A meri nép meg a nyelve – Mélly merítésem…
A meri-író Zsirai Miklós emlékének,
Aki Magyar Anyanyelvét kutatta még a hadi fogságában is…
„Szeretem nyelvemet, ezt a minden előttem élt magyarnak lelkével átitatott drága örökséget, ezt a minden utánam élő magyarra átszármaztatandó szent muzsikát.” – Zsirai Miklós
Zsirai Miklós művei között szerepel egy igencsak gondolatindító tanulmány :
Merja. Adalékok egy kihalt finnugor nép ismeretéhez (1934)
Ennek kapcsán, meg az ezt követő következetes oroszkodás nyomán fogant meg bennem a gondolat :
Akik nem merik a meriket nevükön nevezni, azok csak számítón a lap(p)okon lappanghatnak… vagy szolgalelki antiugorizmussal oroszkodón merjáz(gat)nak…
Ma nem sok nyelvész, kutató meri megbolygatni a merikről alkotott képet. De itt az idő változtani ! Ezen is ! Először is a néven. A saját nevükön. Meri, aki meri. A szovjet szláv nyomásra bevett merja (меря) helyett itt az idő végre illendően az eredeti nevükön emlegetni őket ! Azon a néven, amely hangzóharmóniájával rokonként a magyarba(n) is illendőbb. Ennyit igazán megérdemelnek Ők, a kiirtott és beolvasztott nép ! és … Ennyit igazán megérdem(e)lünk mi magunk is.
Az ugor rokonságunk körében ismeretesek kihalt nyelvek és beolvadt népek is. Ez a kihalás és a nyelvkincs-vesztés sajnos ma is folyamatban van. Sőt a hibbant kütyü-őrület egészen új áradattal söpri el a kicsi nyelveket, hiszen a csevegő, helyesebben fecsegő-pötyögő alkalmazások minőségileg csak a (beolvasztó) nagy nyelveken működnek. Így a beteg „digitális világ” a sokszínűség leolvasztásának, a beolvasztásnak, a nyelvvesztésnek (is) kedvez.
A legnagyobb létszámú kihalt ill. beolvadt – ma oroszban meg orosszal élő – ugor nép Nagy Magyarország (Magna Hungaria) ősmagyar népe után a Meriország meri népe volt. Nyelvi töredékek élték túl őket a hajdani földjeiken az orosz tájnyelvekben. Érdemes hát a teljes feledés helyett (meg)emlékeznünk róluk ! Sőt a nyelvi töredékeiket is érdemes lenne fölkutatni, még mielőtt végképp elvesznek…
A merik a történeti forrásokban, leírásokban…
A merik múltja jóformán ismeretlen. Történelmükről mégis össze lehet tallózni egy keveset az írott forrásokból. Nevük először a Kr.u. VI. században Jordanes Getica krónikájában fordul elő merens alakban. Érdemes észrevenni és hangsúlyozni is, hogy első ismert említésükben is a magas hangrendű magánhangzók harmóniája örökíttetett meg. A szó végi -ns talán nem is más csak a germán többes számuk. Ide húz az a megjegyzés is, miszerint az orosz olvasatban – самоназвание меря (мере) – is „mere” a nép nevének töve. A másik érdekes észlelet lehet, hogy míg olyan nagy országot őriztünk Európa kellős közepén, a mi „magyar” említ(tet)ésünk meg évszázadokkal későbbi ! Régebbi (túlélő) forrásból ismeretesek a merik, mint a magyarok !
Jordanes Getica műve szerint Hermanarich gót király alattvalói. Idézet „” ???
A Nesztornak tulajdonított XI. század végi orosz őskrónika arról tudósít, hogy a Rosztovi és a Klescsino, azaz mai nevükön a Nero és a Plescseevo tó vidékén él a merja nép.
Kép ide : Oroszország korábbi népei Rus-10c-ethn – Korjakov
Országukat bejárta Julianus barát is, aki latin iratában Merovia néven emlegeti Meriországot, amit nem sokkal a látogatása után még a 13. század első felében legázoltak a tatárok, azazhogy a „vad mongol nyilát” zúgatták fölöttük. A mongol-dúlás oly erejű volt, hogy soha többé nem támadtak föl belőle.
Julianus barát a második útján így ír róluk[1] :
„Gürkagán, a tatárok fejedelme […] megkezdte előnyomulását országok ellen, azzal a szándékkal, hogy az egész világot leigázza. Ezért a a kunok földjére vonult, a kunokat leverte, és egész földjüket elfoglalta.[2] Innen visszafordulva Innen Nagy-Magyarországra[3] [mentek], ahonnan a mi magyarjaink erednek; harcoltak velük tizennégy éven át[4], s a tizenötödik évben legyőzték őket, amint ezek a pogány magyarok élőszóval elmondták nekünk. Ezek leverése után nyugatra fordultak, és egy esztendő vagy valamennyivel több [idő] alatt öt igen nagy pogány országot foglaltak el: Szakszint[5], Meroviát[T5] [6], leverték Bolgárországot[7], és hatvan nagyon erős várat foglaltak el, melyek oly népesek, hogy egyetlen közülük ötvenezer fegyverest tud kiállítani. Emellett leigázták mind Vedint[8], mind Meroviát, Pojdoviát[9], a mordvinok országát, melynek két fejedelme volt”
Julianus forrás ide !!!
Merowia (m). – Talán a kihalt hunugor (történelemhamisító szóval : finnugor) meri nép országa, melyet az orosz évkönyvekben Merja néven említenek. Ezek a mordvinok közelében laktak.
A rokon mord(a)winok közelében laktak. A meri meg a mari népnév nyelvi rokonsága is igen csak fülbeszökő.
Ez a pusztítás oly kegyetlen és kimerítő volt a meriknek, hogy a 14. és 15. század folyamán már nem merik nyelvüket és műveltségüket továbbőrizni, az egykor( mer)i nép maradéka is elveszítette önazonosságtudatát. A meri népnév igencsak összecseng a mari (cseremisz) népnévvel. Sőt a muromák meg a mordanok vagy mord(o)vinok nevének mur- meg mor- tövével is. A mer-mar-mor-mur népek és nyelvek szoros rokonkör emlékei. Bizonyosan közös ősről rokonok, de ma – nyelvi emlékek híján – nem tudjuk biztosan megmondani, hogy ez az ugor nyelv inkább a marihoz (cseremiszhez), mord(o)vinhoz vagy inkább a finnségi nyelvekhez állt közelebb.
Érdekes, hogy a német (Das) Merjanisch(e) nyelv-név után a hiteles Merä alakot is föltünteti
Меря́нский язы́к (др.-рус. мєр(ь)скъıї) — мёртвый финно-угорский язык, на котором говорило племя меря в центральной части России
Меря́нский язы́к (др.-рус. мєр(ь)скъıї) — мёртвый финно-угорский язык, на котором говорило племя меря в центральной части России, проживавшее, по летописным и археологическим источникам, в районе озёр Неро и Плещеево (где находятся, соответственно, Ростов и Переславль-Залесский).
Об этом языке известно очень мало: фактически до нас дошли только данные топонимики (впрочем, неоднозначно трактуемые). Язык исчез в Средние века после того, как племя меря было ассимилировано славянами (последний раз меря упоминается в летописи в записи 907 года, распад племенной структуры мери относят ко временам Ярослава Мудрого).
Érdekes hír hívta föl a figyelmet elveszett rokonainkra másfél évtizede :
Nyelv és Tudomány – https://nyest.hu › renhirek › kitort-a-merja-laz
2011. jún. 28. — A merják Moszkvától északkeletre, Vlagyimir, Kosztroma és Jaroszlavl városának környékén éltek. Akik annak idején tanultak oroszul…
Nyilvánvaló a közeli névrokonságból, hogy a mára kihalt meri a még élő mari nép közeli rokona (volt). Ezért is érdemes illőn az önnevükön emlegetni őket. A ma orosz merja megnevezés csak félrevezető. Ennek használatát meg hagyhatjuk az oroszokra.
A mára kihalt, helyesebben az orosz népbe olvadt rokonaink, a megboldogult meri nép a mai Moszkvától 200 kilométerre északkeletre élt, a mai Jaroszlavl, Vlagyimir és Kosztroma városok vidékén. Helyesebben szólva mai büszkeségeiket, Jaroszlavl, Vlagyimir és Kosztroma városokat, de még az Aranygyűrű (Золотое кольцо) kincsét, Rosztovot meg Szúzdalyt is Meriország maradékán alapították az oroszok. Sőt, még valószínűbb, hogy meri városok voltak, amelyeket az oroszok foglaltak el és tettek még nagyobbá meg híresebbé. Tehát a mai Oroszország szivében élnek tovább a mi rokonaink immár orosz nyelven. Ezért is szánalmas, tudatlan dolog az „oroszok” ellen hangolni hagyni magunkat…
A merikről szóló első híradásunk a 6. századból való, az utolsó 1500 körüli; ekkoriban olvadtak bele végérvényesen az orosz népbe. Jelentős népként és országként való emlegetésük ezer évet ölel föl. Az egykor nagy létszámú meri nép az ezredfordulót követően tért át fokozatosan az orosz szokásokra és nyelvre. Kimondhatjuk tehát, hogy az orosz nép igen jelentős része nyelvcserével lett orosszá a mi nyelv- és vérrokonainkból…
Forrás-tár
Zsirai Miklós : Finnugor rokonságunk (Trezor Kiadó, Budapest, 1937/1994)
Zsirai Miklós : Merja. Adalékok egy kihalt finnugor nép ismeretéhez (1934)
Zsirai Miklós : Merja (??? Kiadó, Budapest, 1937)
Bereczki·G. : A merja nyelv helye a finnugor nyelvcsaládon belül (Nyelvészet
Periodika, 1998)
JULIANUS MÁSODIK ÚTJÁRÓL KÉSZÜLT JELENTÉSE 1237-38-BÓL / Levél a tatárok életéről (Epistola de vita Tartarorum). Fordította Györffy György
2024.10.02. – 2025.02.10
Ajánlott olvasmány :
A merja nyelv helye a finnugor nyelvcsaládon belül (1998)
Eötvös Loránd Tudományegyetem
[1] JULIANUS MÁSODIK ÚTJÁRÓL KÉSZÜLT JELENTÉSE 1237-38-BÓL / Levél a tatárok életéről (Epistola de vita Tartarorum). Fordította Györffy György
[2] Szübötej és Dzsebe mongol vezérek Perzsiából 1222-ben a Kaukáz(us)on keresztül a jászok (alánok), majd a kunok ellen fordultak és leverték őket.
[3] Ad Magnam Ungariam. – A kunok leverése (1222) után a mongol sereg Nagy-Magyarország ellen nyomult, amelyről Julianus első útjának leírása szól.
[4] Az 1222-i eseményektől számított tizennegyedik év 1236; tizenötödik év, legyőzetésük éve pedig 1237. Itt annyiban van ellentét Julianus első és második jelentése között, hogy az első szerint a magyarok a tatárok szövetségesei voltak, a második szerint harcoltak ellenük. Ez a kettő persze nem zárja ki egymást. Értelmezésül 14 évig harcoltak ellenük, a 15. évben legyőzetvén pedig a szövetségeseikké lettek.
[5] Szakszin mohamedán város és ország a Volga mellett, Bolgárországtól délre, negyvennapi járóföldre terült el.
[6] Merowia (m). – A kihalt ugor meri nép országa, melyet az orosz évkönyvekben Merja néven említettek. A rokon mord(a)winok közelében laktak.
[7] Regnum Bulgarum.
[8] Wedin – Az első Julianus-jelentésben említett Veda-ország, a burdászok földje.
[9] Poydowiam, Mordanorum regnum. – Poydowia azaz Pojdovia mint a mordanok (mordvinok) országának neve más forrásból nem ismeretes.
[T5]Merowia (m). – Talán a kihalt finnugor meri nép országa, melyet az orosz évkönyvekben Merja néven említenek. Ezek a mordvinok közelében laktak.