Kúnos Ignác vagy Kunos Ignác, születési és 1881-ig használt nevén Lusztig Ignác (Hajdúsámson, 1860 szeptember 22. – Budapest, 1945. január 12.) nyelvész, turkológus, folklorista, a Magyar Tudományos Akadémia levelező (1893) tagja. Addig egyedülálló terjedelmű és úttörő jellegű török népköltészeti gyűjtéseinek – és legfőképp a török népmesekincs feltárásának – köszönhetően korának európai szinten legelismertebb turkológusai közé tartozott, elévülhetetlen érdeme a török népköltészeti alkotások bevonása az európai szövegfolklorisztikai kutatásokba. Számottevő eredményeket ért el a török nyelvészet és tájnyelvészet (dialektologia) területén, fél évszázadon keresztül volt a budapesti tudományegyetemen a török filológia tanára.
Zsidó családban született, apja Debrecenben volt kereskedő. Középiskoláit a Debreceni Református Kollégiumban végezte, majd 1879-ben a Budapesti Tudományegyetemre iratkozott be, ahol főként nyelvészeti előadásokat hallgatott. Bölcsészdoktori és középiskolai tanári oklevelét 1882-ben szerezte meg. A Magyar Tudományos Akadémia és a Pesti Izraelita Hitközség anyagi támogatásával 1885-től öt éven keresztül Konstantinápolyban élt, ahol a török nyelv és kultúra tanulmányozására fordította idejét (törökös neve Kadir efendi volt). 1890-ben kinevezték a Budapesti Tudományegyetemre a török filológia magántanárává, ahol 1902-től címzetes nyilvános rendkívüli tanárként oktatott. Ugyancsak 1890-ben lett a Budapesti Kereskedelmi Akadémia keleti tanfolyamán a török nyelv tanára. 1899–1919 között az újonnan szervezett, a Kelet felé irányuló külkereskedelem szakembereit képző Keleti Kereskedelmi Akadémia munkáját irányította igazgatóként. 1919-től 1922-ig a budapesti egyetem közgazdaság-tudományi karába integrált, Keleti Intézet néven működő akadémia igazgatói tisztét töltötte be, majd 1922-től a török nyelv előadó tanáraként oktatott tovább az egyetemen. 1925 és 1926 nyarán a török kormány meghívására az isztambuli és az ankarai egyetem vendégprofesszora volt, 1925-ben ő szervezte meg az isztambuli egyetem folklorisztikai tanszékét. A második világháború végóráiban, Budapest ostroma során halt meg.
Pályája elején főként a magyar nyelv dialektológiai, hangtani és alaktani kérdéseivel, valamint (finnkedő) ugrisztikával, főleg a mordvin nyelvvel foglalkozott, s egyebek mellett az elsők között járt a moldvai csángók lakta vidékeken nyelvjárási gyűjtőúton, Munkácsi Bernáttal együtt.
Mestere, Vámbéry Ármin hatására, valamint Budenz József és Goldziher Ignác ösztönzésére érdeklődése az 1880-as évek közepén a török nyelv és filológia felé fordult. 1885-től 1890-ig tartó konstantinápolyi tartózkodása során beutazta Ruméliát, Anatóliát, Szíriát, Palesztinát és Egyiptomot. Útjai során fáradhatatlanul megfigyelte és lejegyezte a török nyelvjárások sajátosságait, a népköltészeti alkotásokat, a népszokásokat, valamint a török néprajz és folklór egyéb sajátos elemeit, így például a karagöz néven ismert árnyjátékot és az ortaoyunu népi színjátszási formát. Legjelentősebb érdeme, hogy tudományos körökben korábban nem is feltételezett nagyságú és gazdagságú népmese- és anekdota-korpuszt jegyzett föl közel-keleti gyűjtőútjai során. Az 1880-as évek végétől megjelenő török népköltészeti gyűjtései nem csak magyarul, de több európai nyelven is megjelentek, s munkái elsőként nyújtottak betekintést az addig a tudományos világ és a nagyközönség előtt is gyakorlatilag ismeretlen anatóliai és ruméliai török népköltészet világába. Kis-ázsiai élményeit úti jegyzetekben is megörökítette.
Az 1890-es évektől korábbi gyűjtéseit összegezte, dolgozta fel és adta közre, emellett török nyelvtankönyveket írt, a kortárs török irodalom irányzataival és a turkológia történetének kérdéseivel foglalkozott, s behatóan tanulmányozta a görög és japán népmeséket is. A Magyar Tudományos Akadémia megbízta egy magyar–török szótár összeállításával is, de ez végül nem készült el. Az első világháború idején, 1915-ben az esztergomi és eger-környéki hadifogolytáborokban élő kazáni és krími tatár raboktól jelentős népköltési anyagot gyűjtött (lásd még: Esztergom-Tábor).
Számos nyelvészeti cikke jelent meg a Magyar Nyelvőrben és a Nyelvtudományi Közleményekben, rendszeresen publikált az Egyetemes Philologiai Közlönyben, 1900-tól Munkácsi Bernáttal együtt alapító szerkesztője volt a Keleti Szemle című altajisztikai folyóiratnak. Keleties hangulatú műmeséket is írt, mint A szótlan szultánkisasszony, amelyek kéziratban maradtak 1915-ös tatár népköltészeti gyűjtésével együtt, s csak az 1980-as években jelentek meg Kakuk Zsuzsa gondozásában. Az 1990-es években a Terebess Kiadó több tanulmányát, írását, szövegközlését újra kiadta.
Kúnos Ignác magyar nyelvű művei :
Nyelvőrkalaúz, 1883.
Három karagözjáték, 1886.
Oszmán-török népköltési gyűjtemény, 1887-89.
Török népmesék, 1889.
Kisázsiai török nyelv, 1890.
Anatóliai képek, 1891.
Kisázsiai török nyelvjárások, 1892.
Orta-ojunu, 1899.
Köroglu, 1893.
Kisázsiai török népregények, 1892.
Kisázsia török dialektusairól, 1896.
Nasreddin hodsa tréfái, 1899.
Chrestomathia turcica, 1899.
Janua lingua ottomanicae. Oszmán-török nyelvkönyv, 1905.
Ada-kálei török népdalok, 1906.
Török földön. A kis-ázsiai és bagdadi vasút történetével, 1911.
Mosolygó napkelet : hodzsastrófák, török tréfák, 1930.
A szótlan királykisasszony, 1980.
A török hodzsa tréfái, 1996.
Kúnos Ignác angol nyelvű művei :
Turkish fairy tales and folk tales, London, 1896.
Forty-four Turkish Fairy Tales. Illustrated by Willy Pogany, London, 1913.
Willy Pogany azaz a magyar Pogány Vilmos rajzai már önmagában is tündérszárnyon röptetik e művet…
Kúnos Ignác német nyelvű művei :
Mundarten der Osmanen, St. Petersburg, 1899.
Schejch Sulejman efendi’s Tsagataj-osmanisches Wörterbuch, 1902.
Türkische Volksmärchen aus Stanbul, Leiden, 1905.
Türkische Volksmarchen aus Ada-kale, Leipzig – New York, 1907.
Beitrage zum Studium der Türkischer Sprache und Literatur, Leipzig – New York, 1907.
Törökül megjelent műveiből:
- Anadolu Halk Edebiyatı (Anatóliai népköltés) ford. Halil Fikret. Halk Bilgisi Mecmuası,
CI, 1928, p 55-66. - Türkler-Macarlar. Bizim Türk Kardeşlerimize Eski Bir Hikâye (Törökök-magyarok. Egy
régi történet török testvéreink számára) Türk Duygusu, I. 4. 1329/1913, p. 6. - Halk Edebiyatı Örnekleri, 1. Mâniler (Mutatványok a népköltésből. 1. Mánik) Halkin Sesi.
İstanbul 1339/1913. Evkaf-ı İslâmiye Matbaası, 55 p. - Halk Edebiyatı Nümuneleri. Türkçe Ninniler (Mutatványok a török népköltésből. Török
altatódalok) İstanbul, 1341/1925, Orhaniye Matbaası, 60 p. - Ortaoyunu: Büyücü oyunu (Varázsló-játék) İstanbul 1304/1888, 32 p.
- Helva Topu Geçti (Elrepült a helva-labda) Folklor, 2. évf., 19-22. S. 11-12-1-2/1971-1972,
p. 42-46. - Ağlayan Elma ile Gülen Elma. Merak Şah ile Sade Sultan. İki Türk Masalı (A síró alma és a
nevető alma. Merak sah és Sade szultán. Két török mese) İstanbul, 1968. Tan Matbaası, 32 p. - Gül Güzeli ve Başka Masallar. İki Türk Masali (Rózsa-szépe és más mesék. Két török
mese) İstanbul, 1968. Tan Matbaası, 22 p. - Keloğlan Masalları (Tarfejű meséi) İstanbul, 1968, Tan Matbaası, 32 p.
- Adakale Türk Masalları (Adakalei török népmesék) ford. Necmi Seren, İstanbul, 1946,
Ahmet Halit Kitabevi, 128 p. - Nar Tanesi ve Başka Masallar. Üç Türk Masalı (A gránátalmaszem és más mesék. Három
török mese) İstanbul, 1968, Tan Matbaası, 32 p. - Parmaksız Ahmet ile Macun. İki Türk Masalı (Ujjnélküli Ahmet és a madzsun /édesség
fajta/. Két török mese) İstanbul 1968, Tan Matbaası, 32 p. - Rüzgâr Dev ve Zengin Kardeş ile Fakir Kardeş. İki Türk Masalı (A szél-óriás és a Gazdag
testvér meg a szegény testvér. Két török mese) İstanbul, 1968, Tan Matbaası, 32 p. - Sihirli Ayna ve Külâh, Kamçi ile Seccade. İki Türk Masalı (A varázs-tükör és A süveg, az
ostor meg a szőnyeg. Két török mese) İstanbul, 1968. Tan Matbaası, 32 p. - Yedi Başlı Ejderha ve Başka Masallar (A hétfejű sárkány és más mesék) İstanbul, 1968.
Tan Matbaası 32 p. - Yilan Peri ve Dev Oğlu. İki Türk Masalı (A kígyó-tündér és az óriásfia. Két török mese)
İstanbul, 1968. Tan Matbaası 29. p. - Türk Halk Türküleri (Török népdalok), Yayina hazırlayan: Ali Osman Öztürk, Önsöz: Edit
Tasnádi, Türkiye İş Bankası Kültür Yayinları, 1998.
A fönti bibliográfia-válogatás török olvasók számára készült. A rövid bibliográfiát néhány címmel kiegészítettük (Tasnádi Edit, a fordító)
KÚNOS IGNÁC
ADA-KÁLEI TÖRÖK NÉPDALOK
„Fehér kéményből fekete füst füstöl,
díszes kertben idegen pacsirta szól,
ne szólj bülbül, elég az én bánatom.”
2016-04-25