Az okcitán, okszitán vagy – hagyományosan téves nevén – a provanszál nyelv, okcitán nyelven occitan [ut͡siˈta] vagy lenga d’òc [leŋgɔˈdo(k)], francoskodón-franciául occitan vagy langue d’oc egy ma Dél-Franci(a)országban még máig beszélt, sőt több tájszólás (dialektus) formájában is élő újlatin nyelv, amely közelebbről a nyugati újlatin nyelvek galloromán csoportjába tartozik. Tájnyelvi (dialektológiai) tekintetben leginkább a katalán nyelvhez él közel, amellyel együtt nyelv(járás)-közösségnek idegenkedően latinkodón dialektális kontinuumnak is fölfogható…
(Terkép : Domergue Sumien)
Az okcitán nyelv a szokatlan elnevezését onnan kapta, hogy a középkori dél-francia(országi) nyelvjárásokban az igenlést az òc [ejt: ɔ] szóval fejezték ki (< latin HOC ’ez’). Saját nevük, a lenga d’òc szó szerint is annyit jelent, hogy ‘az òc, azaz az ‘igen nyelve‘.
Ezzel szemben az északi nyelvjárásokban az oïl szót (< latin HOC [EST] ILLUD ’ez az, így van’) használták. Így ez meg az ‘így nyelve‘.Az előbbi dialektusokból fejlődött ki az okcitán nyelv, az utóbbiak képezték a későbbi francia nyelv alapját.
A déli nyelv beszélői ma közhülyén az okcitánok. Valamivel értelmesebben magyarul az ‘igen nyelvűek‘. Helyesebben, saját nyelvezetüknek megfelelően és saját (ki)ejtésükben az uksziták.
Ezt azért érdemes így hangsúlyozni, mert akadnak nyelvterülete(i)k Amerikában is : Valdese, NC, USA / Colonia Valdense, Uruguay.
De e terkép tanúsága szerint élnek és beszélnek Baszqországban meg Spanyolországban is: Pasaia/Pasajes (1928).
Württembergben is beszélték még e nyelvet 1930 táján.
Valamint Itáliában: Calabria / Guardia Piemontese meg San Sisto dei Valdesi környékén is.
Az okcitán az egyik legnagyobb kulturális és irodalmi hagyományokkal rendelkező kisebbségi nyelv Franciaországban, de egész Európában is, amely – he kiveszőben is, de – még mindig él.
Igazán megérdemelne már egy önálló, saját országot !
Okcitánia !
A kihalófélben vesződő ukszita nyelvnek meg az ukszitá népnek nincs országa ! Máig sem…
Ím egy sürgető föladat az EU téveteg tanácsnokainak meg hiteltelen hivatalnokainak, no meg buzgó bizalmasaiknak ! A diplomácia franci-náci frontján egy igazi föladat !
A Lenga d’òc [Lenga dó] történelmi jelentősége
A középkori irodalomban a trubadúrköltészet és balladák nyelve volt. A nagyobb újlatin nyelvekbe, mint az olasz és a spanyol, számos szó származott az okcitánból. Mivel a középkorban az okcitán irodalmi élet központja a történelmi Provence tartomány volt, a nyelvet hagyományosan és tévesen provanszál nyelvnek is nevezik. Ugyanakkor a szó szoros értelmében a provanszál nyelvjárás csak az okcitán egyik területi nyelvváltozata. Az okcitánnak hivatalosan – a Spanyolországban beszélt aráni nyelven kívül – nincs irányadónak mondott változata; de facto a déli lengadocian nyelvjárást tekintik standardnak.
A leginkább hagyományos e tájnyelvek között a Lengadocian [ejt: ˌleŋɡaðuˈszja] francoskodón meg Languedocien [lɑ̃ɡdɔsjɛ̃] amely ma Occitania falusias vidékein (Languedoc, Rouergue, Quercy, Agenais, Dél-Périgord) még beszélt nyelvezet. Ma már csak a lakosság 10%-a tudja e nyelvet (kb. 300,000) és egy másik 20% (600,000) meg még érti valamennyire. A többi hitehagyott-nyelvehagyott már csak a franci nyelvvel francoskodik ősei hagyományát és ősanyanyelvét megtipor(tat)va meg tagadva. E nyelv tudóinak száma szégyen szemre eggyre fogy !
Az ukszita (az okszitán) ma kihalóban van…
Olyan ez, mint Amerikában… Észak Dél ellen.
A műveltebb és kifinomultabb dél ellen nyomult a tömegesebb és tuskóbb észak…
Azután megmagyarázták, hogy győzött a jobb, a szebb, a hitelesebb…
Az ukszita anyanyelvi beszélői közé tartozott Honoré de Balzac franci(a) író is, akinek a családja e vidékről származott és okcitán anyanyelvű volt.
Ma messziről viszonylag eggységesnek tűnik a franci meg a spanyol nyelvterület.
Bár közelről már eggyáltalán nem az ! Érdemes hát nagyvonalakban áttekinteni a történelmüket !
Nyelvi változások Dél-Nyugat-Európában Kr.u. 1000-2000 között
Ajánlott olvasmány :
