Máni Hite – Ájín Mání
Döbbenetesen rejtező történet… Könyvet kell írjak róla !
Végiglátogatva e hitnek minden emlékét és emlékhelyét…
János Ev. 8.25 :
A tanítványok megkérdezték Tőle : „De hát ki vagy te?” „A Kezdet, amint már mondtam néktek” – mondta Jézüs feleletül.
De… Hát akkor Ki lehet a sejtetett Folytatás ?!
A szıntúgy szıttya (szkűtha) Máni (Kr. u. 216–276) a kereszténységhez közel álló, – mára a kereszténység meg az iszlám által teljesen kiırtott – kihalt keleti „manikheus” vallás[T4] alapítója. A Máni-hit [T5] az ősi szıttya Zarathusztrát, Budd(h)át és Jézüst egyaránt (hit)elődjének, Hármas Hitős[T6] ének (prófétájának) tekintette[T7] . Máni a Párthus azaz Pártos Birodalom fővárosában, az azóta a fasiszlám[T8] által kifosztott és lerombolt Ktésziphón[T9] ban (Κτησιφῶν) [T10] született (perzsául Tíszfón تیسفون, szírül ܩܛܝܣܦܘܢ[T11] ). Ktésziphón[T12] -Tíszfón – a pártos… ??? főváros – a szumer İdigina, arámiul a Diglath (ܕܝܓܠܐܬ), görögül a Tigrész (Τίγρης) – innen rontott roncsmagyar nevén[T13] ma tévetegen a „Tigris” – keleti partján állott, 35 kilométerre a mai Baghdadtól. Arámiul ܡܐܢܝ ܚܝܐ Mání ħajjá[T14] azaz az Élő Fénylelkű … [T15] ??? politikai érzékkel és készséggel is rendelkezett, mégis Zóroasztárhoz meg Jézüshöz hasonlóan politikai okok vezettek a halálához is.
Máni a Fény Buddája… azaz a Fény megvilágosodottja, a „Fény(be)ébredett”
Perzsául Māni, új-Perzsául مانی Māni, Kínaiul 摩尼 Móní, Szűrül Mānī, Görögül Μάνης azaz Mánész, Latinul Manes; A Szűr ܡܐܢܝ ܚܝܐ Mání Hajjá (Mānī ḥayyā ) azaz az ‘Élő Mání’ alakból terjedt el a hellén Μανιχαῖος [ejt: Manikhaiosz], meg a latin Manichaeus alak…
Az iszlám terjedése előtt Máni Hite, perzsául Ájín Mání آیین مانی volt a kereszténység ıgazı vetélytársa a vılághódītásban a közel-nyugaton…
Gyalunk e Hitben való elmélkedéséről sajnálatosan nincsen adatunk…
Ez a Hit viszont, Hippói Szent Ágoston áttérése óta mint a legveszélyesebb eretnekség élt a Fény és a Sötét(ség), a Jó meg az Ármány kettős bűvkörében – az egy-İstenhittel szemben – hirdetve a Világ kettős vezérlését, a két İsteni Erejű Lény együttes jelenlétét. Gyalunk az Örök Kétkedésében a néptudatalattiban Máni Élő Evangéliumát elevenítette meg.
Azt álmodtam…
Azt álmodtam, hogy mind kihalt a Földről
Az ember és a Föld csak élt tovább.
Tavasszal kicsíráztak a göröngyök
És kivirítottak a violák.
A madarak vígabban énekeltek
És gondtalanul járt a szende őz,
A gólyák télre ismét útra keltek
És százszor szebben múlt a csendes ősz.
A börtönök küszöbét dudva verte,
Kivirágzottak az utcakövek,
Illat tömjéne szállt áldón az estbe
És örökre elhervadt – a gyűlölet.
1925
Az utolsó sor kezdete eredetileg : S … S / És ??? szótagszámra számolt-e ?
Paraclete (/ˈpærəkliːt/; Greek: παράκλητος, romanized: paráklētos) is a Christian biblical term occurring five times in the Johannine texts of the New Testament. In Christian theology, the word commonly refers to the Holy Spirit and is translated as ‘advocate’, ‘counsellor’, or ‘helper’.
Mání Hite, a manicheizmus alapítója újperzsául: آیین مانی, átírva Ájín Mání (Āyin e Māni); kínaiul: 摩尼教; pinjin: Móní Jiào. Ez egy iráni eredetű, az egyik legnagyobb szünkretista, részletesen kidolgozott vallás volt, amely a 3. és a 7. század között virágzott, és ekkor a Föld egyik legelterjedtebb vallása, az iszlám elterjedése előtt a kereszténység legfőbb vetélytársa (idegenkedőn riválisa) volt. Ez az egyetlen világvallás, amely teljesen kihalt.[1] Túl szelíd és túl kíméletes volt ahhoz, hogy (durvább vetélytársai között) életben maradjon…
A véset szövege szerint : Mání, Jézüs (Khrisztosz) aposztola. Talán maga Mání használta pecsételéshez.
Cabinet des Médailles, Paris (ALFGRN, 2006)
Jézü küldötte Mání – Mání, Jézus aposztola – Elgondolkodtató… Eggy olyan kereszténység világában, amely a zsidósághoz köti magát, és a Saulból lett Pault tekinti legfőbb apostolának …
A manikheizmusban számos vallás eleme egyaránt jelen volt, alapvető tanításában és teremtéstanában (koszmologiájában) azonban a hagyományos zarathustrai kettős – idegenkedőn „dualista”, – amely leírja a jó (lelki vagy fény-) világ és a gonosz (sötét) világ közötti harcot. Mindez olyannak tűnik, mint a kereszténységben İsten és a Sötetény (héberkedőn a Sátán) birodalmának harca, de Máni Hitében – a manicheizmusban – a Jó és Gonosz alapjában véve azonos erejű hatalommal bírt. A manikheusok az ember lelkét a Jóval, a testét a Gonosszal azonosították …
A manicheizmus mai napig tartó népszerűsége annak köszönhető, hogy a korabeli fő vallásokat: vagyis Zoroasztár, Budda és Jézüs hitét (a kereszténységet) is megkísérelte egy vallási rendszerbe ötvözni. Habár az alapító, Máni írásainak többsége – a kirekesztők szorgos munkájával – elveszett, számos fordítása és töredékes szövege mégis fönnmaradt.
A 3. századi Mání (az alapító próféta) Zarathustra, Buddha, az ószövetségi zsidó próféták és Jézus utódjának tartotta magát, akiknek a vallását beteljesíteni volt hivatott.[4] Máni, miután Indiában 1 évig prédikált, 242 körül visszatért Perzsiába, ahol a szászánida uralkodó pártfogását élvezte. A manicheizmus I. Bahrám király trónra lépéséig virágzott, aki Mánít börtönbe vetette, majd 276-ban kivégeztette. A manicheizmust ekkor már itt elnyomták, de nyugati és keleti irányban is gyors ütemű terjeszkedésnek indult.
Már Mání életében rendkívül erős térítőtevékenységet végeztek hívei. Csakhamar az egész Római Birodalomban is voltak követői.
Mání Hite a Római Birodalomban 297-től tiltott vallás lett. Caius Aurelius Valerius Diocletianus római császár ekkor mondta el alexandriai beszédét, amelyben az ellenséges perzsáktól származó „rút és visszataszító vallás”-t üldözendőnek nyilvánította,[5] majd később az ehhez hasonló rendeleteket a kereszténnyé lett római császárok 326, 372 és 381-383-ban adták ki.
Diocletianus írta Africa tartomány prokonszuljának címzett hivatalos rendeletben:
„Hallottuk, hogy a manichaensek… új és eddig hallatlan szektákat hoztak létre a régebbi vallások ellenében, hogy kiűzzék azokat a tanokat, amelyeket az isteni kegyelem biztosított nekünk a múltban az ő javára. A közelmúltban új és váratlan szörnyetegekként bukkantak fel a perzsák – egy velünk szemben még mindig ellenséges nemzet – és behatoltak birodalmunkba… Elrendeljük, hogy e szekták vezetőit szigorú büntetésben részesítsék, és utálatos írásaikkal együtt égessék el a lángokban. Azt rendeljük, hogy követőik, ha továbbra is ellenszegülnek, halálbüntetést kapjanak, és vagyonukat a birodalmi kincstárba vonják el..”[6]
312-ben, Miltiadész pápa idején Rómában is léteztek manicheus templomok.[7]
354-ben Poitiers-i Szt. Hillár azt írta, hogy a manicheizmus jelentős erő a római Galliában. 381-ben a keresztények azt kérték I. Theodosiustól, hogy fossza meg a manicheusokat polgári jogaiktól. 382-től kezdve a császár egy sor rendeletet adott ki a manicheizmus elnyomására és követői megbüntetésére.[8]
Nagy számban voltak jelen Észak-Afrikában, mintegy 9 évig hozzájuk tartozott Hippói Ágoston is. Ágoston 387-ben tért át a kereszténységre a manicheizmusból. Ez nem sokkal azután történt, hogy I. Theodosius 382-ben halállal büntetendő rendeletet adott ki az összes manicheus szerzetes ellen, és röviddel azelőtt, hogy a kereszténységet az egyetlen legitim vallásnak nyilvánította.
Ládd még : Hippói Ágoston manicheista évei
Ágoston ugyan szakított a manicheizmussal – és utóbb ádázan támadta azt – de sohasem tudta magát teljesen függetleníteni a radikális dualizmus eszméjétől. Más formákban ugyan – mint az eredendő bűn gondolata – de belecsepegtette a kathólicizmusba a dualizmus ideáját is. [9]
A manicheus közösségek a 4. században szinte az egész római birodalomban és a szomszédos országokban is megjelentek. A római, majd később a bizánci állam is tűzzel-vassal irtotta a híveit. A kereszténység mindegyik irányzata is élesen szemben állt velük, mozgalmukat a legveszélyesebb eretnekségnek tartották.
A súlyos kirekesztő üldöztetések következtében a vallás az 5. században szinte eltűnt Nyugat-Európából, a 6. században pedig a birodalom keleti részéből is.
A hitvitázó irataik az egyistenhívő vallások ellen a későbbi valláskritikának is forrásául szolgáltak.
Tanaikat Európában több eretneknek nyilvánított „szekta” újította fel a középkorban. Közvetett vagy közvetlen módon nagy hatást gyakoroltak a dualista jellegű mozgalmakra: a bogumilok és a katharok nézeteire.
A történelem folyamán gyakran tévesen nevezték az eretnekségek és szekták képviselőit „manicheusok”-nak, ha hasonló jellemzőket láttak a tanításukban.
Keleten még nagyobb volt Mání tanának hatóköre. Hívei egyházi közösséget alkottak, melynek élén a babiloni püspök állt. Perzsiában az üldözött szekta rejtett életét élték; és amikor az iszlám uralomra jutott Perzsiában, a manichaeusok térítő célzattal fordították le könyveiket pehleviből szír és arab nyelvekre. Volt idő, mikor a kalifák részéről pártfogásban részesültek, de aztán ellenük fordultak.
A nesztoriánus keresztények és a buddhisták méltó riválisaként, a manicheus hittérítők végigjárták az egész selyemutat.[9] Egy közelmúltbeli régészeti felfedezés azt bizonyította, hogy már a 6. század második felében megjelentek Kínában is.[15]
Boku Tekin (759–780) ujgur kagán – más nevén Bögü kagán – 763-ban tért át a vallásra, miután háromnapos beszélgetést folytatott a prédikátoraival, ezután a birodalmában államvallássá is tette. (A turfáni ásatásokból sok emlék került felszínre.) Amikor az ujgur birodalom – csaknem 8 évtized után – a 840-es években romba dőlt, Mání hite, a manicheizmus elvesztette állami pártfogását.
A kínaiak a 9. században kezdték üldözni Mání híveit (a manicheusokat), akiket ördögimádóknak neveztek és növényevőknek (vegetáriánusoknak) csúfoltak. A 14. század után itt is jelentősen visszaszorultak, mindazonáltal továbbra is kitartott a Hit az ország egyes részein, főképp Fucsien tengerparti vidékén.
Taoista szektaként és a későbbiekben elszórtan, titkos társaságok álcája mögött létezett tovább. Az időnkénti ellenállás dacára egészen a közelmúltig fönnmaradt. A kínai manikheizmust azonban mélyen „elrontották” és a vallás alkalmazkodott a kínai kulturális környezethez.
Keleten olyan hagyományok bizonyítják a manicheizmus befolyását, mint a taoizmus vagy a tibeti vallások.
That „Buddha of Light” carving is actually from the last Manichean temple in China — the Cao’an in Jinjiang, Fujian province (as mentioned by someone else in the comments). While prophet Mani has the face and look of a Buddhist figure, if you look closely, the carving is showing him wearing Taoist religious garb and not Buddhist. This was likely due to the cultural assimilation with local Chinese religions after its initial entry into the region during Tang Dynasty in 7th century, and transformed into a mix of Buddhist-Taoist Mani. There are some local Chinese folktales that mentioned Manicheans being a large portion of the Red Turban militia force – along with White Lotus Buddhist sect – that helped the Ming Dynasty founder to overthrow the Mongolian Yuan Dynasty. Legend has it (no concrete evidence) that the naming of the „Ming Dynasty” was named after „Ming Religion” — the name of Manichean religion in China during that period. During Song Dynasty (before the Mongolian Yuan), Manichean was called „vegetarian demon worshippers”. Hahahaha. The term „demon” here is in the Chinese tradition of evil spirit and not the Greek origin of „daemon”.
Minge – Mınga
Korábbi változat :
A [T17] szıntúgy szıttya (szkűtha) Máni (Kr. u. 216–276) a kereszténységhez közel álló, – mára a kereszténység meg az iszlám által teljesen kiırtott[T18] – keleti manikheus vallás[T19] alapítója. A Máni-hit az ősi szıttya Zarathusztrát, Budd(h)át és Jézüst egyaránt (hit)elődjének, Hármas Hitős[T20] ének (prófétájának) tekintette[T21] . Máni a Párthus azaz Pártos Birodalom fővárosában, az azóta a fasiszlám[T22] által kifosztott és lerombolt Ktésziphón[T23] ban (Κτησιφῶν) [T24] született (Perzsául Tíszfón تیسفون, szírül ܩܛܝܣܦܘܢ[T25] ) az İdigina – arámiul Diglath (ܕܝܓܠܐܬ), görögül, Tigrész (Τίγρης) innen rontott roncsmagyarul ma tévetegen Tigris – keleti partján, 35 kilométerre a mai Baghdadtól. Arámiul ܡܐܢܝ ܚܝܐ Mání ħajjá[T26] azaz az Élő Fénylelkű … [T27] ???
2025.4.25.-5.10. A Nyelvészre :
Máni Hite – Ájín Mání ma olyan ismeretlen…
Elhatároztam hát : Könyvet kell írjak róla !
Végiglátogatva e hitnek minden emlékét és emlékhelyét…
Jóhanan (יוֹחָנָן בֶּן זַבְדַּי Jōchanan ben Sabdī,) Örömhíre János Ev. 8.25 : A tanítványok megkérdezték Tőle : „De hát ki vagy te?” „A Kezdet, amint már mondtam néktek” – mondta Jézüs feleletül.
De… Hát akkor Ki lehet a sejtet(het)ett Folytatás ?!
Jézü után a szıntúgy szıttya (szkűtha) Máni (Kr. u. 216–276) a kereszténységhez közel álló, – mára a kereszténység meg az iszlám által teljesen kiırtott – keleti „manikheus” vallás, nyugatias manierizmussal manikheizmus alapítója. A Mání-Hit azaz Mání Hite az ősi szıttya Zarathusztrát, Budd(h)át és Jézü(s)t egyaránt (hit)elődjének, Hármas Hitősének (próphétájának) tekintette. Máni a Párthus azaz Pártos Birodalom fővárosában, az azóta a fasiszlám által kifosztott és lerombolt Ktésziphónban (Κτησιφῶν) született.
Ktésziphón 1864-ben
Κτησιφῶν perzsául Tíszfón تیسفون, szírül ܩܛܝܣܦܘܢ. Ktésziphón-Tíszfón – a pártos főváros – a szumer İdigina, arámiul a Diglath (ܕܝܓܠܐܬ), görögül a Tigrész (Τίγρης) – innen rontott szánalmas roncsmagyar nevén ma tévetegen a „Tigris” – keleti partján állott, 35 kilométerre a mai Baghdadtól.
Arámiul ܡܐܢܝ ܚܝܐ Mání ħajjá [Mānī ḥayyā] azaz az Élő Fénylelkű igen jó politikai érzékkel és készséggel is rendelkezett, mégis Zóroasztárhoz meg Jézüshöz hasonlóan politikai okok vezettek a halálához is.
Máni a Fény Buddája… azaz a Fény megvilágosodottja, a „Fény(be)ébredett”
https://en.wikipedia.org/wiki/Mani_(prophet) https://en.wikipedia.org/wiki/Manichaeism
Az iszlám terjedése előtt Máni Hite, perzsául Ájín Mání آیین مانی volt a kereszténység ıgazı vetélytársa a vılághódītásban a közel-nyugaton…
Gyalunk e Hitben való elmélkedéséről sajnálatosan nincsen adatunk, de akad költeménye, ami mégis erre utal …
Ez a Hit viszont, Hippói Szent Ágoston áttérése óta mint a „legveszélyesebb eretnekség” élt a Fény és a Sötét(ség), a Jó meg az Ármány kettős bűvkörében – az egy-İstenhittel szemben – hirdetve a Világ kettős vezérlését, a két İsteni Erejű Lény együttes jelenlétét. Gyalunk az Örök Kétkedésében a néptudatalattiban Máni Élő Evangéliumát elevenítette meg.
Azt álmodtam…
Azt álmodtam, hogy mind kihalt a Földről
Az ember és a Föld csak élt tovább.
Tavasszal kicsíráztak a göröngyök
És kivirítottak a violák.
A madarak vígabban énekeltek
És gondtalanul járt a szende őz,
A gólyák télre ismét útra keltek
És százszor szebben múlt a csendes ősz.
A börtönök küszöbét dudva verte,
Kivirágzottak az utcakövek,
Illat tömjéne szállt áldón az estbe
És [T28] örökre elhervadt – a gyűlölet.
1925
Paraclete (/ˈpærəkliːt/; Greek: παράκλητος, romanized: paráklētos) is a Christian biblical term occurring five times in the Johannine texts of the New Testament. In Christian theology, the word commonly refers to the Holy Spirit and is translated as ‘advocate’, ‘counsellor’, or ‘helper’.
A manicheizmus (újperzsául: آیین مانی, átírva Āyin e Māni; kínaiul: 摩尼教; pinjin: Móní Jiào) iráni eredetű, az egyik legnagyobb szinkretista, részletesen kidolgozott vallás volt, amely a 3. és a 7. század között virágzott, és ekkor a Föld egyik legelterjedtebb vallása, az iszlám elterjedése előtt a kereszténység legfőbb riválisa volt. Ez az egyetlen világvallás, amely teljesen kihalt.[1]
A manicheizmusban számos vallás eleme egyaránt jelen volt, alapvető tanításában és kozmológiájában azonban a hagyományos zarathustrai kettős – idegenkedőn „dualista”, – amely leírja a jó (lelki vagy fény-) világ és a gonosz (sötét) világ közötti harcot. Mindez olyannak tűnik, mint a kereszténységben İsten és a Sötetény (héberkedőn a Sátán) birodalmának harca, de Máni Hitében – a manicheizmusban – a Jó és Gonosz alapjában véve azonos erejű hatalommal bírt. A manicheusok az ember lelkét a Jóval, a testét a Gonosszal azonosították ???.
A manicheizmus mai napig tartó népszerűsége annak köszönhető, hogy a korabeli fő vallásokat: vagyis Zoroasztár, Budda és Jézüs hitét (a kereszténységet) is megkísérelte egy vallási rendszerbe ötvözni. Habár az alapító, Máni írásainak többsége – a kirekesztők szorgos munkájával – elveszett, számos fordítása és töredékes szövege mégis fönnmaradt.
A 3. századi Mání (az alapító próféta) Zarathustra, Buddha, az ószövetségi zsidó próféták és Jézus utódjának tartotta magát, akiknek a vallását beteljesíteni volt hivatott.[4] Máni, miután Indiában 1 évig prédikált, 242 körül visszatért Perzsiába, ahol a szászánida uralkodó pártfogását élvezte. A manicheizmus I. Bahrám király trónra lépéséig virágzott, aki Mánit börtönbe vetette, majd 276-ban kivégeztette. A manicheizmust ekkor már itt elnyomták, de nyugati és keleti irányban is gyors ütemű terjeszkedésnek indult.
Már Mání életében rendkívül erős térítőtevékenységet végeztek hívei. Csakhamar az egész Római Birodalomban is voltak követői.
A Római Birodalomban 297-től tiltott vallás lett. Caius Aurelius Valerius Diocletianus római császár ekkor mondta el alexandriai beszédét, amelyben az ellenséges perzsáktól származó „rút és visszataszító vallás”t üldözendőnek nyilvánította,[5] majd később az ehhez hasonló rendeleteket a kereszténnyé lett római császárok 326, 372 és 381-383-ban adták ki.
Diocletianus írta az Africa prokonzuljának címzett hivatalos rendeletben:
„Hallottuk, hogy a manichaensek.. új és eddig hallatlan szektákat hoztak létre a régebbi vallások ellenében, hogy kiűzzék azokat a tanokat, amelyeket az isteni kegyelem biztosított nekünk a múltban az ő javára. A közelmúltban új és váratlan szörnyetegekként bukkantak fel a perzsák – egy velünk szemben még mindig ellenséges nemzet – és behatoltak birodalmunkba… Elrendeljük, hogy e szekták vezetőit szigorú büntetésben részesítsék, és utálatos írásaikkal együtt égessék el a lángokban. Azt rendeljük, hogy követőik, ha továbbra is ellenszegülnek, halálbüntetést kapjanak, és vagyonukat a birodalmi kincstárba vonják el..”[6]
312-ben, Miltiadész pápa idején Rómában is léteztek manicheus templomok.[7]
354-ben Poitiers-i Szt. Hillár azt írta, hogy a manicheizmus jelentős erő a római Galliában. 381-ben a keresztények azt kérték I. Theodosiustól, hogy fossza meg a manicheusokat polgári jogaiktól. 382-től kezdve a császár egy sor rendeletet adott ki a manicheizmus elnyomására és követői megbüntetésére.[8]
Nagy számban voltak jelen Észak-Afrikában, mintegy 9 évig hozzájuk tartozott Hippói Ágoston is. Ágoston 387-ben tért át a kereszténységre a manicheizmusból. Ez nem sokkal azután történt, hogy I. Theodosius 382-ben halállal büntetendő rendeletet adott ki az összes manicheus szerzetes ellen, és röviddel azelőtt, hogy a kereszténységet az egyetlen legitim vallásnak nyilvánította.
lásd még: Hippói Ágoston manicheista évei
Ágoston ugyan szakított a manicheizmussal – és utóbb ádázan támadta azt – de sohasem tudta magát teljesen függetleníteni a radikális dualizmus eszméjétől. Más formákban ugyan – mint az eredendő bűn gondolata – de belecsepegtette a katolicizmusba a dualizmus ideáját. [9]
A manicheus közösségek a 4. században szinte az egész római birodalomban és a szomszédos országokban is megjelentek. A római, majd később a bizánci állam is tűzzel-vassal irtotta a híveit. A kereszténység mindegyik irányzata is élesen szemben állt velük, mozgalmukat a legveszélyesebb eretnekségnek tartották.
A súlyos kirekesztő üldöztetések következtében a vallás az 5. században szinte eltűnt Nyugat-Európából, a 6. században pedig a birodalom keleti részéből is.
A hitvitázó irataik az egyistenhívő vallások ellen a későbbi valláskritikának is forrásául szolgáltak.
Tanaikat Európában több eretneknek nyilvánított „szekta” újította föl a középkorban. Közvetett vagy közvetlen módon nagy hatást gyakoroltak a dualista jellegű mozgalmakra: a bogumilok és a katharok nézeteire.
A történelem folyamán gyakran tévesen nevezték az eretnekségek és szekták képviselőit „manicheusok”-nak, ha hasonló jellemzőket láttak a tanításukban.
Keleten még nagyobb volt Mání tanának hatóköre. Hívei egyházi közösséget alkottak, melynek élén a babiloni püspök állt. Perzsiában az üldözött szekta rejtett életét élték; és amikor az iszlám uralomra jutott Perzsiában, a manichaeusok térítő célzattal fordították le könyveiket pehleviből szír és arab nyelvekre. Volt idő, mikor a kalifák részéről pártfogásban részesültek, de aztán ellenük fordultak.
A nesztoriánus keresztények és a buddhisták méltó riválisaként, a manicheus hittérítők végigjárták az egész selyemutat.[9] Egy közelmúltbeli régészeti felfedezés azt bizonyította, hogy már a 6. század második felében megjelentek Kínában is.[15]
Boku Tekin (759–780) ujgur kagán – más nevén Bögü kagán – 763-ban tért át a vallásra, miután háromnapos beszélgetést folytatott a prédikátoraival, ezután a birodalmában államvallássá is tette. (A turfáni ásatásokból sok emlék került felszínre.) Amikor az ujgur birodalom – csaknem 8 évtized után – a 840-es években romba dőlt, Mání hite, a manicheizmus elvesztette állami pártfogását.
A kínaiak a 9. században kezdték üldözni a manicheusokat, akiket ördögimádóknak neveztek és vegetáriánusoknak csúfoltak. A 14. század után itt is jelentősen visszaszorultak, mindazonáltal továbbra is kitartott az ország egyes részein, főképp Fucsien tengerparti vidékén. Taoista szektaként és a későbbiekben elszórtan, titkos társaságok álcája mögött létezett tovább. Az időnkénti ellenállás dacára egészen a közelmúltig fönnmaradt. A kínai manikheizmust azonban mélyen „elrontották” és a vallás alkalmazkodott a kínai kulturális környezethez.
Keleten olyan hagyományok bizonyítják a manicheizmus befolyását, mint a taoizmus vagy a tibeti vallások.
That „Buddha of Light” carving is actually from the last Manichean temple in China — the Cao’an in Jinjiang, Fujian province (as mentioned by someone else in the comments). While prophet Mani has the face and look of a Buddhist figure, if you look closely, the carving is showing him wearing Taoist religious garb and not Buddhist. This was likely due to the cultural assimilation with local Chinese religions after its initial entry into the region during Tang Dynasty in 7th century, and transformed into a mix of Buddhist-Taoist Mani. There are some local Chinese folktales that mentioned Manicheans being a large portion of the Red Turban militia force – along with White Lotus Buddhist sect – that helped the Ming Dynasty founder to overthrow the Mongolian Yuan Dynasty. Legend has it (no concrete evidence) that the naming of the „Ming Dynasty” was named after „Ming Religion” — the name of Manichean religion in China during that period. During Song Dynasty (before the Mongolian Yuan), Manichean was called „vegetarian demon worshippers”. Hahahaha. The term „demon” here is in the Chinese tradition of evil spirit and not the Greek origin of „daemon”.
Minge – Mınga
Korábbi változat :
A [T29] szıntúgy szıttya (szkűtha) Máni (Kr. u. 216–276) a kereszténységhez közel álló, – mára a kereszténység meg az iszlám által teljesen kiırtott[T30] – keleti manikheus vallás[T31] alapítója. A Máni-hit az ősi szıttya Zarathusztrát, Budd(h)át és Jézüst egyaránt (hit)elődjének, Hármas Hitős[T32] ének (prófétájának) tekintette[T33] . Máni a Párthus azaz Pártos Birodalom fővárosában, az azóta a fasiszlám[T34] által kifosztott és lerombolt Ktésziphónban (Κτησιφῶν) született (Perzsául Tíszfón تیسفون, szírül ܩܛܝܣܦܘܢ[T37] )
Photograph of the remains of the White Palace at Ctesiphon, Iraq, with the famous Arch of Ctesiphon, taken in 1864, before the collapse of the right-hand facade / „Wonders of the Past” vol. 2
E Város hajdan a szumer İdigina – arámiul Diglath (ܕܝܓܠܐܬ), görögül Tigrész (Τίγρης) innen rontott roncsmagyarul ma tévetegen Tigris – folyó keleti partján feküdt, 35 kilométerre a mai Baghdadtól.
Ktésziphón romjai Bagdad közelében, El Madein (arabul: المدائن) mellett, Szalman Paq (arabul: سلمان باك) város szomszédságában fekszenek vagy feküdtek…
Különös, hogy e régi képeket a múlt századig fönnmaradt palotáról mennyire nem is emlegetik !!!
Arámiul ܡܐܢܝ ܚܝܐ Mání ħajjá, azaz az Élő Fénylelkű …
Forrásaim :
https://en.wikipedia.org/wiki/Mani_(prophet)#
https://en.wikipedia.org/wiki/Mani_(prophet)
https://en.wikipedia.org/wiki/Manichaeism
Danka, Balázs : Manicheizmus a török népeknél: szemelvények a Huasztuaniftból
https://en.wikipedia.org/wiki/Mani_(prophet)#/media/File:Mani_of_Cao’an;_the_Buddha_of_Light.jpg
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kt%C3%A9sziph%C3%B3n#/media/F%C3%A1jl:Ctesiphon-ruin_1864.jpg
https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Ctesiphon.jpg
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kt%C3%A9sziph%C3%B3n#
[T4]korábban: manikheizmus vallásának
[T5]Mání-hit … Mání Hit … Mání Hite
[T6]korábban: három hitős
[T7]Korábban: ismerte el
[T8]sejtetett
[T9]Ide föltétlen kell a régi kép a múlt századig fönnmaradt palotáról !!!
[T10]Képül ide : Ktésziphón 1864-ben https://hu.wikipedia.org/wiki/Kt%C3%A9sziph%C3%B3n#/media/F%C3%A1jl:Ctesiphon-ruin_1864.jpg
[T12]Ide föltétlen kell a régi kép a múlt századig fönnmaradt palotáról !!!
[T13]roncsmagyarul
[T14]Mānī ḥayyā
Manicheizmus a török népeknél: szemelvények a Huasztuaniftból
[T17]Azután a
[T18]kihalt
[T19]korábban: manikheizmus vallásának
[T20]korábban: három hitős
[T21]Korábban: ismerte el
[T22]sejtetett
[T23]Ide föltétlen kell a régi kép a múlt századig fönnmaradt palotáról !!!
[T24]Képül ide : Ktésziphón 1864-ben https://hu.wikipedia.org/wiki/Kt%C3%A9sziph%C3%B3n#/media/F%C3%A1jl:Ctesiphon-ruin_1864.jpg
[T26]Mānī ḥayyā
Manicheizmus a török népeknél: szemelvények a Huasztuaniftból
[T28]Eredetileg : S … S / És ??? szótagszámra számolt-e ?
[T29]Azután a
[T30]kihalt
[T31]korábban: manikheizmus vallásának
[T32]korábban: három hitős
[T33]Korábban: ismerte el
[T34]sejtetett
[T38]Mānī ḥayyā
2025.4.25.-5.10
Ajánlott olvasmány :
Isza – Jézü – Jesúa – A Megváltó neve
Mi is a Megváltónk Igazi Neve ?
Az Ördög Népe annyit dolgozott a neve ferdítésén, hogy mára már kibogozni is bonyodalom …
Juhász Gyula evangéliuma
Bővebb ismertető > Bemutató oldalak -> Előrendelés
Aposztoli Biblia – Az Aposztolok Bibliája
Isza / Jézü nem hagyott hátra írott szövegeket. Így tanításait a tanítványainak lejegyzéseiből ismerhetjük. Nem egyedülálló ez a helyzet. A fél évezreddel előtte járó Budda követői is éppen ilyen helyzetben hisznek… csak sokkal több ősi, szent szöveggel…
İndzsil vagy Biblia ?
İndzsil vagy Biblia ? Vagy az İndzsil nem is (a) Biblia ? Jézü(s) azazhogy İsa (tanításainak) emlékezetét a török İncil [ejt : İndzsil ] néven emlegeti…