Attila, a hunok leghatalmasabb királya, kinek nevét egyébiránt sokféleképen irták a régiek; a hun-magyar mondakör Etel-, Etele-‘nek, a német hősmonda Etzel királynak nevezi Attilát. A nevet Grimm és követői a Volga folyam tatár nevével (Atil) hozták összeköttetésbe; mások meg a Volga partjaira helyezték a népverő királynak születéshelyét. (V. ö. Nagy Géza, Az Attila név. Etnográfia, 1890 I. 258 l.) A történelem Attilának sem születés-helyét, sem évét nem ismeri. Mindössze csak annyi bizonyos, hogy Attilának korán elhunyt atyját Mundzuk-nak hívták és hogy nagybátyja, Rof (Roasz, Rogilasz), kit a kelet-római udvar tábornoki címmel és 350 font arany évi tiszteletdíjjal kenyerezett le, unokaöcscsét kezes gyanánt az Al-Duna melléki Novae-be küldte, ahol a fiatal Attila nemcsak a hasonló minőségben ott tartózkodó Aëtius-sal, későbbkori nagy ellenfelével ösmerkedett meg, hanem a hanyatló római birodalom és társadalom gyöngéit is felismerte. Rot halála után (c. 433) a hunok fölötti uralom Attilára és bátyjára, Bléda-‘ra (Buda) szállt. Ők ketten kötötték Margum-ban a kelet-római birodalommal a 433. évi békét, mely alkalommal Attila ravaszságával és vad lelkületével a bizanci követeket bámulattal vegyült rémületbe ejté.
Attila azonban nem sokáig érte be a társuralom babérjaival : nem türvén maga mellett más akaratot, bátyját orozva láb alól eltette és magához ragadta a főhatalmat. S midőn ugyanabban az időben egy hun pásztor egy állítólag az égből leesett kardot szolgáltatott kezébe, melyhez a babonás nép csakhamar a földkerekség fölötti uralom hitét füzte, Attila maga sem kétkedett többé rendeltetésében. Mindenekelőtt birodalmának határait iparkodott tágítani, mely célból több germán és szláv törzset hajtott igája alá. Igy tett a donmelléki akacirokkal is, kiknek élére fiát, Ellákot rendelte. Azután nyugatra fordult, a Közép-Rajna mentén virágzó burgundi királyság ellen, melyet rettenetes (a monda áltat sokféleképen kicifrázott) harc után 435 és 437 között összezúzott. 441-ben határvillongás alkalmával az Al-Duna menti Margum városát is hatalmába kerítette és ezóta állandó vendége volt a kelet-római császárságnak. Minduntalan talált ürügyet és módot, hogy Mőziába, Tráciába avagy Illirországba törjön. Az évi adó elmaradását avagy egy-egy hun szökevény ki nem szolgáltatását elegendő oknak tekintette, hogy a Balkán-népekkel bosszuját éreztesse. 447-ben egészen a Termopilák-ig nyomult, mire a megrettent II. Theodosios császár békéért könyörgött, melyet Attila 6000 font arany hadi költség megtérítése és 2100 font arany évi adó feltétele alatt meg is kötött. Nyomban reá Edikó hun vezért küldte Konstantinápolyba az adóért, melyet a keleti udvar csak zsarolás utján birt az elszegényedett néptől behajtani. De még ezzel sem elégedett meg, hanem ujabb követséget menesztett Theodosios udvarába, kitől az Al-Duna jobb partvidékének átengedését követelte. A hun fejedelem ujabb követelései annyira kétségbeejtették a gyámoltalan császári udvart, hogy Theodosios mindenható kegyence, Chrisaphios, orgyilkost bérelt Attila megöletesére, még pedig a kapzsi hun követ, Edikó személyében. 449-ben bizanci követség indult Attila udvarába, melynek feje Maximinos szenátor és tollnoka, Priskos rétor, szerencséjükre mit sem tudtak a tervezett merényletről, míg ellenben Vigilás tolmács be volt avatva Edikó megbízásába. A terv azonban dugába dőlt, amennyiben Edikó maga árulta el a dolgot Attilának, ki örömest kapott az alkalmon, hogy Theodosios császártól a gyülölt Chrisaphios fejét követelje, egyuttal pedig az évi adó felemelését kierőszakolja.
Priskos rétornak, a 449. évi követség tagjának köszönjük ama nagybecsü útleirást, melynek révén a hun. királyról és udvaráról némi képet alkothatunk. Priskos leirja Attila fejedelmi székhelyét és igénytelen fapalotáját, mely a Nagy Alföld meg nem határozott pontján állott. Leirja a fejedelem háza szomszédságában épült hun nagyok épületeit is, köztük Onégésios miniszterét. Tanuja volt Attila bevonulásának, mely alkalommal fehér fátyolba burkolt leányok lépdeltek a «világ ostora» előtt. Priskos Kreka (Réka) királynénál is tisztelgett kinek a császár ajándékait átnyujtá. Résztvett továbbá egy, a követség tiszteletére rendezett lakomában, melyben dalnokok és bohócok gyönyörködtették a boros fejü udvaroncokat, míg a komor hallgatásba merült királyt hasztalan iparkodtak felvidámítani. Leirja a görög tolmácsok és irnokok seregét, kik Attilának parancsait lesték. Kitünik Priskos ezen leirásából, hogy ez ázsiai barbár korántsem volt a római műveltség hijjával és hogy uralomra való termettsége, diplomáciai ügyessége és hadvezéri lángelméje által korának fejedelmeit sokszorosan fölülmulta. A Rajnától a Volgáig, a Keleti tengertől a Fekete tenger partjáig a népek e zömök termetü, villogó szemü hódítótól várták sorsuk eldöntését.
II. Theodosios halálának hírére Attila annak utódjánál, Marcianusnál sürgette a szerződés megujítását; a harcias fejedelem azonban azt izentette a hun királynak, hogy aranyait barátai számára tartogatja, míg ellenségei számára csak vasa van. E válasz arra birta Attilát, hogy a nyugat-római birodalomra vesse szemeit. Csakhamar talált ürügyet a beavatkozásra. Geizerich vandal király, ki menyével, a nyugati gótok királyának leányával, becstelenül bánt, tartván a gót fejedelem bosszujától, fegyverbarátságot kivánt kötni Attilával, ki, mellesleg mondva, a gótokat csak szökevény alattvalóinak nézte. Két, az apai örökségen összeveszett frank herceg közül az egyik Attilához fordult segélyért, míg a másik Aëtiust hivta segélyül. Attila azonban nem szorult e meghívásra: évekkel azelőtt kapott ő meghívót III. Valentinianus császárnak nővérétől, a kolostorba zárt Honoriától, ki titkon jegygyűrűt küldött a hun királynak. Attila időszerű dolognak tartotta most erről megemlékezni és követséget indított a császárhoz, hogy jegyesét és egyuttal hozomány fejében a nyugatrómai birodalom felét kérje tőle. A megrémült udvar azáltal iparkodott a vészt fejéről elfordítani, hogy Honoriát legott valamelyik udvari emberrel összeházasította; de midőn Attila ennek hallatára sem tágított követelésével, Valentinianus császár az «utolsó római»-ra, Aëtius-ra bizta a válasz megadását. A tagadó üzenetre Attila táborba szállította egész keleti Európát és több mint félmilliónyi tarka serege élén 451 kora tavaszán a Duna mentén Gallia felé vonult, sivataggá tevén a régi városok egész sorát. Miután Straszburgnál átkelt a Rajnán, Párisnak tartott, melyet azonban nem sikerült bevennie. Ama hírre, hogy Aëtius olaszországi hadai élén már útban van a Loire felé, Orleans alá sietett a hun király, hogy e fontos hídfőt, délnyugati Franciaország kulcsát még jókor kezébe kerítse. Orleans lakói azonban Anianus püspök példájára mindaddig védelmezték városukat, míg a végső válság pillanatában (junius 23.) Aëtius előhada a város alá érkezett. Attila ekkor abbanhagyta az ostromot és az Aube és Marne mellékén elterülő lapályra vezette vissza hadait. Aëtius, kinek seregében a Theodorik király vezérlete alatt sorakozó nyugati gótok, továbbá a száli frankok és armorikai britekkel is találkozunk, nyomban követte ellenfelét a catalaunumi mezőkig.
Ott ment azután végbe julius elején az óriási mérkőzés, egyike a legnagyobb és legvérengzőbb csatáknak, melyekről a történelem emlékszik: ott szállt egymással szembe a római keresztény világ a pogány hun világgal. Ödöklő és elkeseredett harc után Attila este felé szekérsánca mögé vonult vissza, honnan a győzők táboráig hallatszottak a hunok siralmas dalai. Hiába várta azonban Attila másnap Aëtiusnak ujabb támadását, ez annyival kevésbbé merte a megsebzett oroszlánt barlangjában fölkeresni, amennyiben maga is óriási áldozatok árán váltotta meg a diadalt. Az elesettek között volt a nyugati gót király is, kinek népe a fejedelem eleste után a csatatérről azonnal hazatért. Ily módon Attila további bántódás nélkül távozhatott Galliából. A borzasztó csata részletei azonban oly annyira felizgatták a kortársak képzelődését, hogy borzadálylyal meséltek az elesett ezreknek éjjelenkint folytatott kisérteties tusáiról amint ezt azután költők és képirók (Kaulbach Fr.) meg is örökítették.
A következő évben 452-ben Attila, bebizonyítandó, hogy hatalma koránt sincs megtörve, Felső-Olaszországba indult. Miután hadai Aquileiát makacs ellentállás dacára lerombolták, rohanó árvízként öntötték el az itáliai síkság virányait. Verona, Pávia, Milánó és számos más város füstölgő romjai jelölték Attila győztes utját ki azután Rómának tartott. Az egész művelt világ rettegéssel várta már-már az örök város bukásának hírét, midőn Attila váratlanul visszafelé irányozta lépteit. Több körülményre lehet visszavezetni meglepő elhatározását. Az idegen égalj hadait megtizedelte; arról értesült, hogy Marcianus császár háta mögött Pannoniába tört és hogy Aëtius utolsó lehelletéig készül Róma városát védelmezni. Hozzájárult, hogy a bátor szivü I. Leó pápa fejedelmi ajándékok átadása mellett megható szavakkal visszatérésre szolítá fel a hun királyt. Mindezek együttvéve (a legenda elbeszélését mellőzve) megtették a várt hatást: Attila haza indult a Tisza partjaira azzal a kijelentéssel, hogy a következő évben ismétli majd látogatását. Ezen óhaját azonban a nyugati nemzetek örömére már nem valósíthatta. A 453. évi télen ugyanis, azon az éjjelen, midőn nejeinek számát egy ujjal akarta növelni, (kit a magyar hagyomány Ildikónak, a német hősmonda Kriemhildnak nevez), váratlanul és ki nem deríthető módon meghalt. Hű vitézei tetemét hármas koporsóba zárva, ismeretlen sírba tették nyugalomra, a sírásó munkásokat pedig, nehogy a titkot elárulják, megölték. (L. Attila sirja.) Attila halálával a hun birodalom azonnal hanyatlásnak indult és rövid idő alatt teljesen felbomlott. L. Hunok és Hun monda.
Az Attila nevet, melyet a nagy hun király tett örök emléküvé, sokfélekép magyarázzák. Némelyek a góth «atta» a. m. atya szó kicsinyítésének tartják, valószinübb azonban, hogy a. m. Volga nagy folyam, melyet a VI. századbeli bizanciak a hun király nevével egészen azonos alakban szintén Attilasznak azaz Attilának neveznek. Hogy az ilyen jelentésü személynevek nem képtelenségek, bizonyítja a török és régi magyar Oghuz (kun: ochuz a. m. folyam) név, valamint Tengürd nevünk. Az Attila név a törökségnél is használatban volt. Mondai hőseik közt találjuk Atli vagy Ettele khánt. A XIV. században egy Kasztamuni szeldsuk uralkodónak volt a neve Adil s ugyanigy hivták 1363 körül Dsengiz kán egyik Dsagatajtól származott ivadékát is. Egy kumik monda Adil szultánt Krim khánjának teszi meg. Előfordul a név a kaukázusi leszgheknél is Addila alakban, ugyszintén a votjákoknál is megtaláljuk az Adil nevet. Nálunk a név Etele alakban volt ismeretes, de előfordult az Attila alak is, nevezetesen a XIII. század elején a Váradi Regestrum (92. sz. a. Endlichernél Monum. Árp. 662). Athila négy emberét említi, kiket egy a Bes emberei közé tartozó, de Athila pusztáján lakozó Péter nevüvel együtt lopás miatt Miklós nádorispán tüzes vaspróbára Váradra küldött. (Etnographia. 1890. 258. l. Turul. 1891. 120. l.)
Attila kardja. Priskos rétor és Jordanes említik, hogy Attila feltalálta a had istenének szentelt és sok század óta elveszett kardot, melyhez az a hit volt füzve, hogy a ki birja, az egész világ urává lesz. A kardot egy pásztor találta meg, ki észrevette, hogy egyik tehene sántikál s a vér nyoma után menve, egy a földből kiálló kardra akadt, melyet kiásott és Attilának vitt el. (Priskos, Bonni kiad. 201 . – Jordanes, Closs kiad. 93-94, 129-130 l.) A kardról egy későbbi német krónikás, aschaffenburgi Lambert (Pertznél VII. 185.), azt mondja, hogy a magyar királyok birtokában volt, Salamon király anyja azonban 1071-ben a bajor Ottónak ajándékozta, mert a kard szerencsétlenné tette, aki viselte. A kard tisztelete régi szkitha szokás (Hérodotos IV. 52), valamint megvolt a rokon szarmatáknál is, kiknek egyik ágáról az alánokról irja Ammianus Marcellinus (XXX. 2.), hogy náluk nincs egyház vagy hasonló szent hely, csupán meztelen kardot szúrnak barbár szertartások közt a földbe s azt tisztelik Mars gyanánt. Egy ilyen kard kerülhetett tehát Attila birtokába, miről az udvarában megfordult Priskos beszél. Hogy a magyar királyi ház birtokában volt-e olyan kard, melyről azt hitték, hogy Etele kardja: nem bizonyos. Igaza van Hunfalvynak (Magy. Ethn. 299.), hogy egy ilyen kardot a nemzet legszentebb ereklyéjének tekintettek volna s nem igen hihető hogy a mondákban emléke ne maradt volna. Mindamellett az alán szokásnak van valami nyoma. Ilyesmire emlékeztetnek legalább azok a XIII-XIV. századbeli kardok, melyeket a székelyföldi erdőségekben több helyen, mind a Bodzán, Páván, Dálnokon stb., a földbe szúrva találtak minden egyéb melléklet nélkül. Mintha utolsó maradványai volnának ezek a régi kardtiszteletnek, mely a szkitháktól és szarmatáktól egyéb kelet-európai néptörzsekhöz is elhatolt.
Attila pajzsa. A nagy magyar családok kincstáraiban régebben sok becses és ritka műemléket őriztek, melyeket a tradició az elődök valamely hősével hozott összeköttetésbe. Ilyen volt az úgyn. Attila pajzsa is, régi, tiszta acélból készült műemlék, mely Széchy Mária édes anyja, Homonnai Drugeth grófnő révén a Drugethek kincstárából Murányba, innen pedig a Rákócziaknak munkácsi kincstárába került. Ugyanott (a Mon. Hungariae. Scriptores XIV. köt. 316. és köv. l. közlött leltári jegyzék szerint) egy becses «tollas bot»-ot is őriztek, melyet a hagyomány «Attila buzogánya»-‘nak keresztelt el. Munkács várának a császáriak által történt bevétele után (1688) e műemlékek elkallódtak; hová kerültek, azt nem tudni. V. ö. Thaly Kálmán, Hagyományos ősmagyar emlékek régi nagy családaink kincstáraiban. (Századok 1886. 1. old.) Attila pajzsa (u. o. 441. l.)
Attila kincse. Ezen elnevezés alatt a nagy-szent-miklósi nagy aranyleletet értjük, melyet 1799-ben Nakó Kristóf jószágán egyik oláh jobbágya árokásásnál talált. Ezen nagyértékü kincs jelenleg a bécsi császári muzeumban őriztetik 1884-ben az ötvöskiállításnál Budapesten ki volt állítva, Arneth 1850-ben ki nem elégítő magyarázattal adta ki Hampel József pedig az Archeologiai Értesítő uj folyamának IV . kötetében értekezett róla tüzetesen. L. Nagy-szent-miklósi aranylelet.
Attila székhelye. Noha mindazok a hazai írók, kik Etel király egykori főhadiszállásával foglalkoztak, Priskos rétor útleírását vették alapul, az eredményre nézve mégis nagyban eltértek egymástól. A névtelen jegyzőről, ki Ó-Buda‘ra helyezi Attila lakhelyét, eltekinthetünk. Bél, Timon, Benkő Attilának lakhelyét Moldva‘ban keresték; Desericius Ince és Mogyorósi János Gyula-mezeje‘re helyezték; Otrokocsi Ferenc, Huszti András és Szabó Károly a Duna és Tisza közötti lapályra, Jász-Berény tájékára gondoltak; Révész Imre (Etel laka. 1859) Pray György, Sinai Miklós és Budai Ezsaiás nézetének iparkodott érvényességet szerezni, hogy t. i. Attila lakóhelye a felső tiszai síkon, a szabolcsmegyei Balmaz-Ujváros közelében, az egykoru «Ethelaka» nevü pusztán állott. Mások Tokaj vidékét emlegették. Utoljára Salamon Ferenc szólt a kérdéshez (Hol volt Attila főhadiszállása? Századok. 1881. évf.), ki Szeged város tőszomszédságába helyezi Attila lakóhelyét. (L. Szabó Károly kisebb történeti műveit. I. 61. l. és Heinrich Guszt. Etzelburg c. akadémiai értekezését. 1882.)
Attila vára vagy Huszt vára, Udvarhelym. homoródi j.-ban az ú. n. Rikában emelkedő Hegyes tetőn álló várrom; a hagyomány szerint Attila a Rikán vadászva, gyakran tanyázott e várban, ahonnan lecsapott a Vargyas tájékán táborba szállt dákokra; északi aljában a Rika patak balpartján emelkedik azon szikla, melyet tévesen Réka (Attila neje) sírja‘nak tart a nép.
Attila sírja. A népverő hun király sírját hazai krónikásaink némelyike (Kézai, Thúróczi, a budai és pozsonyi krónika) a Dunántúli Keveháza tájékára a nagy hun nemzeti temetőbe helyezik. Egy másik nemzeti hagyomány a Tiszántúl, Dombegyháza tájékán keresi A. sírját; ismét mások a Baracska, melletti szent-iváni pusztán (Budapest és Fehérvár között), nemkülönben a somogymegyei Attala faluban keresik. Osztrák-szomszédaink a gyönyörü fekvésü, ősrégi Hainburgra gondolnak; az Ets medrében is keresték már, szintúgy Pettau környékén, Stiriában. A franciák a chalons-i csatatéren kutattak, ahol a nép egy, Vesigneuil falu határában emelkedő sírhalmot A.-nak nevezett el. Felső-Olaszországban már több ízben azt híresztelték hogy meg is találták A.-t. Lengyel tudósok azt hiszik, hogy A. Galicia földjén aluszsza örök álmát. Mindet bizonyítja, hogy mennyire foglalkoztatta e rendkivüli ember a nemzetek fantáziáját. V. ö. Thierry művét, továbbá: Relazione della sepoltura del gran A. (Vicenza 1690). Scoperta del sepolcro d’Attila (L’Artiata folyóirat 1859, 5. szám). Szalay József, Attila sírja a hagyomány és a kútfők nyomán. Archaeolog. Értesítő 1883. évf. 149. l.
Attila-mondák. Míg Attila birodalma halála után úgyszolván nyomban romba dőlt, a nagy király emléke sokáig fentartotta magát a népek emlékezetében. A hún-magyar, valamint a germán mondakör kiválóbb hőse ő, Németországban számos helyi monda örökíti meg emlékét. Szt-Orsolya és a tizenegyezer szűznek Köln városában kifejlődött legendája Attila nevével áll összefüggésben; szintúgy Szt. Genovéva legendája (Párisban), nemkülönben Szt. Lupus püspöké (Troyes-ben). Míg más városok Attila rombolásának estek áldozatúl, Trier lakói városuk lendületét szerették Attilára visszavezetni, Udine város meg Velence alapítását fűzi Attila nevéhez. Számos olasz legenda, mely a hunok ostromáról mesél hajmeresztő dolgokat, légből kapott koholmánynak bizonyúlt. (P. a monda Ravenna pusztulásáról.) A Firenze- és Fiesole-ban lábrakapott tradició szerint Attila volt e városok százados kölcsönös gyülölségének előidézője. Padová-ban és Troyes-ben egy jószívü, istenfélő Attiláról mesélt a nép, ki a rómaiakat erényre inté és az erényes leányokat kiházasítá. Másutt torzalakban tünteték fel a hun király emlékét. Még a távol Grönlandon, sőt Izlandon is emlegették Attila nevét (az Atla-Mal és Atla Quida mondában). Hogy pedig a keleti népek, első sorban a mongolok nem felejtették el az ázsiai barbár király tetteit, arra nézve Cahun közölt érdekes adatokat.
Attila érmek. Az e néven ismert durvakivitelü öntvények, az előlapon Attila mellképével, szatirfülekkel s körül. ATTILA 441 REX a hátlapon városképpel s felette AQVILEIA felirattal a XVII. századból származnak. Már az u. n. paduaiak szerettek a XVI-XVII. században hires történelmi alakok nevére pénzeket készíteni, igy Hannibáléra stb. Az Attila-félékkel rokon s egy gyárból származik Buda pénze is BVDA DVX HVNNORVM. Hátl. AR. BUDA 441 (Weszerle Tab. III. és Tab. V. 11.)
Áttilla, testhez szabott zeke, melyet e század huszas évei óta dolmány v. zeke helyett viselnek. Jelenleg a magyar testőrség, a m. honvédség és a cs. és k. huszárezredek díszegyenruhájának része.
V. ö. Kőrössy Sándor, Az Áttilla (Magyar Nyelvőr, 1886. 3 füz.)
Pallas Nagy Lexikona
A Pallas nagy lexikona, alcímén Az összes ismeretek enciklopédiája a 19. század legvégének nagy irodalmi alkotása, az első önálló vállalkozású, nem fordításon alapuló magyar nagylexikon. Egyetemességre törekvő volta miatt máig az egyik legjelentősebb magyar (nyelvű) lexikon. Különösen igényes nyomdászati és könyvkötészeti kiállítása napjainkban is az úri könyvespolcok díszeivé teszik.
Készítése 1893-ban kezdődött el és 1897-re ért véget. Eredetileg 16 kötetben jelent meg, amit 1904-ben még két pótkötet követett. Kiadója, a Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt. 1884-ben alakult Budapesten.
Több mint 300 szerkesztője között a magyar tudományos világ képviseltetett.
A Pallas Nagy Lexikona‘nak 18 kötete 16 744 kéthasábos oldalon több mint 150 ezer címszót és tízezer ábrát tartalmaz.
Az utolsó kötet 1897 karácsonyán került a boltokba, megkoronázva egy szinte erején felüli vállalkozást. Gerő Lajos, a Pallas Rt. vezérigazgatója így ír:„Mély hálával vagyok eltelve, mert befejezve látom azt a vállalkozást, mely sokak véleménye szerint annyira felülmúlta a hazai viszonyok mértékét, hogy az ügy legjobb barátjai is féltették, intették tőle magát a vállalkozót. A Pallas Nagy Lexikonának legutolsó levele is megvan és a munka egészben csaknem egy negyedével múlja fölül amaz arányokat, amely részint elbirhatatlan nagyoknak, részben megközelíthetetlennek itéltek azok, akik ebben a dologban szakértők. Az ime befejezett vállalkozást a legteljesebb anyagi és erkölcsi felelősség tudatában indítványoztam és kezdeményeztem, de egyszersmind a legteljesebb bizalommal a magyar olvasó és tanulni vágyó közönség iránt. Tudtam, hogy a Pallas Nagy Lexikona megtalálja azt, – aki olyan régen és olyan nehezen várja – a mívelt magyar olvasót.”
A Pallas Nagy Lexikona kiadási jogait szerezték meg a Révai Testvérek 1911-ben, a következő nagy vállalkozás, a Révai Nagy Lexikona számára.
Forrás :
Pallas Nagy Lexikona (Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt. 1893, szerkesztette : Bokor József ) – saját(os) kiemeléseimmel (Sz.)
A PALLAS NAGY LEXIKONA. MEK.
A Pallas nagy lexikona , Utószó,
Szerzői jogok
A Pallas Nagy Lexikona kiadási éve régebbi, mint a szerzői jogi védelmi idő (70 év), ezért tartalma szabadon fölhasználható. Ma az 1956 előtt elhunyt szerzők művei, valamint a 70 éve (ma az 1956 előtt) kiadott, több szerző által készített művek közkincsek, így szabadon felhasználhatóak.
Ajánlott olvasmány :
Attila – Nevének eredete