Kúnos Ignác könyve, a Mosolygó Napkelet – Hodzsa-strófák, török tréfák ma nem éppen közismert.
Ezen kívánok most igazítani ezen írásommal is…
Ignác Kúnos’un „Gülümseyen Şafak – Şaka Şiirleri, Türk Fıkraları” adlı kitabı bugünlerde pek tanınmıyor.
Bu makaleyle bunu düzeltmek istiyorum…
Ignác Kúnos: Gülen Gün Doğumu – Hoxha şiirleri, Türk fıkraları
(Pérely Imre rajzaival / İmre Pérely’nin çizimleriyle)
„Gülümseyen Gün Doğumu” 1930 yılında, yeni Latin harfli Türkçe yazı sisteminin kullanılmaya başlandığı yıllarda yayımlanmış olmasına rağmen, başlık sayfası hala o dönemde yeni yeni ortaya çıkan Arap-Osmanlı yazısıyla süslenmiştir.
Dr. Ignácz Kúnos, Anadoludan (Asya’dan) Türkçe metinleri derledi ve ardından bunların çevirilerini ve notlarını hazırladı.
Türklerin ünlü büyük şakacısı Nasreddin Hoca idi. Türk Hoca, Kúnos’un şiirsel sözleriyle, köyün en bilgili kişisi olarak kabul edilen, bir tür din adamı, yargıç ve öğretmendi. Nasreddin, 13. yüzyılda Anatolia’da, (Eski Yunanca Asia Minor’da / Küçük Asya’da) günümüz Anadolu’sunda yaşamıştır.
Onun enfes mizahı, yüzyıllardır dinleyicilerinin ve okuyucularının, Doğu halklarının yüzlerine neşe getirmiştir. İgnac Kúnos’a göre, Nasreddin’in mizahı „milliyetçi Türk ve Türkçe Müslüman”dır… Başka bir zaman ise şöyle tanımlamıştır: „Bu mizah, son derece kurnaz ve gülünç derecede safdilli”dir.
Düşünce biçimi, Müslüman Türk erkeğinin sağduyusudur. Bu eğlence (mizah) duygusunun desteğiyle, Türk köyünün büyük yoksulluğu, günlük sıkıntıları, eşlerin, çocukların, hastaların savunmasızlığı ve yöneticinin keyfiliği katlanılabilir hale getirilebilir. İgnácz Kúnos, 1886 yılında Konya bölgesindeki Türkler arasında derlediği anekdotlar, fıkralar, kısa öyküler ve kısa diyaloglardan oluşan şakaları bu derlemede ele almıştır.
Macarca çeviriler Ignácz Kúnos’un kendisi tarafından yapılmıştır. Naszreddin’in fıkraları ilk olarak 1894’te Macar Bilimler Akademisi tarafından yayımlanmıştır. Daha sonra, yeni revizyonlarla birkaç kez yeniden yayımlanmıştır.
Előhang – Önsöz
Tenger időt töltöttem én
Dervisek és hodzsák földjén,
Ahol rózsát virít a gül,
Fülemülét zeng a bülbül;
Ahol bíbort hajt a gránát.
Zöld borítja ciprus ágát.
Túl tündérek álomföldjén,
Ezeregyéj bűvös völgyén,
Ahol dzsinnek rejtek árnya,
Dev-ördögök szellemszárnya
Terjeng magas minarékon,
Sárkány-ülte szakadékon,
Ahol a nap tengerből kél,
Nyarat fakaszt dermesztő tél;
S hajnalodó bíbor mennybül
Napkeleten meg-megcsendül,
Müezzin-szó hívó hangja :
Muhammed reszul-ullah.
Denizce zaman geçirdim.
Dervişlerin ve hocaların ülkesinde
Gülün açtığı yerde,
Bülbül kulaklarımda ötüyor;
Kızıl renge nar boyandığı yer.
Yeşil selvi ağacının dallarını kaplıyor.
Perilerin hayal-yerin ötesinde,
Binbir Gece Masalları’nın büyülü vadisinde,
Cinlerin gölgelerinin saklandığı yer,
Devlerin ruh kanadı
Yüksek minarelere yayılan,
Ejderhanın oturduğu uçurumun üzerinde
Güneşin denizden doğduğu yerde,
Yaz yerini dondurucu bir kışa bırakıyor;
Ve şafak vaktindeki mor gökyüzünden
Güneş doğunca sessizleşiyor.
Müezzinin ezan sesi:
Muhammed, Allah’ın elçisidir.
Kelet álmát álmodtam én
Kis-Ázsia vadon földjén,
Bölcsőjénél bölcs hodzsának,
Sírhelyénél szent hamvának,
Ahol múltak emlékén át,
Álmodozzák szálló szavát
S ezer ajkak mosolyognak,
Amint mókás mondásai,
Csalafinta szólásai,
Múlt tükréből kiragyognak.
Doğun özgü bir rüya gördüm.
Küçük Asya’nın vahşi topraklarında,
Beşiğinde olan bilge bir Hoca’ya,
Mezarı başında, kutsal külleri için,
Geçmişin anıları aracılığıyla,
Kanatlı kelimesinin hayalini kuruyorlar.
Ve binlerce dudak gülümsüyor,
Esprili sözleriyle,
Onun aldatıcı sözleri,
Onlar geçmişin aynasından parlıyorlar.
Hamis volt a zúza, mája,
Dilinósra állt a szája,
S akár szapult, akár papolt.
Akár bíró, akár pap volt,
Bohó arca bárgyút mímelt,
Sírhatnékja tréfát színlelt.
Sümük sahteydi, karaciğer de öyle.
Ağzından anlaşılmaz bir şekilde sözler dökülüyordu.
Ve onun bir vaiz olup olmadığı.
Hakim olsun ya da rahip olsun,
Bohem bir yüz, aptal gibi mimikler yapmıştı.
inildeyle şaka yaptı.
Hol eszes mód bolondozott,
Hol esztelen okoskodott,
S ami tréfa, mind átélte,
Mókázás volt teljes élte;
S napot szóró napos mennybül
Félhold felül fel-felcsendül,
Müezzin-szó hívó hangja :
Muhammed részül-ullah.
Her akıllı insanın aklını kaybettiği yerde,
Bu ahmak nereden aklına geldi?
Ve o, komik olan her şeyi deneyimledi.
Eğlence onun tüm hayatıydı;
Ve güneşli bir gökyüzünden, güneş ışınlarını dağıtarak.
Yukarıda hilal şeklinde bir ay yükselip alçalıyor,
Müezzinin ezan sesi:
Muhammed bir peygamberdir.
Költőnek én nem indultam.
Nóták földjén nincsen utam,
Siráz berkét sem óhajtom,
Gázelt se szól száraz lantom;
Ép hogy múló évek múltán,
Ifjúságom elvirultán,
Meglestem a hodzsa szavát
S versbe szedtem színe-javát.
Naszreddin gül-kertjeiből,
Bülbühszavú berkeiből.
Csali szókat, tréfásakat,
Se keveset, se túlsokat,
Szedek össze öreg szívvel,
Szövök össze rímet rímmel;
S csillaghímes ezüst mennybül.
Holdas estén halkan csendül,
Müezzin-szó haló hangja :
Muhammed reszul-ullah.
Şair olmayı hedeflemedim.
Şarkılar diyarında hiçbir yolum yok,
Şiraz şarabının şarabını bile istemiyorum.
Kuru lavtam gazel çalmıyor;
Doğru, yıllar geçtikten sonra,
Gençliğim doruk noktasında,
Hocanın sözlerini dinledim.
Ve ben de onun güzelliğini şiire döktüm.
Nasreddin’in gül bahçelerinden,
Bülbül-sözlü ormanlarından.
Yemleme sözleri, şakalar,
Ne çok az ne de çok fazla,
Eski bir kalple bir araya geliyorum,
Ben kafiyeyi kafiyeyle örüyorum;
Ve yıldızlarla dolu gümüş gökyüzünden.
Ay ışığıyla aydınlanan bir gecede sessizlik hakim.
Müezzinin ezan sesi:
Muhammed bir peygamberdir.
A „S hajnalodó bíbor mennyből / Napkeleten meg-megcsendül,” sorait magam igazítottam a vidékiesség meg a rím kedvéért e fönti alakra : „S hajnalodó bíbor mennybül / Napkeleten meg-megcsendül,” ahogyan a „S napot szóró napos mennyből / Félhold felől fel-felcsendül,” sorát is „S napot szóró napos mennybül / Félhold felül fel-felcsendül,” alakra igazítottam. Ugyanígy jártam el következetesen a S csillaghímes ezüst mennyből. / Holdas estén halkan csendül, sorokat S csillaghímes ezüst mennybül. / Holdas estén halkan csendül, -lé alakítva.
Ayrıca, kapanış satırlarındaki Mohammed figürlerini de müezzinin Arapça sözlerine göre, orijinal Muhammed figürüne uygun olarak kendim düzelttim.
Érdekességként közlöm, hogy a Csali szókat, tréfásakat, / Se keveset, se túl sokat, sorokat a reco ekként fordította (félre) : Csali szókat, tréfásakat, / Se keveset, se túlsókat. A reszul-ullah meg a középső ismétlésben részül-ullah alakban jelentkezett a reco-nstruálásban.
A teljes magyar szöveg itt elérhető :
Mosolygó napkelet : hodzsastrófák, török tréfák
Kúnos Ignác magyar nyelvű művei :
Nyelvőrkalaúz, 1883.
Három karagözjáték, 1886.
Oszmán-török népköltési gyűjtemény, 1887-89.
Török népmesék, 1889.
Kisázsiai török nyelv, 1890.
Anatóliai képek, 1891.
Kisázsiai török nyelvjárások, 1892.
Orta-ojunu, 1899.
Köroglu, 1893.
Kisázsiai török népregények, 1892.
Kisázsia török dialektusairól, 1896.
Nasreddin hodsa tréfái, 1899.
Chrestomathia turcica, 1899.
Janua lingua ottomanicae. Oszmán-török nyelvkönyv, 1905.
Ada-kálei török népdalok, 1906.
Török földön. A kis-ázsiai és bagdadi vasút történetével, 1911.
Mosolygó napkelet, 1930.
A szótlan királykisasszony, 1980.
A török hodzsa tréfái, 1996.
Kúnos Ignác angol nyelvű művei :
Turkish firy tales and folk tales, London, 1896.
Fortyfour Turkish Fairy Tales. Illustrated by Willy Pogany, London, 1913.
Kúnos Ignác német nyelvű művei :
Mundarten der Osmanen, St. Petersburg, 1899.
Schejch Sulejman efendi’s Tsagataj-osmanisches Wörterbuch, 1902.
Türkische Volksmärchen aus Stanbul, Leiden, 1905.
Türkische Volksmarchen aus Ada-kale, Leipzig – New York, 1907.
Beitrage zum Studium der Türkischer Sprache und Literatur, Leipzig – New York, 1907.
Törökül megjelent műveiből:
- Anadolu Halk Edebiyatı (Anatóliai népköltés) ford. Halil Fikret. Halk Bilgisi Mecmuası,
CI, 1928, p 55-66. - Türkler-Macarlar. Bizim Türk Kardeşlerimize Eski Bir Hikâye (Törökök-magyarok. Egy
régi történet török testvéreink számára) Türk Duygusu, I. 4. 1329/1913, p. 6. - Halk Edebiyatı Örnekleri, 1. Mâniler (Mutatványok a népköltésből. 1. Mánik) Halkin Sesi.
İstanbul 1339/1913. Evkaf-ı İslâmiye Matbaası, 55 p. - Halk Edebiyatı Nümuneleri. Türkçe Ninniler (Mutatványok a török népköltésből. Török
altatódalok) İstanbul, 1341/1925, Orhaniye Matbaası, 60 p. - Ortaoyunu: Büyücü oyunu (Varázsló-játék) İstanbul 1304/1888, 32 p.
- Helva Topu Geçti (Elrepült a helva-labda) Folklor, 2. évf., 19-22. S. 11-12-1-2/1971-1972,
p. 42-46. - Ağlayan Elma ile Gülen Elma. Merak Şah ile Sade Sultan. İki Türk Masalı (A síró alma és a
nevető alma. Merak sah és Sade szultán. Két török mese) İstanbul, 1968. Tan Matbaası, 32 p. - Gül Güzeli ve Başka Masallar. İki Türk Masali (Rózsa-szépe és más mesék. Két török
mese) İstanbul, 1968. Tan Matbaası, 22 p. - Keloğlan Masalları (Tarfejű meséi) İstanbul, 1968, Tan Matbaası, 32 p.
- Adakale Türk Masalları (Adakalei török népmesék) ford. Necmi Seren, İstanbul, 1946,
Ahmet Halit Kitabevi, 128 p. - Nar Tanesi ve Başka Masallar. Üç Türk Masalı (A gránátalmaszem és más mesék. Három
török mese) İstanbul, 1968, Tan Matbaası, 32 p. - Parmaksız Ahmet ile Macun. İki Türk Masalı (Ujjnélküli Ahmet és a madzsun /édesség
fajta/. Két török mese) İstanbul 1968, Tan Matbaası, 32 p. - Rüzgâr Dev ve Zengin Kardeş ile Fakir Kardeş. İki Türk Masalı (A szél-óriás és a Gazdag
testvér meg a szegény testvér. Két török mese) İstanbul, 1968, Tan Matbaası, 32 p. - Sihirli Ayna ve Külâh, Kamçi ile Seccade. İki Türk Masalı (A varázs-tükör és A süveg, az
ostor meg a szőnyeg. Két török mese) İstanbul, 1968. Tan Matbaası, 32 p. - Yedi Başlı Ejderha ve Başka Masallar (A hétfejű sárkány és más mesék) İstanbul, 1968.
Tan Matbaası 32 p. - Yilan Peri ve Dev Oğlu. İki Türk Masalı (A kígyó-tündér és az óriásfia. Két török mese)
İstanbul, 1968. Tan Matbaası 29. p. - Türk Halk Türküleri (Török népdalok), Yayina hazırlayan: Ali Osman Öztürk, Önsöz: Edit
Tasnádi, Türkiye İş Bankası Kültür Yayinları, 1998.
Az alábbi bibliográfia-válogatás török olvasók számára készült. A rövid bibliográfiát néhány címmel kiegészítettük (Tasnádi Edit, a fordító)
Végezetül meg illő méltatásul álljanak itt a túlélő utód emlékez(tet)ő szavai :
Kúnos Ignác emlékezete
A tudománytörténet máig adós Kúnos Ignác életének és műveinek feldolgozásával és értékelésével. E sorok írója egyik unokája, aki már nem találkozhatott nagyapjával, nem orientalista, nem adhat szakszerű méltatást, nem elemezheti az életmű nyelvészeti, néprajzi, turkológiai jelentőségét, jóllehet a leszármazottak közül mindeddig egyedül követte Kúnos Ignácot a nyelvészet, az irodalom, a filológia határvidékein. Azzal próbálkozik csupán, hogy portrét állít össze a családi emlékezet mozaikjaiból és a fennmaradt írások, emlékezések életrajzi töredékeiből.
(A pálya) Kúnos Ignác 1860-ban született Hajdúsámsonban. Debrecenben nőtt fel, a Református Kollégiumban érettségizett, az egyetemet Budapesten, a bölcsészettudományi karon végezte. Diákkorában a nyelvtudomány aktuális kérdései, a magyar nyelv történetének és eredetének még tisztázatlan fejezetei foglalkoztatták, kutatóutat tett a moldvai csángóknál, behatóan tanulmányozta a mordvin nyelvet, és dolgozataival – melyek közül néhányat Munkácsi Bernáttal közösen készített – kivívta a legkiválóbb magyar nyelvészek elismerését. Érdeklődése hamarosan az akkor rokonnak tekintett török nyelv felé fordult, s diplomája megszerzése után tudós tanárai és pártfogói, elsősorban Budenz József, Vámbéry Ármin és Goldziher Ignác bíztatására hosszú tanulmányútra indult, melynek anyagi fedezetét a Magyar Tudományos Akadémia és a Pesti Izraelita Hitközség teremtette elő. Bejárta a Balkán-félsziget legnagyobb részét, Görögországot, Szíriát, Palesztinát, Egyiptomot és főként Törökországot, ahol öt teljes évet töltött. Rövid idő alatt a turkológia európai hírű tudósa lett, harminchárom éves korában levelező tagjává választotta a Magyar Tudományos Akadémia, nyelvészeti és néprajzi munkái, török, görög és japán meséskönyvei Londontól Szentpétervárig, Lipcsétől Isztambulig sok nyelven megjelentek. Ötven éven át tanított török nyelvet és irodalmat a pesti Bölcsészettudományi karon, és igazgatója volt a Keleti Kereskedelmi Akadémiának. 1945 januárjában halt meg Budapesten.
(A tudós) Munkái több mint negyven kötetben jelentek meg életében, s tudományos eredményeit a nyelvészet, a néprajz és az irodalomtudomány egyaránt számon tartja. Kivételes nyelvtehetsége volt. A családi emlékezet szerint tizenhat nyelven beszélt, a nagy európai nyelveken kívül jól ismerte a török, a görög, az arab, a perzsa nyelv sokféle nyelvjárási változatát is. Nyelvészeti munkái között egyaránt van nyelvtörténeti, leíró nyelvészeti és nyelvjárásokkal foglalkozó dialektológiai tanulmány, de van hagyományos nyelvkönyv és szótár is. Nevét azonban igazán a török népmesekincs összegyűjtésével tette híressé. Azoknak a romantikus lelkű, „kincskereső” tudósoknak, történészeknek, művészeknek a táborába tartozott, ahová Körösi Csoma Sándort, a Grimm testvéreket vagy Bartók Bélát is sorolhatjuk, akik a népnyelv, a népköltészet, a népzene lejegyzésével a történelmi múlt kivesző értékeit mentették meg az enyészettől, és lehetővé tették, hogy ezek az értékek beépüljenek a modern civilizációba is, és nemes anyagokat szolgáltassanak a mindenkori megújuláshoz. Kúnos Ignác a legelsők közé tartozott, aki felkutatta és tudományos pontossággal lejegyezte a török népköltészet, népi színjátszás és népmesekincs legjavát. Egy középkoriasan elzárt, szigorúan őrzött világ képzeletkincsét térképezte fel szinte az utolsó történelmi pillanatban, amikor ez a világ még egységes volt, s nem kezdte felbomlasztani a modern civilizáció. A törökök általában nem ismerték fel benne a külföldit, török ruhában, fezben, kaftánban, a helyi életszokásokat követve, sokszor szamárháton lovagolva járta be Törökországot, s egyaránt megnyíltak előtte a főúri paloták és az egyszerű családi otthonok, a szultán fényes szerája és az útmenti viskók.
(Rideg téli éjszakáknak derült enyhe költészete) Egyik első török mesegyűjteményét, melyet a Kisfaludy-Társaság adott ki 1899-ben, Vámbéry Ármin e szavakkal vezette be: „Akár az utcára szórt gyöngyök, gyémántok és egyéb drágakövek, úgy hevernek szanaszét a török népköltészet kincsei, anélkül, hogy összegyűjtőjük akadt volna, anélkül, hogy az őket megillető figyelmet felébresztették volna. Igen érdemes munkára vállalkozott tehát Kúnos Ignác, amidőn figyelmét az eddig teljesen elhanyagolt irodalmi kincsre fordította, és e szerteszét heverő drágaságokat összeszedegetve, gyönyörű népmesék díszes koszorújával ajándékozta meg az európai olvasóközönséget. E mesék jobbára népmesélők ajkairól vannak ellesve, akik gőzölgő mokkanedv és szörtyögő nargilé mellet heverészve, kávéházi kényelemben töltik idejüket, és a boldog nyugalmat kifejező kejf élvezetébe merülnek. Legnagyobb részük azonban a hárem derült és kedélyes lakónőitől származik, akik estéken át a tandir köré guggolva örömest kalandozzák be képzeletükkel a földöntúli világ tündérek lakta levegőjét. Rideg téli éjszakáknak derült enyhe költészete. Egy részük ismét a keleti képzelődés ama gazdag forrásából eredeztek, melyek főleg a hosszú ramazáni éjjeleken szoktak felbugyogni, amidőn a szigorú böjtöt vidám lakmározás váltja föl.”
(Naszreddin) A mesével rokon, az adoma, az anekdota, a vicc, a csattanóra végződő, rövid elbeszélés műfaji csoportjába tartozó tréfákat nagyrészt 1886 nyarán jegyezte le Kúnos Ignác. Ekkor barátkozott össze egy kisázsiai, ájdini születésű török szoftával – afféle teológussal -, bizonyos Juszuf Számihhal, aki százával ismerte az egykori hodzsa szájról-szájra járó tréfáit, és aki abban az évben az egyiptomi Tantában kapott tanítói állást. A fiatal magyar nyelvész Budenz segítségével hajójegyet szerzett, elkísérte Juszufot, és részben a hajón, részben pedig az Egyiptomban töltött hónap alatt, a török földről, Kónia vidékéről ide telepedett emberek körében jegyezte le, ájdini török nyelvjárásban, Naszreddin tréfáit, melyek először 1894-ben a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában jelentek meg. A tréfák később többször is megjelentek magyarul. A jelen kiadás a Kner-nyomda díszes, 1926-ban kiadott gyűjteményén alapszik.
(A hagyaték) 1930-ban, Mosolygó napkelet címmel Kúnos Ignác versbe szedve jelentette meg utoljára Naszreddin tréfáinak újabb válogatását. Könnyen verselt, a mesegyűjteményeket is legtöbbször rímes, ritmusos prózában adta ki, de tudta, hogy nem költő, hogy az „anyag”, a talált kincs szólal meg benne versben:
Költőnek én nem indultam,
Nóták földjén nincsen utam,
Síráz berkét sem óhajtom,
Gázelt se szól száraz lantom;
Ép hogy múló évek multán,
Ifjúságom elvirultán,
Meglestem a hodzsa szavát
S versbe szedtem színe-javát.
Naszreddin gül-kertjeiből,
Bülbül-szavú berkeiből,
Csali szókat, tréfásakat,
Se keveset, se túlsokat,
Szedek össze öreg szívvel,
Szövök össze rímet rímmel;
S csillaghímes ezüst mennyből,
Holdas estén halkan csendül
Müezzin-szó haló hangja:
Mohammed reszul-ullah.
„A mi hodzsánk”, – írta róla bevezetőjében Palágyi Lajos, – „azt hiszem, sok okon felül azért is vállalkozott a török mókák megéneklésére, mert a hodzsa szellemének némely vonásával belső rokonságot tart. Az ő lelkében is van valami abból a derűből, a sors megpróbáltatásain mosolygó vagy fatalista módon megnyugvó s csendes humorral napirendre térő kedvből, amely alakját jellemzi.”
Valóban, ha a gazdag hagyatékban, túl a tudomány köteles részén, van valami, ami nemcsak a család tagjainak, az unokáknak és dédunokáknak, hanem minden olvasónak az élmény és az öröm állandó forrása lehet, akkor az nem más, mint a mindent átitató, bölcs és szelíd humor. Az a humor, ami több, mint tréfa. Az a humor, ami világszemlélet, a megismerés, a megértés, az ellenállás, az elviselés és a megbocsátás eszköze. És a bizalomé és az életszereteté, ami Kúnos Ignácot halála napjáig elkísérte. Mert arkhimédeszi halált halt: a köreit rajzolgatta, meséket írt szinte élete utolsó percéig, amikor Budapest ostroma közben már bombák hullottak körülötte. Meséket írt, őrizte a múlt emlékeit. Est meminisse voluptas – ez volt a jelmondata. Emlékezni gyönyörűség. Immár őt magát is az emlékezet őrzi.
Kúnos László
Mültefit / Güleç / Gülümseli Gündoğusu
Kaynakça – Forrásaim
Mosolygó napkelet : hodzsastrófák, török tréfák (1930)
KÚNOS IGNÁC: A TÖRÖK HODZSA TRÉFÁI (Terebess Kiadó, Budapest, 1997)
Kúnos Ignác : A TÖRÖK NÉPKÖLTÉS / Kúnos Ignác török nyelven tartott egyetemi előadásai (1925-26)
Tasnádi Edit fordítása (Terebess Kiadó, Budapest, 1999)
Csáki Éva : Török-Magyar Szótár (Balassi Kiadó, Budapest, 1995)
Benderli Gün – Gülen Yılmaz – Kakuk Zsuzsa – Tasnádi Edit : Török-Magyar Szótár / Türkçe-Macarca Sözlük (Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó, Budapest, 2013)
Nyáry Szabó László : TÖRÖK-MAGYAR SZÓTÁR, Torontál Kiadó, Szeged (kiadás előtt még kézıratossan)
Nyáry Szabó László : Szabó-szótár / ideolektusom (mind-máig digitális „kéz”- ill. „gép”-ıratban)
(Sz.) : Számozatlan, forrásolatlan szójavallataim
Tasnádi Edit könyvéről :
Kúnos Ignácnak ez a műve először 1926-ban jelent meg Isztambulban oszmán (arabos) írással, török nyelven, az előző években Törökországban tartott előadásainak magyarra fordított szövegét adja közre, Tasnádi Edit friss, mai magyar fordításában Kúnos Ignác Ruméliától Anatólia belsejéig vezet el bennünket a török népi kultúra kincseit bemutatva. Beszámol arról, hogy gyűjtőútján hol, merre járt, kikkel találkozott, mit gyűjtött, miért tartja páratlanul érdekesnek az általa felfedezett, már-már feledésbe merülő török népköltészet remekeit.
Ajánlott olvasmány :