Kúnos Ignácz születése napján

Kúnos Ignác vagy Kunos Ignác, születési és 1881-ig használt nevén Lusztig Ignác (Hajdúsámson, 1860 szeptember 22. – Budapest, 1945. január 12.) nyelvész, turkológus, folklorista, a Magyar Tudományos Akadémia levelező (1893) tagja. Addig egyedülálló terjedelmű és úttörő jellegű török népköltészeti gyűjtéseinek – és legfőképp a török népmesekincs feltárásának – köszönhetően korának európai szinten legelismertebb turkológusai közé tartozott, elévülhetetlen érdeme a török népköltészeti alkotások bevonása az európai szövegfolklorisztikai kutatásokba. Számottevő eredményeket ért el a török nyelvészet és tájnyelvészet (dialektologia) területén, fél évszázadon keresztül volt a budapesti tudományegyetemen a török filológia tanára.

Kúnos Ignácz – Egyenlőség, 1911-06-01 / 23. Jubileumi szám

Zsidó családban született, apja Debrecenben volt kereskedő. Középiskoláit a Debreceni Református Kollégiumban végezte, majd 1879-ben a Budapesti Tudományegyetemre iratkozott be, ahol főként nyelvészeti előadásokat hallgatott. Bölcsészdoktori és középiskolai tanári oklevelét 1882-ben szerezte meg. A Magyar Tudományos Akadémia és a Pesti Izraelita Hitközség anyagi támogatásával 1885-től öt éven keresztül Konstantinápolyban élt, ahol a török nyelv és kultúra tanulmányozására fordította idejét (törökös neve Kadir efendi volt). 1890-ben kinevezték a Budapesti Tudományegyetemre a török filológia magántanárává, ahol 1902-től címzetes nyilvános rendkívüli tanárként oktatott. Ugyancsak 1890-ben lett a Budapesti Kereskedelmi Akadémia keleti tanfolyamán a török nyelv tanára. 1899–1919 között az újonnan szervezett, a Kelet felé irányuló külkereskedelem szakembereit képző Keleti Kereskedelmi Akadémia munkáját irányította igazgatóként. 1919-től 1922-ig a budapesti egyetem közgazdaság-tudományi karába integrált, Keleti Intézet néven működő akadémia igazgatói tisztét töltötte be, majd 1922-től a török nyelv előadó tanáraként oktatott tovább az egyetemen. 1925 és 1926 nyarán a török kormány meghívására az isztambuli és az ankarai egyetem vendégprofesszora volt, 1925-ben ő szervezte meg az isztambuli egyetem folklorisztikai tanszékét. A második világháború végóráiban, Budapest ostroma során halt meg.

Kúnos Ignác sírja a budapesti Kozma utcai izraelita temetőben (5B-10-22.) – Dr Varga József képe

Pályája elején főként a magyar nyelv dialektológiai, hangtani és alaktani kérdéseivel, valamint (finnkedő) ugrisztikával, főleg a mordvin nyelvvel foglalkozott, s egyebek mellett az elsők között járt a moldvai csángók lakta vidékeken nyelvjárási gyűjtőúton, Munkácsi Bernáttal együtt.

Mestere, Vámbéry Ármin hatására, valamint Budenz József és Goldziher Ignác ösztönzésére érdeklődése az 1880-as évek közepén a török nyelv és filológia felé fordult. 1885-től 1890-ig tartó konstantinápolyi tartózkodása során beutazta Ruméliát, Anatóliát, Szíriát, Palesztinát és Egyiptomot. Útjai során fáradhatatlanul megfigyelte és lejegyezte a török nyelvjárások sajátosságait, a népköltészeti alkotásokat, a népszokásokat, valamint a török néprajz és folklór egyéb sajátos elemeit, így például a karagöz néven ismert árnyjátékot és az ortaoyunu népi színjátszási formát. Legjelentősebb érdeme, hogy tudományos körökben korábban nem is feltételezett nagyságú és gazdagságú népmese- és anekdota-korpuszt jegyzett föl közel-keleti gyűjtőútjai során. Az 1880-as évek végétől megjelenő török népköltészeti gyűjtései nem csak magyarul, de több európai nyelven is megjelentek, s munkái elsőként nyújtottak betekintést az addig a tudományos világ és a nagyközönség előtt is gyakorlatilag ismeretlen anatóliai és ruméliai török népköltészet világába. Kis-ázsiai élményeit úti jegyzetekben is megörökítette.

Az 1890-es évektől korábbi gyűjtéseit összegezte, dolgozta fel és adta közre, emellett török nyelvtankönyveket írt, a kortárs török irodalom irányzataival és a turkológia történetének kérdéseivel foglalkozott, s behatóan tanulmányozta a görög és japán népmeséket is. A Magyar Tudományos Akadémia megbízta egy magyar–török szótár összeállításával is, de ez végül nem készült el. Az első világháború idején, 1915-ben az esztergomi és eger-környéki hadifogolytáborokban élő kazáni és krími tatár raboktól jelentős népköltési anyagot gyűjtött (lásd még: Esztergom-Tábor).

Számos nyelvészeti cikke jelent meg a Magyar Nyelvőrben és a Nyelvtudományi Közleményekben, rendszeresen publikált az Egyetemes Philologiai Közlönyben, 1900-tól Munkácsi Bernáttal együtt alapító szerkesztője volt a Keleti Szemle című altajisztikai folyóiratnak. Keleties hangulatú műmeséket is írt, mint A szótlan szultánkisasszony, amelyek kéziratban maradtak 1915-ös tatár népköltészeti gyűjtésével együtt, s csak az 1980-as években jelentek meg Kakuk Zsuzsa gondozásában. Az 1990-es években a Terebess Kiadó több tanulmányát, írását, szövegközlését újra kiadta.

Kúnos Ignác magyar nyelvű művei :

Nyelvőrkalaúz, 1883.

Három karagözjáték, 1886.

Oszmán-török népköltési gyűjtemény, 1887-89.

Török népmesék, 1889.

Kisázsiai török nyelv, 1890.

Anatóliai képek, 1891.

Kisázsiai török nyelvjárások, 1892.

Orta-ojunu, 1899.

Köroglu, 1893.

Kisázsiai török népregények, 1892.

Kisázsia török dialektusairól, 1896.

Nasreddin hodsa tréfái, 1899.

Chrestomathia turcica, 1899.

Janua lingua ottomanicae. Oszmán-török nyelvkönyv, 1905.

Ada-kálei török népdalok, 1906.

Török földön. A kis-ázsiai és bagdadi vasút történetével, 1911.

Mosolygó napkelet : hodzsastrófák, török tréfák, 1930.

A szótlan királykisasszony, 1980.

A török hodzsa tréfái, 1996.

Kúnos Ignác angol nyelvű művei :

Turkish fairy tales and folk tales, London, 1896.

Forty-four Turkish Fairy TalesIllustrated by Willy Pogany, London, 1913.

Forty-four Turkish Fairy Tales – Rookebooks/1913

Willy Pogany azaz a magyar Pogány Vilmos rajzai már önmagában is tündérszárnyon röptetik e művet…

Kúnos Ignác német nyelvű művei :

Mundarten der Osmanen, St. Petersburg, 1899.

Schejch Sulejman efendi’s Tsagataj-osmanisches Wörterbuch, 1902.

Türkische Volksmärchen aus Stanbul, Leiden, 1905.

Türkische Volksmarchen aus Ada-kale, Leipzig – New York, 1907.

Beitrage zum Studium der Türkischer Sprache und Literatur, Leipzig – New York, 1907.



Törökül megjelent műveiből:

  1. Anadolu Halk Edebiyatı (Anatóliai népköltés) ford. Halil Fikret. Halk Bilgisi Mecmuası,
    CI, 1928, p 55-66.
  2. Türkler-Macarlar. Bizim Türk Kardeşlerimize Eski Bir Hikâye (Törökök-magyarok. Egy
    régi történet török testvéreink számára) Türk Duygusu, I. 4. 1329/1913, p. 6.
  3. Halk Edebiyatı Örnekleri, 1. Mâniler (Mutatványok a népköltésből. 1. Mánik) Halkin Sesi.
    İstanbul 1339/1913. Evkaf-ı İslâmiye Matbaası, 55 p.
  4. Halk Edebiyatı Nümuneleri. Türkçe Ninniler (Mutatványok a török népköltésből. Török
    altatódalok) İstanbul, 1341/1925, Orhaniye Matbaası, 60 p.
  5. Ortaoyunu: Büyücü oyunu (Varázsló-játék) İstanbul 1304/1888, 32 p.
  6. Helva Topu Geçti (Elrepült a helva-labda) Folklor, 2. évf., 19-22. S. 11-12-1-2/1971-1972,
    p. 42-46.
  7. Ağlayan Elma ile Gülen Elma. Merak Şah ile Sade Sultan. İki Türk Masalı (A síró alma és a
    nevető alma. Merak sah és Sade szultán. Két török mese) İstanbul, 1968. Tan Matbaası, 32 p.
  8. Gül Güzeli ve Başka Masallar. İki Türk Masali (Rózsa-szépe és más mesék. Két török
    mese) İstanbul, 1968. Tan Matbaası, 22 p.
  9. Keloğlan Masalları (Tarfejű meséi) İstanbul, 1968, Tan Matbaası, 32 p.
  10. Adakale Türk Masalları (Adakalei török népmesék) ford. Necmi Seren, İstanbul, 1946,
    Ahmet Halit Kitabevi, 128 p.
  11. Nar Tanesi ve Başka Masallar. Üç Türk Masalı (A gránátalmaszem és más mesék. Három
    török mese) İstanbul, 1968, Tan Matbaası, 32 p.
  12. Parmaksız Ahmet ile Macun. İki Türk Masalı (Ujjnélküli Ahmet és a madzsun /édesség
    fajta/. Két török mese) İstanbul 1968, Tan Matbaası, 32 p.
  13. Rüzgâr Dev ve Zengin Kardeş ile Fakir Kardeş. İki Türk Masalı (A szél-óriás és a Gazdag
    testvér meg a szegény testvér. Két török mese) İstanbul, 1968, Tan Matbaası, 32 p.
  14. Sihirli Ayna ve Külâh, Kamçi ile Seccade. İki Türk Masalı (A varázs-tükör és A süveg, az
    ostor meg a szőnyeg. Két török mese) İstanbul, 1968. Tan Matbaası, 32 p.
  15. Yedi Başlı Ejderha ve Başka Masallar (A hétfejű sárkány és más mesék) İstanbul, 1968.
    Tan Matbaası 32 p.
  16. Yilan Peri ve Dev Oğlu. İki Türk Masalı (A kígyó-tündér és az óriásfia. Két török mese)
    İstanbul, 1968. Tan Matbaası 29. p.
  17. Türk Halk Türküleri (Török népdalok), Yayina hazırlayan: Ali Osman Öztürk, Önsöz: Edit
    Tasnádi, Türkiye İş Bankası Kültür Yayinları, 1998.

A fönti bibliográfia-válogatás török olvasók számára készült. A rövid bibliográfiát néhány címmel kiegészítettük (Tasnádi Edit, a fordító)

KÚNOS IGNÁC 

ADA-KÁLEI TÖRÖK NÉPDALOK

„Fehér kéményből fekete füst füstöl,
díszes kertben idegen pacsirta szól,
ne szólj bülbül, elég az én bánatom.”

2016-04-25

MEGTEKINTHETŐ VERZIÓK

PDF

https://mek.oszk.hu/15300/15360/index.phtml#

Ossza meg: