A Szafavída Rend perzsául طریقت صفویه, azaz Tharíka Szafawíjja(h) perzsául صفویه, Szafavíjeh egy szufi rend (thariqah طريقة) volt, amelyet a müsztikus Zahed Gilani alapított. A rend a nevét Giláni vejéről és utódjáról Szafi al-Din Ardabiliról (1252–1334) kapta.
A Szafavidák Perzsiai kurd birodalmát vezették több, mint 200 éven át.
Peter Ferienabend (ed.) (2005) Iszlám művészet és építészet, Budapest: Vince ISBN: 963-9552-61-5.
432. o. & NASA Shuttle Radar Topography Mission (SRTM3 v.2)
A Szafavidák a perzsa sahok kurd[1] származású uralkodóháza – hellénkedőn dünaszteiája δυναστεία pongyolatinkodón meg dinasztiája – volt (1501–1722/36),[2] de uralmuk alatt türkmén,[3] grúz[4] cserkesz, és pontoszi görög[5] méltóságokkal házasodtak, ennek ellenére török nyelvűek és türkizáltak voltak. Birodalmuk fővárosa Tebriz, Kazvin, végül Iszfahán volt.
1300 körül a kelet-azerbajdzsáni Ardabílban, Szafi ad-Dín sejk (1252–1334) szúfi rendet hozott létre, helyesebben örökölt az apósától, amely a térségben rövid időn belül jelentős vallási, politikai és katonai befolyásra tett szert. A kezdetben szunni(ta) iszlám felekezet a 15. században átvette a síita tanokat, amelyeket Dzsunajd sejk (1447–1460) majd Hajdar sejk (1460–1488), hatalmuk megszilárdítása érdekében, katonai eszközökkel kiterjesztettek a környező perzsa területekre is. Merev politikai rendszert hoztak létre, amely Hajdar utóda, I. Iszmáíl perzsa sah idején az iráni hatalom megragadásában (1499–1501) teljesedett ki.
Iszmáil sah 1507-ben, Irak megszállása után, a tizenkettes síiát nemzeti vallássá kiáltotta ki. 1514-ben nyugaton megütközött a hódító Oszmán Birodalommal, keleten a területi határokat az horászáni üzbég kánságok veszélyeztették. A 16. században területe Kaukázustól a Mogul Birodalom uralta Indiáig, Afganisztánig, és az Oxusig (Amu-darja) terjedt, délnyugatra a Perzsa-öböl körzetét, és az oszmánokkal vitatott iraki térséget foglalta el. A Szafavidák iráni államalakulata a 17. és 18. században jelentős politikai stabilizáló tényezőként hatott a térségben. I. Tahmászp sah (1524–1576) és utóda I. (Nagy) Abbász sah (1587–1629) katonailag és gazdaságilag is megszilárdították a Szafavidák hatalmi pozícióit, jelentős kulturális befolyást gyakoroltak a környező iszlám világra.
A 18. század első harmadában gyenge kezű uralkodók gyakorolták a hatalmat, befolyásuk egyre csökkent, gazdasági krízishelyzet állt elő, míg a birodalom bukását a szunnita afgánok benyomulása pecsételte meg. Néhány évig még szafavida báburalkodók kerültek a trónra, de 1773 után helyüket az Afsáridák, Zandok, végül a Kádzsárok vették át.