Hellén nyelvek – Görög nyelvek

Legelőször is tisztázandó a címben megjelenő párhuzam :
A mai magyar görög gyanánt emlegeti latinkodón e nyelv(ek)et, amíg a hellén pedig illőn az önnevük egészen a mai napig. Az éppen annyira komoly kérdés, minthogy magyarul rác vagy önnevükhöz udvariaskodón (magyartalanul) szerb néven emlegetjük a déli szomszédainkat.
Érdekes nyelvi zűr és kavarodás terepe, a képzett szóbokrokban fészkelő kuszaság. Így például a hellénisztikus magyarabbul ‘görög-követő‘ vagy ‘görögész‘ egy bevett fogalom, amelynek a hellén gyöke erősen tartja magát, míg magyarul meg igen furán hangzik… A ‘görgész‘ vagy ‘görögész‘ …

De kezdjük az elején !

A hellén műveltség a hős és művelt ó-hellén nép harcai nyomán igazán nagyra nőtt, igen magasra emelkedett és megtermékenyítette Európa gondolkodásának (bel)világát is. A hellén ma a tudományos(kodó) szókincsünk alapja… Már a Római Birodalomban is az volt…

De ez az óhellén azaz ógörög nyelv korántsem volt eggységes.
Egészen széttagolt tájszóllások rendszere alkotta kora hellén világát…

Ezt a furcsa szín-mintázatot annak is köszönheti e Hellén Terkép, hogy a gyarmatosító hellén törzsek könnyedén átléptek földrajzi gátakat és körülhajóztak szigeteket, meg föld-részeket.

Az ógörög nyelv avagy ἡ Ἑλληνικὴ γλῶττα [ejt: hé helléniké glótta], újgörögre rontott olvasatban í Elinikí glóta különböző nyelvjárásait az ókori Görögországban i. e. 800 – i. e. 300 között beszélték.
Ezek eggységesüléséből fejlődött ki időszámításunk előtt a közgörög, avagy a koiné görög, majd belső fejlődés és más nyelvek (olasz. török) hatására a ma ismert újgörög nyelv, amelynek hangtana erősen különbözik az ógörögétől de még a koinéjétől is.

Az óhellén nyelv avagy ἡ Ἑλληνικὴ γλῶττα legközelebbi ismert rokona a mára kihalt makedón nyelv volt.

Az óhellén nyelv igencsak szerteágazó tájszólásokkal tagolt volt. A legismertebb attikai-ióni(ai) mellett a dór, az aiol, az akháj meg az árkádi(ai)-küproszi, valamint az észak-nyugati (ó)hellén nyelv is eggyütt élt… 

Eggyetlen ékes például e nyelvi sokszínűségre álljon itt a híres költőnő neve : „Szapphó” (Σαπϕώ), aki tulajdonképpen csak attikaira rontott nevén hívatott így, a földijei meg anyanyelve által sohasem.
Az attikaira rontott „Szapphó” néven (köz)ismert ógörög költőnő eredeti (ön)neve Pszapphó, Pszảpfó, Pszảpphó, hiszen leszbosziul, szélesebb merítésben aiolul Ψάπϕω [ejt : Pszapphó] pszí betűvel kezdődik, míg méltatlanul csak a szigmásan „téveteg” attikai neve terjedt el.
Figyelemreméltó, hogy e kettőnek még a hangsúllya is más ! …

Na jó ! Álljon itt még eggy példa ! Kevésbé költői képpen az Ókor Számásza : Püthagorász, aki anyanyelvén ión(iai)ul csakis Püthagorész, avagy a Szάmoszi Püthagorész, magyar(os)abban Számosi Püthagorész. Tehát nem „pita gírosz” vagy „pita gorász”, hanem klasszikusan és illendően iónian „ü”-vel (hisz üpszilonnal), meg pösze thétával ahogyan az egy hellén lángészhez legalább illik… A saját nyelvén, ióniai görögül Püthagorész (Πυθαγόρης) (Kr. e. 570 – 495), azaz „Számoszi Püthagorész” avagy Püthagorész ho Szamiosz ión-hellénül Πυθαγόρης ὁ Σάμιος, aki bölcselő, számtanász és hitalapító volt. Számoszi Püthagorész a számász azaz a számész… (Számoszi Püthagorász a számász azazhogy Számoszi Püthagorész a számész)
Számoson született Püthagorész a számmágus.
De Ő nem csak számos volt. Hitt a lélekvándorlásban is ! Ami a görögök között még igen ritka volt. Széles tájékozottságában talán már akkor értekezett Budda mesterrel, vagy a követőivel… (Vajon milyen nyelven ?)

Az attikai tájszóllás (dialektus) vagyis Athén nyelve (Sz.) a Kr.e. 5. századtól kezdve minden más nyelvjárást háttérbe szorított. Alapvető sajátosságai :

• Az egymás melletti magánhangzók összevonódnak, vagyis a kettőshangzók összeolvadnak.
• Az η hang helyébe bizonyos főnevek tövére ᾱ [hosszú á] latinkodón alpha purum [helyesen ejtve : álpha púrum] hang kerül.

A dór és aiol nyelvjárások keveredésével, valamint további mesterséges változtatásokkal jött létre az epikus nyelv(változat) vagy epikus dialektus.

Nyelvtan

Az ógörög az indoeurópai nyelvekhez hasonlóan hajlító-ragozó típusú, vagyis flektáló nyelv. Ennek a jellegnek megfelelően kiterjedt „névszó- és igeragozási rendszer”-t találunk, helyesebben szólva az óhellén nyelv alapszerkezete „névszó-hajli-ragozási– meg igehajli-ragozási rendszer” (Sz.). A névszók ötféle, az igék több ragozási csoportba tartozhatnak attól függően, hogy a szótövük milyen hang(ok)ra végződik.

A görög nyelvben kiterjedt a magánhangzókat érintő fokváltakozás (ablaut) jelensége – mely indeuróp(ai) örökség – ez. Bár a hangtörténeti fejlődés folytán egyes szavakban a fokok megváltoztak, eredetileg a következő öt fok volt:

• e-fok -τερ
• é-fok -τηρ
• o-fok -τορ
• ó-fok -τωρ
• nullfok -τρ

Az ógörög szórend, a latinhoz hasonlóan meglehetősen szabad, annyi eltéréssel, hogy az ógörögben még egységes drámai szórend sincsen, viszont alárendelő mellékmondatokat szinte sohase halmoz oly gyakorisággal, mint a latin. Helyette (főleg a klasszikus görög irodalomban) általánosak az igen szabad és a latinnál is gazdagabb mellékmondat-tömörítő szerkezetek. A főmondat mondatrészei csaknem bármilyen sorrendben állhatnak. Az érthetőséget viszont megkönnyíti a latinnal szemben a rengeteg töltelékszó, a névelő megléte, a viszonylag logikusan rendezett jelzői keretes szerkezetek, és a mondattani funkciók világos szétválasztása (pl. a latin coniunctivus 5-6 külön jelentést tömörít egymagába, míg az ógörögben csak a fölszólítást fejezi ki).

Az ógörögben három szám (numerus – arithmosz) volt. Az eggyes – singularis – henikosz, a kettős – dualis – düikosz és a többes – pluralis – pléthüntikosz volt. A mai görögre már csak kettő maradt…
A kettes szám – düikosz – latinkodón duális idővel elveszett…

A mai görög nyelvet a bizánci meg a talján (dzsenoai-velencei) hatások és persze a csaknem 500 éves török megszállás alakította ki…

A legkevésbé ismert mai görög nyelv(változat) a Kirim-görög, vagy Kırımı görög : a magyartalanul „Krím”-ként emlegetett félsziget illendőbb nevén a magyar hangzóharmónia és a magyarhoz közelebb álló tatár neve (Qırım) alapján… mariupolitánul Rómeika (Ρωμαίικα), vagyis „római”; vagy Rumeika oroszul: Румейский язык; kisoroszul (ukránul) meg: Румейська мова. Ez a görög (tájszólás) az Aszói tenger északi partján, Mariupol(isz) városa táján lakó görögök nyelve a mai „Dél-Etelköz”-ben, mai divatszóval „Dél-Ukrajna”-’ban. A bő 3 éve dúló Etelközi Zűrben az aszói (azovi) ukrán neonácik igencsak kivéreztették őket. A világ pedig nem emelte föl a szavát értük. Talán csak a görögök. Pedig megérdemelnének a nyelvüknek meg a műveltségüknek eggy önálló (város)államot ! A Fekete-tenger térségének Európaiságát is erősítené egy végre önrendelkezését is elnyerő független kis hellén állam. Ez bizonyosan szavatolná a Kırımı görög, avagy a Mariupoli nyelv kincses örökségének túlélését…

---

Egy érdekes és tanulságos tömör összefoglaló a görög nyelv és írás alakulásáról…

Ajánlott olvasmányok :

Ó-hellén – új-görög ?

Három hellén nyelv… A feledett hellén nyelvek

A gríkó meg a grekánikó