A szovjet igában élt kórjaiak máig is élnek és beszélik öreg-anyanyelvüket.
Kórja Hamgjong tartományából és a környező területeiről kórjaiak vándoroltak északra a jobb élet reményében. Csak rosszabb lett…
1937-ben Sztálin kitelepíttette őket Közép-Ázsiába.
A Korjó Holokausztot túlélők ma Qazaq- meg Özbekországokban éldegélnek.
Bár sorsuk a (magyar) nevükben rejtve élt, de a túlélők sorsa mára már egészen megenyhült…
De hogyan is történt a (korjai) Korjó történelem ezen elhallgatott gyászos fejezete ?
A korjók ki- azazhogy inkább állati áttelepítésével…
A Népirtás Nagymestere, Sztálin bezáratta még a korjó iskolákat is…
Ott irtotta, gyötörte őket, ahol (csak) tudta…
Anyanyelvükhöz, kultútrájukhoz joguk nem volt a kommunizmusban a leigázott és szétszórattatott népeknek…
Sajátos tájszólásuk ennek ellenére túlélte a Vészkorszakot.
A megbízhatatlan emberek a korjó-szarámok…
Koryo-szarám oroszkodón Корё сарам, hangulul meg 고려 사람, szó szerint ‘korjó (pongyolán kóreai) ember’ hajdan a Szovjetunió Terrorállamában, ma a poszt-szovjet államokban élő, korjai azaz korjói nép(es)séghez tartozók neve, akik a 19. század második felében ki, ill. bevándorlókként éltek az oroszok által megszállt Távol-Keleten, és akiket később mint megbízhatatlan elemeket üldöztek (deportáltak) át Közép-Ázsiába.
Korjó-mar – szó szerint a ‘közép-ázsiai koreai nyelv’ a Koryo-Szarámok által beszélt koreai nyelv(járás).
A szovjet-korjók személyes élményei ma már filmen is megjelennek :
1937-ben Sztálin úgy döntött, hogy a Távol-Keleten élő korjaiak megbízhatatlan emberek, ezért megindította az áttelepíttetésüket (deportálásukat) Qazaqsztán és Özbegisztán területére…
Az Üzbegisztánba és Qazaqisztánba üldözött (deportált) kórjaiak az első fagyos telet földbe vájt üregekben töltötték. El lehet képzelni, milyen túlélési aránnyal sikerülhetett ez a szabír (németkedőn szibériai) télben a 20-30 fokos fagyban. Majd amikor kitavaszodott, először is iskolát építettek gyermekeiknek, és csak ennek elkészülte után láttak neki az otthonaik felépítésének. Az első nemzedék tanulási és beilleszkedési igyekezete némiképp gyöngítette a nemzeti önazonosságtudatot. A korjó ifjúság az orosz nyelv után a közép-ázsiai ország nyelvének elsajátítását tartotta fontosnak a beilleszkedéshez meg a sikeres érvényesüléshez.
A Korjó-Szarám tagjai ma is rendkívül büszkék rá, milyen nagy szerepük volt a közép-ázsiai terület mező-gazdaságának fölfejlesztésében. Ezek az emberek először Oroszország (Szovjetunió) távol-keleti részén, majd Közép-Ázsiában honosították meg az addig ismeretlen rizstermesztést, amely (általában véve is) a kórjaiak adománya az egész világnak.
Olyan Korjók is akadnak bőven, akik ma már beilleszkedtek a mai szabad Qazaqország társadalmába…
Talán még érdekesebb, hogy Szahalin szigetén is rekedtek és máig is élnek korjók, akik a japán gyarmati korszakban vándoroltak ki, majd a szovjet megszálláskor rekedtek a Szahalinon…
A Szahalin szigetén élő korjók nem vallják magukat korjó-szarámnak. Erős nemzethez illendően a hagyományaikat őrzik, az ifjak is buzgón tanulják őseik korjó(i) nyelvét…
Ajánlott olvasmány :
https://uticelkorea.blog.hu/2014/09/14/a_megbizhatatlan_emberek_koryo-saram