziájú gyerek volt. Szerette a mesét, külön álomvilágot épített ki magának, saját maga által kitalált történetekkel, szereplőkkel, helyszínnel […] Gyermekkorában sokat betegeskedett. A gyakori betegségek alatti szobafogság tétlen napjai fájdalmas emlékként maradtak meg benne, ilyenkor képzeletéhez menekült. […]
Hogy pontosan mikor kezdett el érdeklődni – gyermeki korának megfelelő szinten – a magyar történelem, a magyar „ősvallás” iránt, azt ő maga mondja el Sámánok nyomában Szibéria földjén című útleírásában. A kisfiút, aki akkor 7-8 éves lehetett, édesapja névnapi ajándékként elvitte az „Angolparkba”, ahol a látványosságok mellett Feszty Árpád híres Körképét is megtekintették.
Az apai magyarázat nyomán megelevenedett a magyarok bejövetele, a fehér lovat éldozó táltos.
Ez a teátrális, történelmietlen kép örök nyomot hagyott a fogékony gyermeki lélekben. Mikor erről a gyermekkori emlékről beszélt. azt is elmondta, ekkor tudatosult először benne, hogy ő magyar, vagyis egy olyan néphez tartozik, amelynek a múltja […] izgalmas, titokzatos, nem mindennapi. Gyermeki büszkeség töltötte el.
A helyszín, ahol életre szóló ihletét merítette…
Gimnáziumi évei alatt titokban kezdett el törökül és japánul tanulni önszorgalomból. Már érettségi előtt próbált tájékozódni a magyar hitvilágra vonatkozó fontosabb művekről, elsősorban Kőrösi Csoma Sándorról olvasott el mindent, ami csak a keze ügyébe akadt. Érettségi vizsgáján, szerencsés véletlen folytán, az elnök Németh Gyula professzor, a turkológia neves kutatója előtt csillogtathatta meg ismereteit a nomádok életformájáról, kultúrájáról. Ez a felelet a professzorban maradandó nyomot hagyott.
Miután felvették az egyetemre, a Belső-ázsiai, a Török Filológiai-, és a Magyar Őstörténeti Intézet hallgatója volt. A tanári diploma megszerzéséről lemondott. Az egyetem végzése mellett, hogy szüleit ne terhelje, az egykori csepeli Weiss Manfréd gyárban vállalt délelőtti adminisztrációs munkát. Ez a hivatali munka saját bevallása szerint nyomasztotta, mivel lelkiismerete nem engedte meg, hogy ne végezzen jó munkát, ugyanakkor gondolatai folyton tanulmányain jártak. Legtöbbet a Belső-ázsiai tanszéken tartózkodott, amelynek ekkor Ligeti Lajos professzor volt a vezetője.
Doktori disszertációját is Ligeti professzorhoz írta, mandzsu-tunguz nyelvészeti témából.
1944-1947 közt az egyetem Belső-ázsiai Intézetének tanársegédjeként dolgozott.
Az 1946-ban megszerzett doktorátus után, mint fizetés nélküli gyakornok egy darabig a Belső-ázsiai Tanszéken maradt. 1947-ben a Néprajzi Múzeumba kapott kinevezést, az ún. Ázsiai Gyűjtemény kezelését bízták rá. Rendkívül értékes anyagot kapott a keze alá; ezek közül elsősorban Baráthosi Balogh Benedek által gyűjtött nanaj tárgyakat kell kiemelni, ugyanis a nanajok (goldok) a mandzsu-tunguz nyelvcsaládhoz tartoznak, amelyről a disszertációját írta. Ezek után fordult aktívan a néprajztudomány felé. Az egyetemen mint nyelvész kitűnő filológiai iskolát járt végig, amelynek módszerét a néprajzi kutatások során is érvényesítette. A Szibéria-kutatás mellett, amelyet egyre jobban leszűkített a szibériai hitvilág, a sámánizmus kutatására, elkezdte rendszeresen gyűjteni a magyar hiedelmeket, szokásokat, s a feltehetően rokon vonásokat. bejárta az ország hagyományőrző vidékeit. Többek között alapos gyűjtést végzett a bukovinai, moldvai székelyeknél, a mátravidéki palócoknál. Két nagy gyűjtőút alkalmával a Dunántúlon járt, igen részletes gyűjtést végzett Mezőkövesden, a Nyírségben, Abaúj és Zemplén (vár)megyében és Szatmárban. Csallóközben, Gömörben és Nyitra környékén is többször járt a magyar falvakban. A terepen szerzett tudásanyag többségét meg is jelentette.
Kandidátusi fokozatát 1958-ban kapta meg. 1963-tól a Magyar Tudományos Akadémia, Néprajzi Kutató Csoportjának tudományos főmunkatársa, majd osztályvezetője. Négy alkalommal (1957, 1958, 1960, 1964) járt Ázsiában (Dél-Szibériában és Mongóliában), ahol a szibériai és mongol népek elsősorban sámánista hitvilágát kutatta. Halála előtt az a megtiszteltetés érte, hogy az Encyclopaedia Britannica számára fölkérték a „Samanism”, azaz a „Sámánizmus” címszó összefoglalására, amit meg is írt, de a megjelenést már nem érhette meg. A Farkasréti temetőben temették el.
Diószegi Vilmos világhírű néprajzász-keletész kutatónk Budapesten húnyt el, 1972 július 22.-én.
A Diószegi Vilmos maga nemében egyedülálló hagyatéka ma az MTA BTK Néprajztudományi Intézetében, a Néprajzi Múzeumban valamint az örököseinél található.
Diószegi Vilmos művei
- A sámánhit emlékei a magyar népi műveltségben, Budapest, 1958
- Sámánok nyomában Szibéria földjén, Budapest, 1960, 1998
- A pogány magyarok hitvilága, Budapest, 1967
- Sebestyén Gyula, Budapest, 1972
- Samanizmus, Budapest, 1962, 1998
- Shamanism in Siberia, Budapest, 1996
- Sámánok Eurázsiában, Budapest, 2005
Forrásaim :
Diószegi Vilmos : Samanizmus (Budapest, 1962, 1998)
Morvay Judit Utószó – A Diószegi Vilmos halála után megjelent Samanizmus kötetében
- Magyar néprajzi lexikon I. (A–E). Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1977. 586. o. ISBN 963-05-1286-6
- Sántha István (Szerkesztette) Halkuló sámándobok: Diószegi Vilmos szibériai naplói és levelei, I (1957-1958). Budapest: MTA Néprajzi Kutatóintézet/L’Harmattan Kiadó. 2002
- Sántha István: Veszélyes időben, veszélyes helyen – Diószegi Vilmos Szibéria és Belső-Ázsia határán. Földgömb 2008/5: 48-57.
- Sántha István: Diószegi Vilmos néprajzi expedíciói Dél-Szibériában és Észak-Mongóliában (1957-1964). Inde aurum – inde vinum- inde salutem Paládi-Kovács Attila 70. születésnapjára. ELTE BTK Tárgyi Néprajz Tanszék – MTA Néprajzi Kutatóintézet Budapest 2010: 527-539.
- Morvay Judit: Utószó. in: Diószegi Vilmos: Samanizmus. Terebess Kiadó, 1998. 105-118. o.
- Ortutay Gyula : Diószegi Vilmos temetésén. Ethnographia, 1972
- Nyáry Szabó László : Szabó-szótár / ideolektusom (mind-máig digitális „kéz”- ill. „gép”-ıratban)
- (Sz.) : Számozatlan, forrásolatlan szójavallataim …
- A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára I-IV. (Akadémiai Kiadó, 1967-1992) Teljes gép-szöveg itt : REAL-EODhttps://real-eod.mtak.hu › … Írta: L Radácsy · 1976 · Benkő, Loránd, ed. (1984)
Ajánlott olvasmány :
Török gyerek megvágta – Magyar gyerek gyógyítja
