Kós : Kalotaszeg – könyvben

A könyv tanulmánnyal kezdődik Kalotaszeg fekvéséről, népi elrendeződéséről, aztán átcsap a történelemre, Erdély őskorára, majd hirtelen regényes novellává alakul, hogy aztán megszabadítva magát minden műfajbeli korláttól, egyetlen köteten belül tetszése szerint cserélgesse Kalotaszeggel kapcsolatban a regénytöredéket, etnográfiát, művészettörténetet, korrajzot, sőt a publicisztikát, – mindazt, amit egy művelt művészlélek mondani tud egy tárgyról, mely szívéhez nőtt. Mintha a zenevirtuóz tízféle hangszeren játszaná ugyanazt a témát, művészi játékát a bravurral párosítván, mely ha kiemeli is művészetét, ugyanannyira meg is zavarja. Mintha a kiránduló, csupán elragadtatásának engedve, a gyönyörű tájról itt is, ott is fényképet készítene, aztán az érzelmi rendszer igazolására lelkes magyarázatokat fűzne az egyes képekhez s szavainak csapongását ráadásul rajzokkal illusztrálná. Az ahány fejezet, annyi irányba kanyargó könyvet ízléses metszetek díszítik. Ezek is a szerző alkotásai és ép oly hozzáértésről, tehetségről tanuskodnak, akár a betüktől, a szépirodalmi és tudományos prózától sötétlő oldalak, melyekből, mellesleg, a lírai feltörések sem hiányzanak. Ez az író mást se tesz, mint újra és újra felöleli tárgyát, ölelgeti és dédelgeti, annyira kedves neki. Mintha az egész könyv egy hatalmas, megírhatatlan nagy műhöz sietve papírra vetett előkészületeket, tanulmányokat és iránygondolatokat foglalna össze, őrizné a feledéstől, nem is nyugodtabb óra, hanem egy munkára kedvezőbb jövő évszázad számára. (Illyés Gyula)

Szóval egy szűz példány az Erdélyi Szépmíves Céhtől – jubileumi kiadás. Kós leírja az általa Kalotaszegként ismert vidék történetét a dákoktól a rómaiakon keresztül számos népcsoport uralkodásán át egészen 1919-ig. A dák-római folytonosság, ami az ún.”dákoromán” elméletben testesül meg, annyiban igaz, hogy egymást követően számos népcsoport követte a területen egymást, de a dákok szinte maradék nélkül elpusztultak, s a római birodalom szedett-vedett betelepített népe, amely töredéknyelvként a latint használta – a népvándorlást is túlélve részben megmaradt, s nyelvükben is maradtak a latinból elemek. Kós Károly egész szociográfiát kanyarít a vidékről az építkezés, ruházat, életmód, társadalomrajz felvázolásával. Értékes olvasmány olyan szavakkal is, amelyeket ma már alig értünk… (Hárs István)

Egy kis ékszerdoboz: felnyitja az ember és biztosan talál benne valami szépet. Kós Károly a szívéhez legközelebb eső vidék történelmét, hagyományait, építészetét, ruházatát, jellemét és jelenét mutatja be kisebb esszékben, novellákban, kisregényekben és – Kósról lévén szó – hangulatos kis rajzokban. Stílusa tömör és lírai, néha tudományosabb, néha művészibb, néha a kettő együtt. A könyv egyetlen hibája, hogy – rövid. Számos téma esetén úgy éreztem (pl. építészet és ruházat), hogy csak egy nagyon tömör összefoglalót kaptam, miközben érdekelne ennél részletesebben is. Kós persze ezt elüti azzal, hogy vannak erről etnográfiai munkák. Azért jobb lett volna kissé bővebben itt és most és tőle; de utána kell járni. (Atestan 2020. április 16., 11:50 moly.hu)

Ajánlott olvasmány meg mozi :

Minthogy Kalotaszegen játszódik a …

Magyar menyegző