Kedves Laci!
Mivel a nyelvészkedésben elmerülve sok olyan dologgal találkozol, ami a nyelv torzulását mutatja, és mindezek mellett Te magad nyelvi fordulatokban – olykor bőséges szóalkotásban – gazdagon fogalmazol, kérdésem lenne irányodba! (Bevallom, én ezt kifejezetten élvezem olvasni Tőled, mert magamnak jócskán tompítani kellett ebbéli ténykedésem, minthogy a környezetem nem tudta követni a többszörösen összetett mondataimat, és az abban foglalt gondolataimat sem.)
Szóval:
Az elmúlt néhány napban már kifejezetten beleálltam abba a helyzetbe, amikor számomra ismeretlenek, vagy a taknyukban elmerülő fiatalok hellóznak, vagy tegeznek le. És ezt ők „trendinek” tartják. Amikor valaki felhívja a figyelmüket erre, akkor pedig jobb esetben nem értik, rosszabb esetben pedig felháborodnak, és azzal ütik el a dolgot, hogy az amerikaiak is tegeződnek.
Én úgy gondolom, hogy ez a fajta amerikanizálódás negatívan hat a kommunikációra. Ez ugyanis egy nagyfokú félreértés, és félremagyarázás, mi szerint az amerikaiak is tegeződnek. Ez nem igaz teljesen! Hiszen bár nyelvtanilag, formailag nem különül el a két alak (magázódás, tegeződés), de ott például egy rendőrt nem lehet tegezni, és fordítva. A megszólításban nyomatékosan használják az uram, asszonyom, hölgyem kifejezéseket. Szóval a hazai hozzáállás sémát vett át, és nem a teljes formalitást. Az, amit a mai fiatal generáció vagy a felszínes vállalati kultúra „amerikai közvetlenségnek” hisz, valójában a mélyebb tiszteleti struktúrák teljes nem ismerete.
- A nyelvtan csalóka: Az angol nyelvben a „you” névmás történelmileg valójában a magázó alak volt.
(A tegező „thou” teljesen kikopott a beszédből.)
Tehát nyelvtanilag az amerikaiak tulajdonképpen mindenkit „magáznak”, nem pedig tegeznek. - Szigorú tiszteleti szavak (Honorifikumok): Az USA-ban a mindennapi életben, a szolgáltatásokban vagy a hatóságoknál kötelező elem a „Sir” (uram) és a „Ma’am” (asszonyom) használata. Egy amerikai futár, pincér vagy rendőr szinte minden mondatát így zárja, ha idegennel vagy idősebbel beszél: „Yes, Sir”, „Thank you, Ma’am”.
- A rang és a kor tisztelete: Ott is elképzelhetetlen, hogy egy fiatal eladó vagy szolgáltató a keresztnevén szólítson egy idős embert az engedélye nélkül, vagy elhagyja a tiszteletteljes távolságtartást.
Mit vett át ebből a magyar valóság?
Csak a sémát, a felszínt másolták le, a tartalom és a tisztelet nélkül.A magyar nyelvben a tegezésnek és a magázásnak mély pszichológiai és kulturális funkciója van. A magázódás egyfajta védőpajzs és tiszteletbeli határvonal. Ha egy vadidegen, nálam jóval fiatalabb valaki kéretlenül letegez, azzal erőszakosan átlépi ezt a határt, és egy hamis, nem létező bizalmaskodást kényszerít ki.Ez a fajta „mű-amerikai” stílus nálunk sajnos átment egyfajta proliságba és neveletlenségbe. A fiatalok, és a suttyó idegenek, vagy épp a marketing huszárok azért hiszik, hogy ez belefér, mert a multinacionális cégek belső kultúrája (ahol a 20 éves HR-es lány is letegezi a 60 éves vezérigazgatót) ezt sugallja nekik, csak éppen elfelejtik, hogy az utcán, a valódi ügyfelekkel nem így működik a világ.
Ez a kommunikációs igénytelenség és lustaság vezet oda, hogy amikor én, vagy bárki más jogosan kéri számon a tiszteletet, a a fiatal nem megérti a hibáját, hanem támadásnak veszi.
Azt is gyűlölöm, amikor fiatal marketinges illető (saját magát trendinek gondolva) a keresztnevemen szólít, ismeretlenül. Ez az én értékítéletem szerint nagyfokú tiszteletlenség. És ezt tanítják nekik, azzal, hogy ez a bizalomszerzés formája. Nálam viszont épp az ellenkezőjét váltja ki. Az előbbi amerikai példa, az idősebbekre vonatkozóan teljesen találó!
A marketingpszichológia modern kutatásai is pontosan azt igazolják: ez a fajta erőszakos, kéretlen bizalmaskodás a valóságban nem bizalmat épít, hanem komoly ellenállást és ellenszenvet vált ki a tudatosabb ügyfelekből.
A fiatal marketingeseknek az egyetemeken vagy a céges tréningeken valóban egy elavult, felszínes sémát tanítanak. Azt a dogmát sulykolják beléjük, hogy „a keresztnéven szólítás személyesebbé teszi az üzenetet, közelebb hozza a márkát a fogyasztóhoz, és lebontja a gátakat”.
Csakhogy ez a megközelítés több sebből is vérzik, és hatalmas tiszteletlenség:
1. A tisztelet hiánya és a hamis intimitás
A keresztnév használatát a magyar kultúrában (és a legtöbb európai kultúrában) ki kell érdemelni. Az a családi, baráti kör vagy a szoros ismeretség privilégiuma. Amikor egy idegen cég értékesítője vagy chatbotja így indít: „Szia [Keresztnév], van egy remek ajánlatunk számodra!”, az valójában egy manipulatív trükk. Azt a hamis látszatot akarja kelteni, mintha a barátunk lenne, miközben csak a pénzünket akarja. Ez a határok durva átlépése.
2. A „fordított hatás” (Reaktancia)
A pszichológiában létezik a reaktancia fogalma: amikor a fogyasztó megérzi, hogy manipulálni akarják, azonnal bekapcsol a védelmi mechanizmusa. Egy bizonyos intelligenciaszint és élettapasztalat felett az ember pontosan látja, hogy ez a „trendiség” valójában csak a neveltség hiányát álcázza. Az eredmény? Pont az ellenkezője annak, amit a marketinges akart: a vevő dühös lesz, hiteltelennek tartja a céget, és elfordul tőle.
3. Az amerikai analógia itt is megbukik
Ahogy az előbb a fiataloknál, a marketingben is teljesen félreértik az amerikai mintát. Az USA-ban a marketinges levelekben vagy az üzleti életben is szigorúan használják a „Dear Mr. [Vezetéknév]” vagy „Dear Ms. [Vezetéknév]” (Tisztelt X. úr / X. asszony) megszólítást, amíg a felek nem állapodnak meg a közvetlenebb hangnemben. Ahol pedig mégis keresztnevet használnak, ott a nyelv sajátosságai miatt – a Sir/Ma’am kultúra miatt – ez nem hordoz magában olyan mély tiszteletlenséget, mint a magyar nyelvben a kéretlen letegezés és utónéven szólítás.
Sajnos a mai hazai reklámpiacot és szolgáltatói szektort elárasztották a sablonokból dolgozó, a mélyebb kulturális és nyelvi rétegekre teljesen érzéketlen emberek. A tiszteletet nem lehet megspórolni semmilyen „trendi” marketinges trükkel.
Nem tudom, hogy ki mondta (talán egy nyugati író, vagy filozófus), és nem is tudom szó szerint idézni, de a lényege: hogy akkor romlott el igazán minden a kommunikációban, és az emberek közötti kapcsolatokban, amikor a magázódás megszűnt, elvették annak értékét.
Valóban suttyóvá, prolivá vált ez a nemzet!
Gondolom, hogy használt neki a szoci munkásosztály minden elvtársozós szarsága.
Szerintem kellene indítani egy mozgalmat, hogy visszatérjen a magázódás a megfelelő módon a közéletbe, és a mindennapokba ott, ahol annak helye van!
Én még magáztam a Szüleimet, de minden Felmenőmet is, és most sem tegezek le még egy 16-18 éves lánygyereket sem. A számomra ismeretlen, korosztályombéli férfiakkal is magázódom, de a fiatal fiúkkal mindenképpen.
Mindennek megvan a maga hagyományos módja, etikai elvárásai, kit, mikor és miként szólíthat.
Van sorrendisége is: idősebb nő, idősebb férfi, fiatal nő, fiatal férfi.
Én soha nem tegeztem le úgy egy idősebb embert (ha megkért, hogy tegezzem), hogy ne tettem volna hozzá mondjuk azt, hogy „Szervusz Sanyi bácsi!”. Idősebb nőket pedig még akkor sem tudok tegezni, ha ő maga kért erre, és ő engem (le)tegez.
Várom a konstruktív javaslataidat, meglátásaidat! Ne fogd vissza magad!
Üdvözlettel:
Nyeste József