Az aranymetszés vagy aranyarány egy olyan arányosság, ami a természetben és művészetben is gyakran megjelenik, természetes egyensúlyt teremtve a tükriesség (szümmetria) meg a tükrietlenség (aszümmetria) között.
Az aranymetszés helyett az aranyarány szóalakot magam alkottam.
Majd rádöbbentem, hogy már létezik más elméjéből ellve is. De a jóval kevésbé értelmes aranymetszés dívik ma helyette. Der Goldene Schnitt Az aranymetszés latnkodás vagy németkedés. Talán mind a kettő ! A latin sectio aurea avagy a német „Goldener Schnitt“ lehet az alapja. A másodnévként, vagy inkább értelmezésként megjelenő proportio divina vagy latinkodó németül „göttliche Proportion“ már sokkal inkább célra, avagy értelemre vezető alakja.

Aranymetszési arányok azaz aranyarányok találhatók számos ókori épületen, középkori meg röneszánsz képzőművészeti alkotásokon. Az ókori püthagoreusok (Püthagorész és követői) szerint a valóság számtani (mathématikai) alapokon nyugszik, az aranymetszésben a létezés egyik alaptörvényét vélték felfedezni, ugyanis ez az arány felismerhető a természetben is mint például az emberi testen vagy csigák mészvázán).

Az 1490 körül tükörírással készült tanulmányt a velencei Gallerie dell’Accademia képtár őrzi. E mértani arányokkal illeszkedik az aranymetszés és a pentagramma fogalma is.
Az aranymetszés arányait tartalmazó formák máig nagy esztétikai értékkel bírnak, számos területen mint például a tüpographiában vagy a fényképészetben alkalmazzák őket.
Az aranyarányt számszerűleg (latinkodón numerikusan) kifejező esztelen (irracionális) Φ ≈ 1,618 számnak számos érdekes számtani tulajdonsága van és az ógörög nagy phí a jele.
Forrásaim / Kaynakça :
- https://de.wikipedia.org/wiki/Goldener_Schnitt
- https://hu.wikipedia.org/wiki/Vitruvius-tanulm%C3%A1ny
- https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Fibonacci_Spiral.svg
- https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Da_Vinci_Vitruve_Luc_Viatour.jpg
- Nyáry Szabó László : Szabó-szótár / ideolektusom (mind-máig digitális „kéz”- ill. „gép”-ıratban)
- (Sz.) : Számozatlan, forrásolatlan saját(os) (alkotású) szójavallataim