Nekünk Mohács kell

Ha van İsten, ne könyörüljön rajta :
Veréshez szokott fajta,
Cigány-népek langy szívű sihederje,
Verje csak, verje, verje !

Ha van İsten, meg ne sajnáljon engem :
Én magyarnak születtem !
Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon,
Üssön csak, ostorozzon !

Ha van İsten, Földtől a fényes Égig
Rángasson minket végig !
Ne legyen egy félpercnyi békességünk,
Mert akkor végünk, végünk.

Az İsten İ-jét természetesen magam javítottam nagy(on) pontos İ-re, bár már Adynál is Nagybetűvel szerepelt, de Kölcsey Hymnus-os példamutatása nyomán mindig is pontosan, csakis İsten !

Nekünk Mohács kell

Megjelenése

Első megjelenése : a Nyugat 1908 április 16. I. évfolyam 8. számának 432.oldalán – Ady Endre – (Ha van Isten címmel másodikként A lelkeddel hálni után.) – További megjelenés : Az Idő 1908 december 28. I. évf. 1. szám 1. – Ady Endre; Szilágy 1909 január 7. XXVII. évf. 1. sz. 1. – Tárca – Írta Ady Endre – („Versek” főcímmel harmadikként Az Úr érkezése és a Ha holtan találkozunk után, a Májusi zápor után és az Én kifelé megyek előtt.) A versek alatti kísérőszöveg: Mutatvány az Illés szekerén című, most megjelent verseskötetből.; Magyar Közélet 1909 május 15. VIII. évf. 10. sz. 21. – Kötetben: Az Illés szekerén. I. kiadás Bp., (1909) A téli Magyarország költekörben (ciklusban) 49.; Az Illés szekerén. II. kiadás Bp., (1911) 49.; Az Illés szekerén. III. kiadás Bp., (1918) 49.; Az Illés szekerén. IV. kiadás Bp., (1919) 49. – Gyűjteményes kötetben először: Ady Endre összes versei. 1. [1930] 101. (562.)

Szövegkritika, szövegváltozatok

Az alapszöveg Az Illés szekerén. I. kiadás Bp., (1909) kötetéből való, amely megeggyezik Az Illés szekerén. későbbi kiadásának köteteivel, de két helyen pontosította a korábban a Nyugatban közölt változatot.

Szövegeltérések

Keletkezéstörténet

Benedek Marcell Ady breviárium-ában (I–II. Bp., 1924. / II. 265.) ez a „visszájára fordított Himnusz” értelmezéssel szerepel. Talán még találóbban tömörebben, még ütősebben szólva ez az „anti-Hymnus” (Sz.) !
Ady önnön népére vonatkozó történelem-szemléletének azt a vonását folytatta és teljesítette ki, amely már az 1908 esztendő márc. 15.-én megjelent A magyar vigasságnak is a sajátja volt, s sajátja lesz majd az ugyanezen év augusztusában született – s A téli Magyarország költekörben (ciklusban) közvetlenül e vers elé sorolt – A kürtösök szava költeménynek is. A „nemzethalál” réme, mely a költő 1908 első hónapjaiban eluralkodott reménytelenségével és haláltudatával is kapcsolatban volt, itt a harcok nélküli idő, az önveszejtő tespedésre csábító béke (Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon,) ostorozásával függött össze, amely motívum, egy publicisztikai írásában már három hónappal korábban is felbukkant: „minden szabadságharcunk nagyuraink számára gyújtott rőzsetűz volt. Mi ezt csináljuk már ezer év óta : föllángolunk, s könnyelmű tüzünk mellett nagyurak pirítják a szalonnájukat. A magyar históriának egy kádenciája van ezer év óta : béke a harc után. Rettenetes békék, gyönyörű, de gyilkos harcok után, melyekben pazarul ömlik a magyar vér, mondhatnók : szatmári békék.” (Csász. kir. kegyelmek. Budapesti Napló 1908 jan. 17.; Ady Endre összes prózai művei IX. 131.)

A címadással kapcsolatosan a Debrecenben élő Ady barátja, Ódry Árpád a színész idézett föl egy mozzanatot : „Volt egy Bartók-könyvem. Bartók Lajos történelmi drámája, a Mohács. Ezt magammal vittem egy Adyval való találkozáskor. Mutattam neki. Kezébe vette, forgatta, aztán nem kis bosszúságomra, a címlapjára firkantott valamit. Elolvastam. Ezt írta: Nekünk Mohács kell. Vállat vontam. S aztán elfelejtettem az egészet. […] Közel tíz évig hordozta magában ezt a Mohács-témát. Micsoda keserű, vad vers lett belőle.”

A történet hitelében Kovalovszky Miklós kételkedett, ezért a sorokhoz a következő megjegyzést fűzte: „A Nekünk Mohács kell című költemény csírájára utaló emlék érdekes, bár hitele kétséges. Adyban néha valóban sokáig erjedt egy-egy verse, de itt kerek tíz évről van szó. Bartók Lajos Mohács című drámája 1898-ban jelent meg, tehát szóba kerülhetett Debrecenben a két barát közt. Meglepő azonban, hogy Adyból már ekkor kipattant jóval későbbi versének frappáns címe, amely az első közlésben (Nyugat 1908. ápr. 16.) nem is ez volt, hanem az első sor [azaz a vers Sz.] első három szava: Ha van İsten. Valószínű, hogy a dráma fölvetette történelmi kérdésről folyó beszélgetésben Ady azt a gondolatot hangoztatta, hogy a magyarság megérdemli a sorscsapásokat, a megpróbáltatások tartják életben, és erre emlékezve vetíti Ódry tudata a Bartók-könyv lapjára a későbbi, kötetbeli verscímet. Ámbár lehet az is, hogy Ady kitűnő érzékkel valóban ezt a tömör, kemény szentenciát rögtönözte akkor. Erre azonban csak az eredeti kézirás volna bizonyíték.” (Emlékezések Ady Endréről II. 61–62.)

A verset uraló indulat abból a fél-életek látványa feletti elkeseredésből is származott, amelynek motívuma – kiterjesztve a Kárpát-medence valamennyi népére – már az eggy évvel korábban írt A Duna vallomása versében is megjelent :

„A Duna-táj bús villámháritó,
Fél-emberek, fél-nemezetecskék
Számára készült szégyen-kaloda.”
(Ady Endre összes versei III. 75–76.; 398–400.)

A csak hónapokkal korábban született, a magyar nemzetkarakter önpusztító hajlamát vallató esszéjében pedig ezt írta: „A magyar fajtában öntudatlanul és rettenetesen él egy átok sejtése, azé a kielégülhetetlenségé, mely a féllelkek átka. Féllelkűek lehettünk mint szép és harcias barbárok is már, s nem ok nélkül, sőt jogos keserűséggel döngettük a kultúrás Bizánc kapuját, s kellemetlenkedtünk a nyugati Európának. Mindaz, ami ezer éven át történt velünk, s amit szeretnénk a sorsharag számlájára írni, amit szépítgetünk s mártir-aureolával ékesítünk, a mi tökéletlenségünk bűne, következménye egyszerűen.” (A magyar Pimodán II. Nyugat 1908 jan. 1. majd Ady Endre összes prózai művei IX. 159.)

Szövegmagyarázat

Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon: utalás a szumer Gilgames meg az innen loppant(ott) Noé és a Vízözön története‘re, amely így szól a Bibliában. „ …megjöve őhozzá [Noéhoz] a galamb estvére és imé egy leszakasztott olajfalevél vala annak szájában. Megesméré ezért Noé, hogy megszabadult volna a Földnek szine a vizektől.” (Mózes I., 8:11.)

Irodalmam

Nyugat (folyóirat)

Budapesti Napló (folyóirat)

Szilágy (folyóirat)

Benedek Marcell : Ady breviárium I–II. Bp., 1924. (II. 265.o.) – Benedek ;

Földessy Gyula : Ady minden titkai. Bp., 1962. ( 90.o.) – Földessy: Amt;

Király István : Ady Endre I–II. Bp., 1970. ( II. 677–79.o. ) – Király 

Kovalovszky Miklós : Emlékezések Ady Endréről I. Bp., 1961.; II. Bp., 1974.; III. Bp., 1987.; IV. Bp., 1990.; V. Bp., 1993. (II. 61–62.) – EmlAE 

Vezér Erzsébet : Ady Endre. Bp., 1969. (191.o.) – Vezér

Bíró Zoltán : Ady Endre sorsköltészete. Bp., 1998. (75.) – Bíró

Ady Endre összes prózai művei – Sajtó alá rendezte Vezér Erzsébet. Bp., 1973.

ADY ENDRE ÖSSZES VERSEI III. MEK : https://mek.oszk.hu/05500/05552/html/index.htm

ADY ENDRE ÖSSZES VERSEI IV. Költemények, alkalmi versek (1908–1909) Argumentum, 2006

Sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta: 1908 N. Pál József / 1909 Janzer Frigyes / Nényei Sz. Noémi

A magam szavalatra való színpadias(abb) Nyáry-Szabó változata meg így hangzik :

Ha van İsten…
Nekünk Mohács kell !

(„anti-Hymnus” )

Ha van İsten, hát ne könyörüljön rajta !
Veréshez szokott, keményfejű fajta,
Cigány-népek langy szívű sihederje.
Verje csak, verje, verje, verje !

Ha van İsten, hát meg ne sajnáljon engem:
(Mert) Én bizony Magyarnak születtem !
Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon,
Üssön csak, üssön, (csak) ostorozzon !

Ha van İsten, a (fekete) Földtől a fényes Égig
Rángasson minket végestelen végig !
Ne legyen (soha) egy félpercnyi békességünk,
Mert akkor végünk, végünk, végünk !

Talán a harmadik versszak kezdő sora még ragyogóbb vörös színben :

Ha van İsten, a véres Földtől a fényes Égig

A Nekünk Mohács kell ! – az „anti-Hymnus” bejegyzés először Nyelvész-én jelent meg.

A ragyogó azúron át a Lelke
A Genezáret kékségét kereste …

Keresztes Szent János Krisztus-rajza (1550)

A Föltámadott
I. rész

Latrok között, a gyászos, csonka péntek,
Hasadt kárpitja a mogorva égnek.

Az ecet és epe, a szörnyű lándzsa
Már messze, régen elmaradt utána.

Kín és halál csak kusza, kurta álom,
És élni, élni jó e szép világon.

Mögötte áldott harminchárom éve,
Előtte : az öröm mély messzesége.

És negyven napra, hogy az égbe tartott,
Úgy hivták, vonták még a földi partok.

Oly idegenül tündökölt a menny még
S oly szédítőnek tűnt a végtelenség.

Folyton lenézett, búcsut mondva halkan
És fájó szívvel szállt a szűz magasban.

S a ragyogó azúron át a lelke
A Genezáret kékségét kereste.

Gyalunk e költeménye A Hét 1916 április 2.-ai számában jelent meg először…

A Lúqá’ euangelionja (5:1) szerinti Genezáreti tó, hellén-illőn λίμνη Γεννησαρέτ, egyszerűbben, görögösen Gennészáret (Γεννησαρέτ) a Föld legalacsonyabban, 209 méterrel a tengerszint alatt fekvő édesvizű tava.

E tó lefolyása a mélycsúcstartó felszíni víz, a különösen sós Holt-tenger, a héber Jám ha-Mélaħ / Melaħ ( יָם הַמֶּלַח‎ ) azaz Só-tó a Bibliában az Arabok tengere/tava a Jám ha-‘Arábah ( ים הערבה‎).

Mind a kettő az Afri-arám(i) vagy maibban Afri-arab Kéreglemezek hasadékvölgyében fekszik. A Jordán (folyó) arámiul ܢܗܪܐ ܕܝܘܪܕܢܢ‎, héberül Nõhar ha-Jarõden נְהַר הַיַּרְדֵּן‎) táplálta Gennészảret-tó hossza mintegy 21 kilométer, legnagyobb szélessége 13 kilométer, területe meg 166 km². Legnagyobb mélysége 43 méter, vízmennyisége pedig 4 km³. A hellén „Galilaiai-tenger” (θάλασσαν τῆς Γαλιλαίας) héber nevén Kinneret-tó azaz Jám Kinneret (יָם כִּנֶּרֶת‎), avagy a „Hárfa-tenger” partján elterülő – Galilaia új fővárosául Tiberius római császár tiszteletére alapított – Tibériás, héberül Tõberõjáħ mai héberül meg Tverjáh (טְבֶריָה) városról latinul Tibériás-tóként is ösmert, amelyből fura, torz arab neve, Buhájrėt Tabaríjja (طبريا بحيرة) is fakad.

Raffaello Sanzio da Urbino : A varázslatos halfogás a Galilaiai tavon (1515)

A tó az Egyiptomot az északi bırodalmakkal összekötő ősi Via Maris [ejt: Via Marisz] – a Tenger(mellék)i Út – kereskedelmi útvonala mentén fekszik. E tó és környéke volt Jézüs – evangeliumokban is megörökített – cselekedeteinek fő színtere. A hagyomány szerint e tóra néző hegyen tartotta híres Hegyi beszédét is (Vödd: Juhász Gyula: A hegyi beszéd, 1905), itt járt a vízen, itt csöndesítette le a vıhart, és a „semmiből” adott enni 5000 embernek (Tabghában). E tavat hajdan települések szinte folytonos füzére vette körül. Iosephus Flāvius, 1. századi zsidó történetíró szerint a halászat oly vırágzó mesterség volt itt, hogy mintegy 230 halászhajó szelte Galilaia tengernyi édesvizét… A legnagyobb tóparti város Tibériusig Szkűthopolisz azaz Szıttyaváros meg Magdala volt… Ez is értelmezi, miért is tekintették a zsidók idegennek e tájat, hiszen semmilyen értelemben nem volt az övék. Számukra idegenek, hébre-nézett gójimok, hiszen szkűthák lakták…

Salvador Dalí : Krisztus letekint a keresztről (San Juan de la Cruz nyomán)
Más nevén: „Keresztes Szent János Krisztusa” (1951)
(Christ of Saint John of the Cross)
(Kelvingrove Art Gallery and Museum, Glasgow).

Dalí e képének színösszetételét mintha maga Gyalunk verse ihlette volna…

„…a ragyogó azúron át a lelke / A Genezáret kékségét kereste.”

A hangzó hosszúságok meg Nagybetűk igazításával…
A magam változatában így ajánlom :

A Föltámadott

Latrok között, a gyászos, csonka péntek,
Hasadt kárpitja a mogorva Égnek.

Az ecet és epe, a szörnyű lándzsa
Már messze, régen elmaradt Utána.

Kín és halál csak kusza, kurta álom,
És élni… Élni jó e Szép Világon.

Mögötte áldott harminchárom éve,
Előtte : az Öröm mély messzesége.

És negyven napra, hogy az Égbe tartott,
Úgy hívták, vonták még a földi partok.

Oly idegenül tündökölt a Menny még
S oly szédítőnek tűnt a Végtelenség.

Folyton lenézett, búcsut mondva halkan
Míg fájó szívvel szállt a Szűz Magasban.

A ragyogó azúron át a Lelke
A Genezáret kékségét kereste.

A A Föltámadott – 110 esztendeje … bejegyzés először Nyelvész-én jelent meg.

Gyalunk hónapja április.
Szegeden született, 1883 április 4.-én, és Szegeden is húnyt el 1937 április 6.-án.
Maga is úgy vallotta: Április az Ő hónapja! – Ő Április Bolondja !

E remek költeményének is ott kellene álljon a szobra talapzatán is ! (a keleti vagy a hátoldalán)

ÁPRILIS BOLONDJA

Benned születtem, édesbús, szeszélyes
Tavaszi hónap, felleges derűs,
Mikor a rétek lelke már fölérez
S brekeg a vízben száz bús hegedűs.

A Tisza partján ringatott a bölcsőm,
Holdtölte volt – tavaszi anda hold –
S a szőke fényben az éjet betöltőn
A vizek népe mind nászdalt dalolt.

Én hallgattam e furcsán bánatos dalt,
Mely egyhangún szép és gyönyörbe olvad
És sírvavigad, mint a honi ének.

Mások világgá zengő zongoráját
Én nem irígylem. A magad cigányát
Lásd bennem, ó magyar, ki neked élek !

E szonett először a Délmagyarország 1920 április 18.-ai számában jelent meg. Majd a Testamentom kötetében.

Most is épp olyan anda holdtölte készül… mint amikor Gyalunk született… másfélszáz esztendeje…

Gyalunk leírása oly találó, hogy békát lehet belőle bizony fajra pontosan határozni …

a szőke fényben az éjet betöltőn
A vizek népe mind nászdalt dalolt.

Én hallgattam e furcsán bánatos dalt,
Mely egyhangún szép és gyönyörbe olvad
És sírvavigad, mint a honi ének.

Ez a béka nem a szokott parti kecskebéka, nem is vartyogó varangy, hanem unka-béka ! (Bombina bombina) 
A hangja elnyújtott messzezengő unk-unk-unk… honi nászdal-unk… a száz bús hegedűs… bár hangszínben nem is annyira hegedűsök, inkább gordonkások… a furcsán bánatos dal, mely egyhangún szép és gyönyörbe olvad / és sírvavigad, mint a honi ének […] Ez pedig a messzehangzó unkabona… amelyet gyakran hallani tavaszon a folyótól nem túl távoli zsombékokon, ártéri vizenyős laposokon… a Városhoz legközelebb a Torontál-i oldalon, Dél-Új-Szegeden… a már Gyalu életében is körbe ívellő körgát tövében…

Az unka-bona… az unkák dala…

Költőnk e versét szobra talapzatán is illő lenne szerepeltetni.
A Szögedi Védegylet a 100. évforduló alkalmából közterünkön is közkinccsé kívánta avatni Juhász Gyula Április bolondja-’t. A szobra talapzatának hátoldalán…

Két évtizeden át küzdöttem érte : Emlékházat Juhász Gyulának!
De hasztalan… hiába… hiába…
Tökmagjankók azt fröcsögték : drága !

Ez a bugris város nem érdemli meg Juhász Gyulát !
( Tisztelet a kivételnek… )
És immár nem (csak) a vezetőiről van szó, hanem az állítólagos „polgárság”-áról is… akik egy pesti pénzpörgető retyerátján lehúzni engedték Szeged legszebb fabelburkolatát… a Szegedi Irodalmi Múzeumnak legalkalmasabb épületet… amely éppen Juhász Gyula házával átellenben állott…
arra várva, hogy Szegedi Irodalmi Múzeum legyen !!!

Mindehhez… Ajánlott olvasmány:

PÉTER LÁSZLÓ – IRODALMI MÚZEUM SZEGEDEN

SZEGEDI IRODALMI MÚZEUM

SZEGEDI IRODALMI MÚZEUM – RÁDIÓFÖLVÉTEL TÖMÖRKÉNY 150. SZÜLETÉSNAPJÁN (KOSSUTH RÁDIÓ)

TÖMÖRKÉNY 150. SZÜLETÉSNAPJÁN – SZEGEDI IRODALMI MÚZEUM

SZABÓ LÁSZLÓ: IRODALMI MÚZEUMOT SZEGEDNEK!

SZEGED IRODALMI ÖRÖKSÉGE – SZEGEDI IRODALMI MÚZEUM (LÁNCHÍD RÁDIÓ)

LEGYEN IRODALMI MÚZEUM SZEGEDEN?

Dr. Szabó László
Szögedi Védegylet
alapító-elnök

A magam Nyáry-Szabó változata :

ÁPRILIS BOLONDJA

Benned születtem, édes-bús, szeszélyes
Tavaszi hónap, fölleges derűs,
Mikor a rétek lelke már felérez,
S a vízben brekeg száz bús hegedűs.

A Tisza partján ringatott a bölcsőm,
Holdtölte volt – tavaszi anda hold –
E szőke fényben az éjet betöltőn
A vizek népe mind nászdalt dalolt.

Hallgattam én e furcsán bánatos dalt,
Mely egyhangún szép és gyönyörbe olvad
Majd sírvavigad, mint a honi ének.

Mások világgá zengő zongoráját
Én nem irígylem ! A magad cigányát
Lásd bennem, ó Magyar, ki néked élek !

De még szabadabban az első versszaka :

Benned születtem, édes-bús, szeszélyes
Tavaszi hónap, fölleges derűs,
Mikor a rétek lelke már felérez,
A vízben unkog száz bús hegedűs.

A Április bolondja – unkabona… bejegyzés először Nyelvész-én jelent meg.

Kerek 101 éve… E napon olvashatták eleink először…

DARVADOZÁS

Tömörkény lócáján ülök, üldögélek.
Nézem a Tiszát, mely folyik, mint az élet.

Kavarog az élet, ám a Tisza ballag,
Fölötte szép, csöndes, tavaszi fuvalmak.

Kikelet készül kinn és az alkonyatban
Hajnali pirosság s boldog ámulat van.

Felhők csodálkozva a Tiszába néznek,
Ballag a Tisza és elmulik az élet.

Tömörkény lócáján darvadozva, árván
Ámulok az élet örök egy csodáján.

Darvadozás – A Magyarság 1925 március 15.-ei számában jelent meg először.
Majd némi változtatásokkal a Délmagyarország 1927 március 20.-ai számai is közölte.
E költeményét Gyalunk egy hónapra rá Tömörkény lócáján címmel fölolvasta a Dugonics Társaság ülésén 1927 április 24.-én.

A Szegedi Napló 1921 augusztus 7.-ei számában Tömörkény lócája címmel valószínűleg Móra Ferenc írt elődjének e jellegzetes hagyatékáról…

Tömörkény István, a Szögedi Polgár, a múzeumigazgató, az író méltatlan olvasatlanságában is Városunk és Magyar Hazánk fölfödözésre váró Kincse.

Móra Ferenc emléközetében:

„Szeged kultúrpalotájának ő a legnagyobb raritása és akkora kincse, amekkora Budapest összes múzeumaiban nem található. És sohase gondolt arra, hogy a Kultúrpalota idegen látogatói szemében ő a legnagyobb áhítattal megnézett látnivaló. […] világítani fog még akkor is, mikor a Kultúrpalota minden bennevalóival és tartozékaival egyetemben rég omladék lesz.”

Tömörkény… Emléközhetnénk rá a házában… akár az emlékházában is, de nem lehet !

Tömörkény szép belvárosi házát szétverte a vak bolsevista indulat. „A múltat végképp eltörölni…”
A balvárosi vezetés elpusztította a szegények írójának házát a Palánk – a történelmi Városmag – ledózerolásakor.

Tömörkény nevét Szegeden – a hajdani háza helyén – ugyan utca és gimnázium is őrzi, ma azonban már e gimnázium diákjai, de tanárai sem mind tudják, hol is állott a háza…

A Szögedi Városvédő Egyesület azonban emléket kíván állítani Tömörkény Istvánnak és a Vörös Terror által elpusztított háznak és irodalmi örökségének is. A ház emléke első indulattal „Tömörkény lócája” lehet, irodalmi örökségének helyszíne pedig a Szegedi Irodalmi Múzeum!

Az emlékfal remekül elfér az eredeti ház helyén, a jelenleg üres tér közepén.
Terveim alapján Barczánfalvi Ferenc rajz-vázlata jól érzékelteti a lócát a fallal a tér közepén…

Természetesen tudatos és célzatos volt Tömörkény István 150. születésnapján a Szegedi Irodalmi Múzeum alapításának tervének bejelentése is:

MÚZEUMOT ALAPÍTANÁNAK A RAINER-HÁZBAN | SZEGED HÍREI – DELMAGYAR.HU

„Itt élt s darvadozott a magyar föld és a magyar nép
Hű és tisztaszivű íróművésze : Tömörkény.” 
(Juhász Gyula, A darvadozás – 1927)

De mi is az a „darvadozás” ?

Mészöly Gedeon: A „darvadoz” szó eredete ( Népünk és nyelvünk. Szerk: Bibó István. Szeged, 1933. 1-8. )
Szathmári István: Szó- és szólásmagyarázatok
Nyelv és Tudomány – Mit csinál, aki darvadozik?

De magam is írtam róla az Élet és Tudomány hetilapban…

Nyáry Szabó László : Szögedi darvadozás – Élet és tudomány 69. évf. 29. sz. (2014. július 18.) 

A Délmagyarország 1927 március 20.-ai számában megjelent változattal is egybevetve…
a magam ajánlott Nyáry-Szabó változata, amelyben az Élet szót is magam tettem Nagybetűssé :

Darvadozás

Tömörkény lócáján ülök, üldögélek,
Nézem a Tiszát, mely folyik, mint az Élet.

Kavarog az Élet, ám a Tisza ballag,
Fölötte szép csöndes tavaszi fuvalmak.

Kikelet készül kinn és az alkonyatban
Hajnali derű és boldog bódulat van. / Hajnali pirosság, boldog ámulat van.

Felhők csodálkozva a Tiszába néznek,
Ballag a Vén Víz és elmúlnak az évek. / Ballag a Tisza és elmúlik az Élet.

Tömörkény lócáján darvadozva árván,
Ámulok az Élet örök egy csodáján.

„Itt élt s darvadozott a magyar föld és a magyar nép
Hű és tisztaszivű íróművésze: Tömörkény.” (Juhász Gyula, A darvadozás – 1927)

Tömörkény háza és róla elnevezett utcája… házán (halála után) már az emléktáblával…
Az is elveszett… egy új áll a múltunkat maga alá temető jellegtelen házon…

„Itt élt, álmodozott és tért pihenőre Tömörkény.
Vándor, szent ez a hely, míg magyar él s hire száll!”

Ábrándozott Juhász Gyula még 1922-ben (Tömörkény emléktáblájára), de alig több, mint negyven év múlva győzött „A múltat végképp eltörölni” sötét rémsége… az elvetemült bűnösök pedig büntetlenül élték vagy élik le életüket, sőt még mindig a pusztító Vörös Terror eszméit osztják…

Tömörkénynek – ha városi házát szét is verte a pártos bugrizmus, – tanyai menedékét (apósa tanyáját) Zákányszék határában, a Sebőkhögyben még megmenthetnénk tanya(s)i Tömörkény Emlékháznak. Emlékolvasások tanyájának…

Városi háza helyén pedig – míg újjá nem építjük – álljon ott Tömörkény lócája!
A reá emlékező, darvadozó költeménnyel…

Dr. Szabó László
Szögedi Védegylet
alapító

Ajánlott olvasmány :

Szögedi darvadozás

2014.07.18. DR. SZABÓ LÁSZLÓ MAGYAR NYELVMŰVELÉS, SZÓEREDET – NÉVEREDET

A „darvadozás” valószínűleg Szeged környéki tájszó.
Mindenesetre a szegedi szerzők éltek vele a leggyakrabban. 

Darvadozás – Nézem a Tiszát, mely folyik, mint az élet...

TÖMÖRKÉNY SZÜLINAPJÁN

Tömörkény István Steingassner néven ausztriai eredetű sváb családban született.
Születésekor apja a Ceglédi Indóház vagyis a vasúti állomás vendéglőjét bérelte és vezette.

Így Tömörkény az állomás épületében született. ( Cegléd, 1866. december 21. – Szeged, 1917. április 24.) Magyar író, újságíró, néprajzkutató, régész, múzeum- és könyvtárigazgatóként is hírnevet szerzett.

Tömörkény István születése napján a Szögedi Polgárra, a múzeumigazgatóra, az íróra emlékezünk. Méltatlan olvasatlanságában is Városunk és Országunk fölfödözésre váró Kincse.

SZEGEDI IRODALMI MÚZEUM – RÁDIÓFÖLVÉTEL TÖMÖRKÉNY 150. SZÜLETÉSNAPJÁN (KOSSUTH RÁDIÓ)

Szeged rendkívül gazdag Tömörkényes irodalmi öröksége jelenleg csak közgyűjteményekben látható
és ott is csak töredékesen…

Tömörkény „szülőházát”, a régi állomás épületét lebontotta a korszerűsítő indulat, hogy egy nagyobbat és szebbet illeszthessenek a helyére… Ezen nincs mit síránkozni. Remekül sikerült !

Kínálkozik azonban egy nagyobb lehetőség is !

A szülőháza táján… Ha nem is (csak) az annak a helyére épített épületben… Akad egy nagy használatlan ipari, volt raktárépület !

Lehet belőle Tömörkény Tárház !
De az épület hosszúságára tekintettel akár Tömör-teke-kény vagy Tömör-teke-tér vagy még teljesebben inkább Tömörkény-teke-tér is … Tekéző, tárgyalóval, pihezővel meg a tetőtérben szálló szobákkal… Ahol minden Tömörkény szellemét idézi…

Tömörkény életművének tárháza (bibliográfiája) máig sem teljes !
Elbeszéléseinek java, de jelentős része még mindig csak megfakult és olvasatlan továbbfakuló ódon lapokban porlad…

Akad még dolgunk, Tömörkényesen… Tömör, kényesen elég !!!

A Darvadozás – Nézem a Tiszát, mely folyik, mint az élet… bejegyzés először Nyelvész-én jelent meg.

Hajdan ez egy olyan költeményünk volt, amelynek tudása nélkül az elemi iskolát elvégezni sem lehetett…
Persze eggy emberöltővel ezelőtt heti eggy, sőt két emberöltővel ezelőtt minden irodalomórára legalább eggy vers megtanulása is természetes is volt. Komolyabb iskolákban meg napi eggy vers volt a norma. Edzeni az emlékezetet így lehet !

Öregapám a „Talpra magyar”-t már négyévesen szavalta ! Ez legrégebbi fényképe 1905-ből …

Azután utódainak is továbbadta…

A Magyarok İstenére is Ő (sz)oktatott…

Ugyanígy elsőszülött Bendegúz fiam is szavalta e verset mát ötévesen…
De hatévesen a többi gyermekem is mind tudta már.
Hát ugyan mi akadályozna meg bárki mást ?!

Itt az idő ! Ha mi magunk gyermekeinkkel szavaljuk, nekik szépen megtanítjuk, ha évente csak egyszer tiszta szívvel újramondjuk, mind a hat versszakát… Hát Petőfi szövegében – az eredetiben – magyar erőnk is visszatér !

Petőfi Sándor : Nemzeti dal – Elszavalja : Sinkovits Imre

Nagy „szerencsénkre” és még nagyobb örömünkre Pefőfi eredeti kézirata fönnmaradt:

Így végre helyreírhatjuk és olvashatjuk évszázados tévedéseinket is !

Petőfi Sándor költeménye… Méltó lehet végre régi nagy hiréhez ! Bizony !
Méltó régi nagy hiréhez … rövid „i”-vel…
Unokái(nk) pedig leborúlhatnak hosszú, méltó „ú”-val:
„Hol sírjaink domborúlnak , Unokáink leborúlnak […] „
Azt pedig, hogy a láncot jelen vagy múlt időben hordjuk-e, könnyen eldönthetjük Petőfi kéziratából. Gyönyörű (görög) deltásan göndörödő „d” áll a rövid „u” előtt a „kardunk„, de a „hordtunk” szónál a „d” egy „t”-hez van láncolva, így deltádzó kunkor helyett hegyes meredt, borzadt fejjel áll… Még ha jobban is hangzana a „hordunk”, azt biztosan tudhatjuk, hogy Petőfi azt múlt időben írta…

Nemzeti dal.

Talpra , magyar , hí a haza !
Itt az idő , most vagy soha !
Rabok legyünk vagy szabadok ?
Ez a kérdés , válasszatok ! –
A magyarok istenére
Esküszünk ,
Esküszünk , hogy rabok tovább
Nem leszünk !

Rabok voltunk mostanáig ,
Kárhozottak ősapáink ,
Kik szabadon éltek haltak ,
Szolgaföldben nem nyughatnak .
A magyarok istenére
Esküszünk ,
Esküszünk , hogy rabok tovább
Nem leszünk !

Sehonnai bitang ember ,
Ki most , ha kell , halni nem mer ,
Kinek drágább rongy élete ,
Mint a haza becsülete .
A magyarok istenére
Esküszünk ,
Esküszünk , hogy rabok tovább
Nem leszünk !

Fényesebb a láncznál a kard ,
Jobban ékesíti a kart ,
És mi még is lánczot hordtunk !
Ide veled , régi kardunk !
A magyarok istenére
Esküszünk ,
Esküszünk , hogy rabok tovább
Nem leszünk !

A magyar név megint szép lesz ,
Méltó régi nagy hiréhez ,
Mit rá kentek a századok ,
Lemossuk a gyalázatot !
A magyarok istenére
Esküszünk ,
Esküszünk , hogy rabok tovább
Nem leszünk !

Hol sírjaink domborúlnak ,
Unokáink leborúlnak ,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket .
A magyarok istenére
Esküszünk ,
Esküszünk , hogy rabok tovább
Nem leszünk !

Petőfi Sándor
1848 Kikelet (március) 13.-án,

Petőfi e versét két nappal a forradalom kitörése előtt írta, mely Szikra hatására esett Talpra…
A vers kezdősora a hagyomány szerint Szikra Ferenc hatására alakult…
Amikor Szikra meglátta az eredeti kezdősort – Rajta magyar, … ! – azt mondotta Petőfinek, hogy:
„Barátom, elébb talpra kell állítani a magyart, azután [már indulhat] rajta !”.
Petőfi megfogadta a jó tanácsot…

Petőfi Kikelet (március) 15.-én először Pesten, a Pilvax kávéházban olvasta föl e versét.
A hagyomány szerint később a Nemzeti Múzeum lépcsőjén állva szavalta el az egybegyűlt tömegnek a Nemzeti dalt…

Az eredetileg 19.-ére tervezett nemzetgyűlést a bécsi forradalom hírére hozták előre március 15.-ére.
„Ezt a napot Petőfi napja‘nak nevezze a magyar nép; mert ezt a napot ő állítá meg az égen, hogy alatta végigküzdhesse a nemzet hosszúra nyúlt harcát szabadsága ellenségeivel” – emlékezett Jókai Mór.

Ma már a gyermekeink tankönyveiben a Nemzeti dalnak is csak csonka részlete található…
A pitty-putty, a zsibbasztó kütyük korában a „túlterhelt” gyerekeknek már „megterhelő” lenne e vers tanulása meg tudása is ? – Ha rájuk hagyjuk, ha a közlustaságra bízzuk, úgy ez csak tovább fajul. A „modern” digitális agymosás a hazaszeretet esküdt ellensége. Ha nem figyelünk rá, gyermekeink mivel is ütik el idejüket a világhállón, úgy a legsötétebb erők kezére hagyjuk veszni őket, melyek elnyelnek minden valós értéket. Így fakul ki lelkünkből lassan a hazaszeretet szép virága is…

Tanára válogatja, hogy megtanít(tat)ja-e, számonkéri-e ?
Egyre fogy a Magyar Tanár ! Egyre több az unott, hazafiatlan „kényszerpedagógus”…
Béremelés ?! Lehet, hogy inkább bércsökkentésért illene ma tüntetniük…
Ha a közoktatás föl is adná az alapokat, hát akkor most már rajtunk, a szülőkön, családapákon múlik !
Mi pedig miért is hagynánk ?!

Itt az idő ! Ha mi magunk gyermekeinkkel szavaljuk, nekik szépen megtanítjuk, ha évente csak egyszer tiszta szívvel újramondjuk, mind a hat versszakát… Hát Petőfi szövegében – az eredetiben – magyar erőnk is visszatér !

Az Ünnep alkalmából újraélni ezt az élményt mindannyiunk öröme lehet !
Szavaljuk hát együtt gyermekeinkkel e vészterhes időkben, Európa végromlásán, Hazánk és Nemzetünk megmaradásának reményében !

Dr. Szabó László
Magyar Kultúrális Örökség
Alapítvány

Petőfi Sándor – Tolcsvay László : Nemzeti dal

Olvasói vélemény :

Kedves Doktor úr!
Már megint a szívemből szólt a Nemzeti dal kapcsán.

Üdvözlettel: Ágnes

…

Teljesen igazad van.

Sajnos, ide illik Galyasi Miklós hódmezővásárhelyi múzeumigazgató úr elhíresült megállapítása, akinek irodájába ’56 vészterhes napjaiban berontott egy fekete bőrkabátos ávós tiszt és azt kérdezte:

– Galyasi elvtársat keresem!

az öreg fel sem nézett papírjaiból, csak annyit mondott,:

– Fiatalember, jöjjön be úgy, ahogy illik.

a fickó kimegy, kopogtat, szólnak

– Szabad!

– Jó napot kívánok! Galyasi Miklós elvtársat keresem.

Miklós bácsi, akit még a hatvanas évek közepén én is ismertem, azt válaszolta:

– Nézze fiatalember, én lehetek önnek  Miklós bátyám, vagy Galyasi úr…., de Galyasi elvtárs semmiképp, mert akinek elvei vannak, annak társa nincs!

A történet igaz, nagybátyám, Borsodi Ferenc festőművész, grafikus, Édesanyám öccse mesélte 1967-ben, amikor az ’56-os disszidensek először jöhettek haza. Én akkor 12 éves voltam, azóta vagyok antikommunista, antifasiszta és ma már antiszemita, hiszen aki ezzé lett, az valójában REALISTA.

Miklós bácsi zsidó létére sokkal magyarabb volt a mai politikai elit bármely tagjánál…

Én kb. 30 éve kutatom ezt a témát, így hittel és bizonyítékokkal állítom:

„NEM MINDEN HÉBER ZSIDÓ, DE MINDEN ZSIDÓ HÉBER!”

Ennek kifejtése és bizonyítása hosszú előadás témája.

üdv: Sebesi Sándor
(2024. márc. 13., Sze 17:16)

A A Nemzeti dal ma bejegyzés először Nyelvész-én jelent meg.

Így… búbajos vagy búbeteg aki ma ‘depressziós’, csak éppen tisztességgel, illendő(bb)en magyarul…
Régi szögedimód bánatbeteg aki a ‘bánatába belebetegödött’.

Mai mód betegössen idegönködőn mög „depressziós”, akit a búbaj(a) gyötör…
A búbaj, a bánatbetegség, a szomorkór meg a mogorkór (is) …
A búbaj börtön. Az elme börtöne. A gondolkodás börtöne… (Sz.)
Cél-tudatosabban : A búbaj a megvilágosodhatatlanság börtöne. (Sz.)
Modern korunk ördögi háttérhatalma ezért is tartja Mammóni módon az emberiség tömegeit (is) benne…

Kissé költőibben, kissé Radnótissan szólva : A búbaj a csillagtalan, csomós sötét(ség) börtöne. (Sz.)

Gyalunkat… Juhász Gyulánkat is bizony a búbaj (börtöne) emésztötte…
Ez is lett a veszte…

De milyen érzékletesen írta ezt le Radnóti Miklós !

Öt évig laktam városodban költő,
s nem láttalak sosem. Négy fal között,
csomós sötétben éltél távol és
nem érdekelt e földi tartomány

Vagyis a búbaj vagy honvesztő, mai antimagyar mód szólva, betegessen idegenkedőn „depresszió” a költői képben – Radnóti-mód – csakis a csomós sötét …

Radnóti Miklós Elégia Juhász Gyula halálára költeménye – gyakran hivatkozva, mint Radnóti Juhász Gyulához írt verse – 1937 áprilisában született, pár nappal a költő halála után. 

Juhász Gyula 1937 április 6.-án hunyt el, így e költemény a halálhírre adott azonnali, fájdalmatos válasz.
Megjelenése körül sok a bizonytalanság… Talán 1937 április 8.-án az Aradi Közlönyben hozta le a költői búcsúztatót (nekrologot).
Majd a Szép Szó folyóirat 1937 májusi számában jelent meg …

E költemény elégiaként emlékezik meg a bú magányában élt, szögedi költő-előd búba fúló életéről és haláláról… 

Radnóti Miklós Juhász Gyulához írt búcsúzója illenék a Juhász Gyula Emléklak falára,
a földszinti bal 2. és 3. ablak közé, vagy fölé, olvasható magasságban :

Az első emeleti bal 4 ablak alatt pedig remekül és bőven elfér ez a költemény, mind a 3 versszaka, vagy akár csak egy részlete is … a falakon a költe-keltével az estben-éjben világolva …

Öt évig laktam városodban költő,
s nem láttalak sosem. Négy fal között,
csomós sötétben éltél távol és
nem érdekelt e földi tartomány
s a folyton mást dajkáló diadal;
immár a rémes sár ölében fekszel,
esőtől nedves deszkaszál takar.

Régóta már csak éjjel, ablakodból
néztél az égre és a fellegek
futása ért a szívedig talán;
tudom, hogy évek óta nem beszéltél,
mint hallgató barát, ki megfogadta;
oly némán éltél és szakállasan,
ahogy kegyetlen szárán él a barka.

Tavasz van és a fényes mély Tisza
tovább folyik, s árad tovább a fénytelen
nyomor tanyáidon; nem változott
mióta földbe tettek semmisem:
akárha élnél, úgy vonul a felleg
s fehér virágban álló fák felől
az illatok éjente útrakelnek.

Radnóti Miklós verse, egy pár nappal Juhász Gyula halála után jelent meg.
Éppen időszerű, hogy megjelenjen ott is, ahová leginkább való : Juhász Gyula háza falán.
A búbaj-háza, a halóháza falán. Így… csaknem 90 év múltán…

Radnóti Miklós e soraival is ékesebb lehet városunk…

Akad éppen jó kezdeményezés… Csak végre egy költeményös keretbe köllene, illene végre foglalni !
Egy (költőihez is) méltó Város-vezetésnek…

Radnóti Miklós idézetök szögedön

A „rézkő” a Radnóti Gimnázium előtt kiváló kezdeményezés…
„… az iskolába menvén a járda peremén, hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én…„

Forrásaim :

Bálint Sándor : Szegedi szótár (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1957)

Nyáry Szabó László : Szögedi szótár (Torontál Kiadó, Szeged, eggyelőre digitális „kéz”- ill. „gép”-ıratban)

Nyáry Szabó László : Szabó-szótár / ideolektusom (mind-máig digitális „kéz”- ill. „gép”-ıratban)

(Sz.) : Számozatlan, forrásolatlan saját szójavallataim

Ajánlott olvasmány :

VERSÖS VÁROS – Elégia Juhász Gyula halálára

75 év múltán… 2012.04.08.-án

VERSÖS VÁROS – VERSÖS SZÖGED

2012.04.11.

A Búbaj – A csomós sötét … bejegyzés először Nyelvész-én jelent meg.

Ebben segít Fei hangtani sorozata és ezen rövid mozija :

Sing Chinese Songs With Fei

Stop sounding like a foreigner when you say „Xiè xie”. If your Chinese „X” sounds like the English „Sh” (She) or „S” (See), you are using the wrong muscles. In this video, I use Vocal Science to show you the „Tip-Down Anchor” technique, a simple physical adjustment that fixes your accent in 30 seconds. Plus, we’ll lock it into your muscle memory using the beautiful Chinese folk song „Those Flowers” (Nà xiē huā er).

A Fei : A kínai X hang helyes kiejtése bejegyzés először Nyelvész-én jelent meg.

Why is the English level in the north of Europe generally higher than in the south? That’s what we unravel in this video!
Learn languages with content at your level and interests: https://www.lenguia.com?fpr=till

Till Musshoff

@tillmusshoff

A Till Musshoff – Európában folyékonyan angolul… bejegyzés először Nyelvész-én jelent meg.

Létezik egy pazar kiadású mesekönyve, amelynek a rajz-művésze is magyar, mégis angolul jelent meg, és magyarul – vagy kétnyelvű könyvént – sohasem ! Itt az idő ezen változtatni !

Willy Pogany azaz a magyar Pogány Vilmos rajzai már önmagában is tündérszárnyon röptetik e művet…

De Pogány rajzai vázlatosabban, kevésbé perspektivikusan is igen sokat mondóak :

A kisázsiai Török meséket Dr. Kúnos Ignácz maga gyűjtötte, majd fordítással és jegyzetekkel is ellátta.

A teljes magyar szöveg itt elérhető :

Mosolygó napkelet : hodzsastrófák, török tréfák

Kúnos Ignác magyar nyelvű művei :

Nyelvőrkalaúz, 1883.

Három karagözjáték, 1886.

Oszmán-török népköltési gyűjtemény, 1887-89.

Török népmesék, 1889.

Kisázsiai török nyelv, 1890.

Anatóliai képek, 1891.

Kisázsiai török nyelvjárások, 1892.

Orta-ojunu, 1899.

Köroglu, 1893.

Kisázsiai török népregények, 1892.

Kisázsia török dialektusairól, 1896.

Nasreddin hodsa tréfái, 1899.

Chrestomathia turcica, 1899.

Janua lingua ottomanicae. Oszmán-török nyelvkönyv, 1905.

Ada-kálei török népdalok, 1906.

Török földön. A kis-ázsiai és bagdadi vasút történetével, 1911.

Mosolygó napkelet : hodzsastrófák, török tréfák, 1930.

A szótlan királykisasszony, 1980.

A török hodzsa tréfái, 1996.

Kúnos Ignác angol nyelvű művei :

Turkish fairy tales and folk tales, London, 1896.

Forty-four Turkish Fairy Tales. Illustrated by Willy Pogany, London, 1913.

Willy Pogany azaz a magyar Pogány Vilmos rajzai már önmagában is tündérszárnyon röptetik e művet…

Kúnos Ignác német nyelvű művei :

Mundarten der Osmanen, St. Petersburg, 1899.

Schejch Sulejman efendi’s Tsagataj-osmanisches Wörterbuch, 1902.

Türkische Volksmärchen aus Stanbul, Leiden, 1905.

Türkische Volksmarchen aus Ada-kale, Leipzig – New York, 1907.

Beitrage zum Studium der Türkischer Sprache und Literatur, Leipzig – New York, 1907.

Törökül megjelent műveiből:

1. Anadolu Halk Edebiyatı (Anatóliai népköltés) ford. Halil Fikret. Halk Bilgisi Mecmuası,
   CI, 1928, p 55-66.
2. Türkler-Macarlar. Bizim Türk Kardeşlerimize Eski Bir Hikâye (Törökök-magyarok. Egy
   régi történet török testvéreink számára) Türk Duygusu, I. 4. 1329/1913, p. 6.
3. Halk Edebiyatı Örnekleri, 1. Mâniler (Mutatványok a népköltésből. 1. Mánik) Halkin Sesi.
   İstanbul 1339/1913. Evkaf-ı İslâmiye Matbaası, 55 p.
4. Halk Edebiyatı Nümuneleri. Türkçe Ninniler (Mutatványok a török népköltésből. Török
   altatódalok) İstanbul, 1341/1925, Orhaniye Matbaası, 60 p.
5. Ortaoyunu: Büyücü oyunu (Varázsló-játék) İstanbul 1304/1888, 32 p.
6. Helva Topu Geçti (Elrepült a helva-labda) Folklor, 2. évf., 19-22. S. 11-12-1-2/1971-1972,
   p. 42-46.
7. Ağlayan Elma ile Gülen Elma. Merak Şah ile Sade Sultan. İki Türk Masalı (A síró alma és a
   nevető alma. Merak sah és Sade szultán. Két török mese) İstanbul, 1968. Tan Matbaası, 32 p.
8. Gül Güzeli ve Başka Masallar. İki Türk Masali (Rózsa-szépe és más mesék. Két török
   mese) İstanbul, 1968. Tan Matbaası, 22 p.
9. Keloğlan Masalları (Tarfejű meséi) İstanbul, 1968, Tan Matbaası, 32 p.
10. Adakale Türk Masalları (Adakalei török népmesék) ford. Necmi Seren, İstanbul, 1946,
    Ahmet Halit Kitabevi, 128 p.
11. Nar Tanesi ve Başka Masallar. Üç Türk Masalı (A gránátalmaszem és más mesék. Három
    török mese) İstanbul, 1968, Tan Matbaası, 32 p.
12. Parmaksız Ahmet ile Macun. İki Türk Masalı (Ujjnélküli Ahmet és a madzsun /édesség
    fajta/. Két török mese) İstanbul 1968, Tan Matbaası, 32 p.
13. Rüzgâr Dev ve Zengin Kardeş ile Fakir Kardeş. İki Türk Masalı (A szél-óriás és a Gazdag
    testvér meg a szegény testvér. Két török mese) İstanbul, 1968, Tan Matbaası, 32 p.
14. Sihirli Ayna ve Külâh, Kamçi ile Seccade. İki Türk Masalı (A varázs-tükör és A süveg, az
    ostor meg a szőnyeg. Két török mese) İstanbul, 1968. Tan Matbaası, 32 p.
15. Yedi Başlı Ejderha ve Başka Masallar (A hétfejű sárkány és más mesék) İstanbul, 1968.
    Tan Matbaası 32 p.
16. Yilan Peri ve Dev Oğlu. İki Türk Masalı (A kígyó-tündér és az óriásfia. Két török mese)
    İstanbul, 1968. Tan Matbaası 29. p.
17. Türk Halk Türküleri (Török népdalok), Yayina hazırlayan: Ali Osman Öztürk, Önsöz: Edit
    Tasnádi, Türkiye İş Bankası Kültür Yayinları, 1998.

Az alábbi bibliográfia-válogatás török olvasók számára készült. A rövid bibliográfiát néhány címmel kiegészítettük (Tasnádi Edit, a fordító)

Végezetül meg illő méltatásul álljanak itt a túlélő utód emlékez(tet)ő szavai :

Kúnos Ignác emlékezete

A tudománytörténet máig adós Kúnos Ignác életének és műveinek feldolgozásával és értékelésével. E sorok írója egyik unokája, aki már nem találkozhatott nagyapjával, nem orientalista, nem adhat szakszerű méltatást, nem elemezheti az életmű nyelvészeti, néprajzi, turkológiai jelentőségét, jóllehet a leszármazottak közül mindeddig egyedül követte Kúnos Ignácot a nyelvészet, az irodalom, a filológia határvidékein. Azzal próbálkozik csupán, hogy portrét állít össze a családi emlékezet mozaikjaiból és a fennmaradt írások, emlékezések életrajzi töredékeiből.

(A pálya) Kúnos Ignác 1860-ban született Hajdúsámsonban. Debrecenben nőtt fel, a Református Kollégiumban érettségizett, az egyetemet Budapesten, a bölcsészettudományi karon végezte. Diákkorában a nyelvtudomány aktuális kérdései, a magyar nyelv történetének és eredetének még tisztázatlan fejezetei foglalkoztatták, kutatóutat tett a moldvai csángóknál, behatóan tanulmányozta a mordvin nyelvet, és dolgozataival – melyek közül néhányat Munkácsi Bernáttal közösen készített – kivívta a legkiválóbb magyar nyelvészek elismerését. Érdeklődése hamarosan az akkor rokonnak tekintett török nyelv felé fordult, s diplomája megszerzése után tudós tanárai és pártfogói, elsősorban Budenz József, Vámbéry Ármin és Goldziher Ignác bíztatására hosszú tanulmányútra indult, melynek anyagi fedezetét a Magyar Tudományos Akadémia és a Pesti Izraelita Hitközség teremtette elő. Bejárta a Balkán-félsziget legnagyobb részét, Görögországot, Szíriát, Palesztinát, Egyiptomot és főként Törökországot, ahol öt teljes évet töltött. Rövid idő alatt a turkológia európai hírű tudósa lett, harminchárom éves korában levelező tagjává választotta a Magyar Tudományos Akadémia, nyelvészeti és néprajzi munkái, török, görög és japán meséskönyvei Londontól Szentpétervárig, Lipcsétől Isztambulig sok nyelven megjelentek. Ötven éven át tanított török nyelvet és irodalmat a pesti Bölcsészettudományi karon, és igazgatója volt a Keleti Kereskedelmi Akadémiának. 1945 januárjában halt meg Budapesten.

(A tudós) Munkái több mint negyven kötetben jelentek meg életében, s tudományos eredményeit a nyelvészet, a néprajz és az irodalomtudomány egyaránt számon tartja. Kivételes nyelvtehetsége volt. A családi emlékezet szerint tizenhat nyelven beszélt, a nagy európai nyelveken kívül jól ismerte a török, a görög, az arab, a perzsa nyelv sokféle nyelvjárási változatát is. Nyelvészeti munkái között egyaránt van nyelvtörténeti, leíró nyelvészeti és nyelvjárásokkal foglalkozó dialektológiai tanulmány, de van hagyományos nyelvkönyv és szótár is. Nevét azonban igazán a török népmesekincs összegyűjtésével tette híressé. Azoknak a romantikus lelkű, „kincskereső” tudósoknak, történészeknek, művészeknek a táborába tartozott, ahová Körösi Csoma Sándort, a Grimm testvéreket vagy Bartók Bélát is sorolhatjuk, akik a népnyelv, a népköltészet, a népzene lejegyzésével a történelmi múlt kivesző értékeit mentették meg az enyészettől, és lehetővé tették, hogy ezek az értékek beépüljenek a modern civilizációba is, és nemes anyagokat szolgáltassanak a mindenkori megújuláshoz. Kúnos Ignác a legelsők közé tartozott, aki felkutatta és tudományos pontossággal lejegyezte a török népköltészet, népi színjátszás és népmesekincs legjavát. Egy középkoriasan elzárt, szigorúan őrzött világ képzeletkincsét térképezte fel szinte az utolsó történelmi pillanatban, amikor ez a világ még egységes volt, s nem kezdte felbomlasztani a modern civilizáció. A törökök általában nem ismerték fel benne a külföldit, török ruhában, fezben, kaftánban, a helyi életszokásokat követve, sokszor szamárháton lovagolva járta be Törökországot, s egyaránt megnyíltak előtte a főúri paloták és az egyszerű családi otthonok, a szultán fényes szerája és az útmenti viskók.

(Rideg téli éjszakáknak derült enyhe költészete) Egyik első török mesegyűjteményét, melyet a Kisfaludy-Társaság adott ki 1899-ben, Vámbéry Ármin e szavakkal vezette be: „Akár az utcára szórt gyöngyök, gyémántok és egyéb drágakövek, úgy hevernek szanaszét a török népköltészet kincsei, anélkül, hogy összegyűjtőjük akadt volna, anélkül, hogy az őket megillető figyelmet felébresztették volna. Igen érdemes munkára vállalkozott tehát Kúnos Ignác, amidőn figyelmét az eddig teljesen elhanyagolt irodalmi kincsre fordította, és e szerteszét heverő drágaságokat összeszedegetve, gyönyörű népmesék díszes koszorújával ajándékozta meg az európai olvasóközönséget. E mesék jobbára népmesélők ajkairól vannak ellesve, akik gőzölgő mokkanedv és szörtyögő nargilé mellet heverészve, kávéházi kényelemben töltik idejüket, és a boldog nyugalmat kifejező kejf élvezetébe merülnek. Legnagyobb részük azonban a hárem derült és kedélyes lakónőitől származik, akik estéken át a tandir köré guggolva örömest kalandozzák be képzeletükkel a földöntúli világ tündérek lakta levegőjét. Rideg téli éjszakáknak derült enyhe költészete. Egy részük ismét a keleti képzelődés ama gazdag forrásából eredeztek, melyek főleg a hosszú ramazáni éjjeleken szoktak felbugyogni, amidőn a szigorú böjtöt vidám lakmározás váltja föl.”

(Naszreddin) A mesével rokon, az adoma, az anekdota, a vicc, a csattanóra végződő, rövid elbeszélés műfaji csoportjába tartozó tréfákat nagyrészt 1886 nyarán jegyezte le Kúnos Ignác. Ekkor barátkozott össze egy kisázsiai, ájdini születésű török szoftával – afféle teológussal -, bizonyos Juszuf Számihhal, aki százával ismerte az egykori hodzsa szájról-szájra járó tréfáit, és aki abban az évben az egyiptomi Tantában kapott tanítói állást. A fiatal magyar nyelvész Budenz segítségével hajójegyet szerzett, elkísérte Juszufot, és részben a hajón, részben pedig az Egyiptomban töltött hónap alatt, a török földről, Kónia vidékéről ide telepedett emberek körében jegyezte le, ájdini török nyelvjárásban, Naszreddin tréfáit, melyek először 1894-ben a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában jelentek meg. A tréfák később többször is megjelentek magyarul. A jelen kiadás a Kner-nyomda díszes, 1926-ban kiadott gyűjteményén alapszik.

(A hagyaték) 1930-ban, Mosolygó napkelet címmel Kúnos Ignác versbe szedve jelentette meg utoljára Naszreddin tréfáinak újabb válogatását. Könnyen verselt, a mesegyűjteményeket is legtöbbször rímes, ritmusos prózában adta ki, de tudta, hogy nem költő, hogy az „anyag”, a talált kincs szólal meg benne versben:

Költőnek én nem indultam,
Nóták földjén nincsen utam,
Síráz berkét sem óhajtom,
Gázelt se szól száraz lantom;
Ép hogy múló évek multán,
Ifjúságom elvirultán,
Meglestem a hodzsa szavát
S versbe szedtem színe-javát.
Naszreddin gül-kertjeiből,
Bülbül-szavú berkeiből,
Csali szókat, tréfásakat,
Se keveset, se túlsokat,
Szedek össze öreg szívvel,
Szövök össze rímet rímmel;
S csillaghímes ezüst mennyből,
Holdas estén halkan csendül
Müezzin-szó haló hangja:
Mohammed reszul-ullah.

„A mi hodzsánk”, – írta róla bevezetőjében Palágyi Lajos, – „azt hiszem, sok okon felül azért is vállalkozott a török mókák megéneklésére, mert a hodzsa szellemének némely vonásával belső rokonságot tart. Az ő lelkében is van valami abból a derűből, a sors megpróbáltatásain mosolygó vagy fatalista módon megnyugvó s csendes humorral napirendre térő kedvből, amely alakját jellemzi.”

Valóban, ha a gazdag hagyatékban, túl a tudomány köteles részén, van valami, ami nemcsak a család tagjainak, az unokáknak és dédunokáknak, hanem minden olvasónak az élmény és az öröm állandó forrása lehet, akkor az nem más, mint a mindent átitató, bölcs és szelíd humor. Az a humor, ami több, mint tréfa. Az a humor, ami világszemlélet, a megismerés, a megértés, az ellenállás, az elviselés és a megbocsátás eszköze. És a bizalomé és az életszereteté, ami Kúnos Ignácot halála napjáig elkísérte. Mert arkhimédeszi halált halt: a köreit rajzolgatta, meséket írt szinte élete utolsó percéig, amikor Budapest ostroma közben már bombák hullottak körülötte. Meséket írt, őrizte a múlt emlékeit. Est meminisse voluptas – ez volt a jelmondata. Emlékezni gyönyörűség. Immár őt magát is az emlékezet őrzi.

Kúnos László

Mültefit / Güleç / Gülümseli Gündoğusu

Kaynakça – Forrásaim

Mosolygó napkelet : hodzsastrófák, török tréfák (1930)

KÚNOS IGNÁC: A TÖRÖK HODZSA TRÉFÁI (Terebess Kiadó, Budapest, 1997)

Kúnos Ignác : A TÖRÖK NÉPKÖLTÉS / Kúnos Ignác török nyelven tartott egyetemi előadásai (1925-26)
Tasnádi Edit fordítása (Terebess Kiadó, Budapest, 1999)

Csáki Éva : Török-Magyar Szótár (Balassi Kiadó, Budapest, 1995)

Benderli Gün – Gülen Yılmaz – Kakuk Zsuzsa – Tasnádi Edit : Török-Magyar Szótár / Türkçe-Macarca Sözlük (Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó, Budapest, 2013)

Nyáry Szabó László : TÖRÖK-MAGYAR SZÓTÁR, Torontál Kiadó, Szeged (kiadás előtt még kézıratossan)

Nyáry Szabó László : Szabó-szótár / ideolektusom (mind-máig digitális „kéz”- ill. „gép”-ıratban)

(Sz.) : Számozatlan, forrásolatlan szójavallataim

Tasnádi Edit könyvéről :

Kúnos Ignácnak ez a műve először 1926-ban jelent meg Isztambulban oszmán (arabos) írással, török nyelven, az előző években Törökországban tartott előadásainak magyarra fordított szövegét adja közre, Tasnádi Edit friss, mai magyar fordításában Kúnos Ignác Ruméliától Anatólia belsejéig vezet el bennünket a török népi kultúra kincseit bemutatva. Beszámol arról, hogy gyűjtőútján hol, merre járt, kikkel találkozott, mit gyűjtött, miért tartja páratlanul érdekesnek az általa felfedezett, már-már feledésbe merülő török népköltészet remekeit.

Ajánlott olvasmány :

Kúnos kincsei – Boszporuszi tündérvilág

A Kúnos Ignácz : Forty-four Turkish Fairy Tales bejegyzés először Nyelvész-én jelent meg.

Ignác Kúnos’un „Gülümseyen Şafak – Şaka Şiirleri, Türk Fıkraları” adlı kitabı bugünlerde pek tanınmıyor.
Bu makaleyle bunu düzeltmek istiyorum…

„Gülümseyen Gün Doğumu” 1930 yılında, yeni Latin harfli Türkçe yazı sisteminin kullanılmaya başlandığı yıllarda yayımlanmış olmasına rağmen, başlık sayfası hala o dönemde yeni yeni ortaya çıkan Arap-Osmanlı yazısıyla süslenmiştir.

Dr. Ignácz Kúnos, Anadoludan (Asya’dan) Türkçe metinleri derledi ve ardından bunların çevirilerini ve notlarını hazırladı.

Türklerin ünlü büyük şakacısı Nasreddin Hoca idi. Türk Hoca, Kúnos’un şiirsel sözleriyle, köyün en bilgili kişisi olarak kabul edilen, bir tür din adamı, yargıç ve öğretmendi. Nasreddin, 13. yüzyılda Anatolia’da, (Eski Yunanca Asia Minor’da / Küçük Asya’da) günümüz Anadolu’sunda yaşamıştır.

Onun enfes mizahı, yüzyıllardır dinleyicilerinin ve okuyucularının, Doğu halklarının yüzlerine neşe getirmiştir. İgnac Kúnos’a göre, Nasreddin’in mizahı „milliyetçi Türk ve Türkçe Müslüman”dır… Başka bir zaman ise şöyle tanımlamıştır: „Bu mizah, son derece kurnaz ve gülünç derecede safdilli”dir.
Düşünce biçimi, Müslüman Türk erkeğinin sağduyusudur. Bu eğlence (mizah) duygusunun desteğiyle, Türk köyünün büyük yoksulluğu, günlük sıkıntıları, eşlerin, çocukların, hastaların savunmasızlığı ve yöneticinin keyfiliği katlanılabilir hale getirilebilir. İgnácz Kúnos, 1886 yılında Konya bölgesindeki Türkler arasında derlediği anekdotlar, fıkralar, kısa öyküler ve kısa diyaloglardan oluşan şakaları bu derlemede ele almıştır.

Macarca çeviriler Ignácz Kúnos’un kendisi tarafından yapılmıştır. Naszreddin’in fıkraları ilk olarak 1894’te Macar Bilimler Akademisi tarafından yayımlanmıştır. Daha sonra, yeni revizyonlarla birkaç kez yeniden yayımlanmıştır.

Előhang – Önsöz

Tenger időt töltöttem én
Dervisek és hodzsák földjén,
Ahol rózsát virít a gül,
Fülemülét zeng a bülbül;
Ahol bíbort hajt a gránát.
Zöld borítja ciprus ágát.
Túl tündérek álomföldjén,
Ezeregyéj bűvös völgyén,
Ahol dzsinnek rejtek árnya,
Dev-ördögök szellemszárnya
Terjeng magas minarékon,
Sárkány-ülte szakadékon,
Ahol a nap tengerből kél,
Nyarat fakaszt dermesztő tél;
S hajnalodó bíbor mennybül
Napkeleten meg-megcsendül,
Müezzin-szó hívó hangja :
Muhammed reszul-ullah.

Denizce zaman geçirdim.
Dervişlerin ve hocaların ülkesinde
Gülün açtığı yerde,
Bülbül kulaklarımda ötüyor;
Kızıl renge nar boyandığı yer.
Yeşil selvi ağacının dallarını kaplıyor.
Perilerin hayal-yerin ötesinde,
Binbir Gece Masalları’nın büyülü vadisinde,
Cinlerin gölgelerinin saklandığı yer,
Devlerin ruh kanadı
Yüksek minarelere yayılan,
Ejderhanın oturduğu uçurumun üzerinde
Güneşin denizden doğduğu yerde,
Yaz yerini dondurucu bir kışa bırakıyor;
Ve şafak vaktindeki mor gökyüzünden
Güneş doğunca sessizleşiyor.
Müezzinin ezan sesi:
Muhammed, Allah’ın elçisidir.

Kelet álmát álmodtam én
Kis-Ázsia vadon földjén,
Bölcsőjénél bölcs hodzsának,
Sírhelyénél szent hamvának,
Ahol múltak emlékén át,
Álmodozzák szálló szavát
S ezer ajkak mosolyognak,
Amint mókás mondásai,
Csalafinta szólásai,
Múlt tükréből kiragyognak.

Doğun özgü bir rüya gördüm.
Küçük Asya’nın vahşi topraklarında,
Beşiğinde olan bilge bir Hoca’ya,
Mezarı başında, kutsal külleri için,
Geçmişin anıları aracılığıyla,
Kanatlı kelimesinin hayalini kuruyorlar.
Ve binlerce dudak gülümsüyor,
Esprili sözleriyle,
Onun aldatıcı sözleri,
Onlar geçmişin aynasından parlıyorlar.

Hamis volt a zúza, mája,
Dilinósra állt a szája,
S akár szapult, akár papolt.
Akár bíró, akár pap volt,
Bohó arca bárgyút mímelt,
Sírhatnékja tréfát színlelt.

Sümük sahteydi, karaciğer de öyle.
Ağzından anlaşılmaz bir şekilde sözler dökülüyordu.
Ve onun bir vaiz olup olmadığı.
Hakim olsun ya da rahip olsun,
Bohem bir yüz, aptal gibi mimikler yapmıştı.
inildeyle şaka yaptı.

Hol eszes mód bolondozott,
Hol esztelen okoskodott,
S ami tréfa, mind átélte,
Mókázás volt teljes élte;
S napot szóró napos mennybül
Félhold felül fel-felcsendül,
Müezzin-szó hívó hangja :
Muhammed részül-ullah.

Her akıllı insanın aklını kaybettiği yerde,
Bu ahmak nereden aklına geldi?
Ve o, komik olan her şeyi deneyimledi.
Eğlence onun tüm hayatıydı;
Ve güneşli bir gökyüzünden, güneş ışınlarını dağıtarak.
Yukarıda hilal şeklinde bir ay yükselip alçalıyor,
Müezzinin ezan sesi:
Muhammed bir peygamberdir.

Költőnek én nem indultam.
Nóták földjén nincsen utam,
Siráz berkét sem óhajtom,
Gázelt se szól száraz lantom;
Ép hogy múló évek múltán,
Ifjúságom elvirultán,
Meglestem a hodzsa szavát
S versbe szedtem színe-javát.
Naszreddin gül-kertjeiből,
Bülbühszavú berkeiből.
Csali szókat, tréfásakat,
Se keveset, se túlsokat,
Szedek össze öreg szívvel,
Szövök össze rímet rímmel;
S csillaghímes ezüst mennybül.
Holdas estén halkan csendül,
Müezzin-szó haló hangja :
Muhammed reszul-ullah.

Şair olmayı hedeflemedim.
Şarkılar diyarında hiçbir yolum yok,
Şiraz şarabının şarabını bile istemiyorum.
Kuru lavtam gazel çalmıyor;
Doğru, yıllar geçtikten sonra,
Gençliğim doruk noktasında,
Hocanın sözlerini dinledim.
Ve ben de onun güzelliğini şiire döktüm.
Nasreddin’in gül bahçelerinden,
Bülbül-sözlü ormanlarından.
Yemleme sözleri, şakalar,
Ne çok az ne de çok fazla,
Eski bir kalple bir araya geliyorum,
Ben kafiyeyi kafiyeyle örüyorum;
Ve yıldızlarla dolu gümüş gökyüzünden.
Ay ışığıyla aydınlanan bir gecede sessizlik hakim.
Müezzinin ezan sesi:
Muhammed bir peygamberdir.

A „S hajnalodó bíbor mennyből / Napkeleten meg-megcsendül,” sorait magam igazítottam a vidékiesség meg a rím kedvéért e fönti alakra : „S hajnalodó bíbor mennybül / Napkeleten meg-megcsendül,” ahogyan a „S napot szóró napos mennyből / Félhold felől fel-felcsendül,” sorát is „S napot szóró napos mennybül / Félhold felül fel-felcsendül,” alakra igazítottam. Ugyanígy jártam el következetesen a S csillaghímes ezüst mennyből. / Holdas estén halkan csendül, sorokat S csillaghímes ezüst mennybül. / Holdas estén halkan csendül, -lé alakítva.

Ayrıca, kapanış satırlarındaki Mohammed figürlerini de müezzinin Arapça sözlerine göre, orijinal Muhammed figürüne uygun olarak kendim düzelttim.

Érdekességként közlöm, hogy a Csali szókat, tréfásakat, / Se keveset, se túl sokat, sorokat a reco ekként fordította (félre) : Csali szókat, tréfásakat, / Se keveset, se túlsókat. A reszul-ullah meg a középső ismétlésben részül-ullah alakban jelentkezett a reco-nstruálásban.

A teljes magyar szöveg itt elérhető :

Mosolygó napkelet : hodzsastrófák, török tréfák

Kúnos Ignác magyar nyelvű művei :

Nyelvőrkalaúz, 1883.

Három karagözjáték, 1886.

Oszmán-török népköltési gyűjtemény, 1887-89.

Török népmesék, 1889.

Kisázsiai török nyelv, 1890.

Anatóliai képek, 1891.

Kisázsiai török nyelvjárások, 1892.

Orta-ojunu, 1899.

Köroglu, 1893.

Kisázsiai török népregények, 1892.

Kisázsia török dialektusairól, 1896.

Nasreddin hodsa tréfái, 1899.

Chrestomathia turcica, 1899.

Janua lingua ottomanicae. Oszmán-török nyelvkönyv, 1905.

Ada-kálei török népdalok, 1906.

Török földön. A kis-ázsiai és bagdadi vasút történetével, 1911.

Mosolygó napkelet, 1930.

A szótlan királykisasszony, 1980.

A török hodzsa tréfái, 1996.

Kúnos Ignác angol nyelvű művei :

Turkish firy tales and folk tales, London, 1896.

Fortyfour Turkish Fairy Tales. Illustrated by Willy Pogany, London, 1913.

Kúnos Ignác német nyelvű művei :

Mundarten der Osmanen, St. Petersburg, 1899.

Schejch Sulejman efendi’s Tsagataj-osmanisches Wörterbuch, 1902.

Türkische Volksmärchen aus Stanbul, Leiden, 1905.

Türkische Volksmarchen aus Ada-kale, Leipzig – New York, 1907.

Beitrage zum Studium der Türkischer Sprache und Literatur, Leipzig – New York, 1907.

Törökül megjelent műveiből:

1. Anadolu Halk Edebiyatı (Anatóliai népköltés) ford. Halil Fikret. Halk Bilgisi Mecmuası,
   CI, 1928, p 55-66.
2. Türkler-Macarlar. Bizim Türk Kardeşlerimize Eski Bir Hikâye (Törökök-magyarok. Egy
   régi történet török testvéreink számára) Türk Duygusu, I. 4. 1329/1913, p. 6.
3. Halk Edebiyatı Örnekleri, 1. Mâniler (Mutatványok a népköltésből. 1. Mánik) Halkin Sesi.
   İstanbul 1339/1913. Evkaf-ı İslâmiye Matbaası, 55 p.
4. Halk Edebiyatı Nümuneleri. Türkçe Ninniler (Mutatványok a török népköltésből. Török
   altatódalok) İstanbul, 1341/1925, Orhaniye Matbaası, 60 p.
5. Ortaoyunu: Büyücü oyunu (Varázsló-játék) İstanbul 1304/1888, 32 p.
6. Helva Topu Geçti (Elrepült a helva-labda) Folklor, 2. évf., 19-22. S. 11-12-1-2/1971-1972,
   p. 42-46.
7. Ağlayan Elma ile Gülen Elma. Merak Şah ile Sade Sultan. İki Türk Masalı (A síró alma és a
   nevető alma. Merak sah és Sade szultán. Két török mese) İstanbul, 1968. Tan Matbaası, 32 p.
8. Gül Güzeli ve Başka Masallar. İki Türk Masali (Rózsa-szépe és más mesék. Két török
   mese) İstanbul, 1968. Tan Matbaası, 22 p.
9. Keloğlan Masalları (Tarfejű meséi) İstanbul, 1968, Tan Matbaası, 32 p.
10. Adakale Türk Masalları (Adakalei török népmesék) ford. Necmi Seren, İstanbul, 1946,
    Ahmet Halit Kitabevi, 128 p.
11. Nar Tanesi ve Başka Masallar. Üç Türk Masalı (A gránátalmaszem és más mesék. Három
    török mese) İstanbul, 1968, Tan Matbaası, 32 p.
12. Parmaksız Ahmet ile Macun. İki Türk Masalı (Ujjnélküli Ahmet és a madzsun /édesség
    fajta/. Két török mese) İstanbul 1968, Tan Matbaası, 32 p.
13. Rüzgâr Dev ve Zengin Kardeş ile Fakir Kardeş. İki Türk Masalı (A szél-óriás és a Gazdag
    testvér meg a szegény testvér. Két török mese) İstanbul, 1968, Tan Matbaası, 32 p.
14. Sihirli Ayna ve Külâh, Kamçi ile Seccade. İki Türk Masalı (A varázs-tükör és A süveg, az
    ostor meg a szőnyeg. Két török mese) İstanbul, 1968. Tan Matbaası, 32 p.
15. Yedi Başlı Ejderha ve Başka Masallar (A hétfejű sárkány és más mesék) İstanbul, 1968.
    Tan Matbaası 32 p.
16. Yilan Peri ve Dev Oğlu. İki Türk Masalı (A kígyó-tündér és az óriásfia. Két török mese)
    İstanbul, 1968. Tan Matbaası 29. p.
17. Türk Halk Türküleri (Török népdalok), Yayina hazırlayan: Ali Osman Öztürk, Önsöz: Edit
    Tasnádi, Türkiye İş Bankası Kültür Yayinları, 1998.

Az alábbi bibliográfia-válogatás török olvasók számára készült. A rövid bibliográfiát néhány címmel kiegészítettük (Tasnádi Edit, a fordító)

Végezetül meg illő méltatásul álljanak itt a túlélő utód emlékez(tet)ő szavai :

Kúnos Ignác emlékezete

A tudománytörténet máig adós Kúnos Ignác életének és műveinek feldolgozásával és értékelésével. E sorok írója egyik unokája, aki már nem találkozhatott nagyapjával, nem orientalista, nem adhat szakszerű méltatást, nem elemezheti az életmű nyelvészeti, néprajzi, turkológiai jelentőségét, jóllehet a leszármazottak közül mindeddig egyedül követte Kúnos Ignácot a nyelvészet, az irodalom, a filológia határvidékein. Azzal próbálkozik csupán, hogy portrét állít össze a családi emlékezet mozaikjaiból és a fennmaradt írások, emlékezések életrajzi töredékeiből.

(A pálya) Kúnos Ignác 1860-ban született Hajdúsámsonban. Debrecenben nőtt fel, a Református Kollégiumban érettségizett, az egyetemet Budapesten, a bölcsészettudományi karon végezte. Diákkorában a nyelvtudomány aktuális kérdései, a magyar nyelv történetének és eredetének még tisztázatlan fejezetei foglalkoztatták, kutatóutat tett a moldvai csángóknál, behatóan tanulmányozta a mordvin nyelvet, és dolgozataival – melyek közül néhányat Munkácsi Bernáttal közösen készített – kivívta a legkiválóbb magyar nyelvészek elismerését. Érdeklődése hamarosan az akkor rokonnak tekintett török nyelv felé fordult, s diplomája megszerzése után tudós tanárai és pártfogói, elsősorban Budenz József, Vámbéry Ármin és Goldziher Ignác bíztatására hosszú tanulmányútra indult, melynek anyagi fedezetét a Magyar Tudományos Akadémia és a Pesti Izraelita Hitközség teremtette elő. Bejárta a Balkán-félsziget legnagyobb részét, Görögországot, Szíriát, Palesztinát, Egyiptomot és főként Törökországot, ahol öt teljes évet töltött. Rövid idő alatt a turkológia európai hírű tudósa lett, harminchárom éves korában levelező tagjává választotta a Magyar Tudományos Akadémia, nyelvészeti és néprajzi munkái, török, görög és japán meséskönyvei Londontól Szentpétervárig, Lipcsétől Isztambulig sok nyelven megjelentek. Ötven éven át tanított török nyelvet és irodalmat a pesti Bölcsészettudományi karon, és igazgatója volt a Keleti Kereskedelmi Akadémiának. 1945 januárjában halt meg Budapesten.

(A tudós) Munkái több mint negyven kötetben jelentek meg életében, s tudományos eredményeit a nyelvészet, a néprajz és az irodalomtudomány egyaránt számon tartja. Kivételes nyelvtehetsége volt. A családi emlékezet szerint tizenhat nyelven beszélt, a nagy európai nyelveken kívül jól ismerte a török, a görög, az arab, a perzsa nyelv sokféle nyelvjárási változatát is. Nyelvészeti munkái között egyaránt van nyelvtörténeti, leíró nyelvészeti és nyelvjárásokkal foglalkozó dialektológiai tanulmány, de van hagyományos nyelvkönyv és szótár is. Nevét azonban igazán a török népmesekincs összegyűjtésével tette híressé. Azoknak a romantikus lelkű, „kincskereső” tudósoknak, történészeknek, művészeknek a táborába tartozott, ahová Körösi Csoma Sándort, a Grimm testvéreket vagy Bartók Bélát is sorolhatjuk, akik a népnyelv, a népköltészet, a népzene lejegyzésével a történelmi múlt kivesző értékeit mentették meg az enyészettől, és lehetővé tették, hogy ezek az értékek beépüljenek a modern civilizációba is, és nemes anyagokat szolgáltassanak a mindenkori megújuláshoz. Kúnos Ignác a legelsők közé tartozott, aki felkutatta és tudományos pontossággal lejegyezte a török népköltészet, népi színjátszás és népmesekincs legjavát. Egy középkoriasan elzárt, szigorúan őrzött világ képzeletkincsét térképezte fel szinte az utolsó történelmi pillanatban, amikor ez a világ még egységes volt, s nem kezdte felbomlasztani a modern civilizáció. A törökök általában nem ismerték fel benne a külföldit, török ruhában, fezben, kaftánban, a helyi életszokásokat követve, sokszor szamárháton lovagolva járta be Törökországot, s egyaránt megnyíltak előtte a főúri paloták és az egyszerű családi otthonok, a szultán fényes szerája és az útmenti viskók.

(Rideg téli éjszakáknak derült enyhe költészete) Egyik első török mesegyűjteményét, melyet a Kisfaludy-Társaság adott ki 1899-ben, Vámbéry Ármin e szavakkal vezette be: „Akár az utcára szórt gyöngyök, gyémántok és egyéb drágakövek, úgy hevernek szanaszét a török népköltészet kincsei, anélkül, hogy összegyűjtőjük akadt volna, anélkül, hogy az őket megillető figyelmet felébresztették volna. Igen érdemes munkára vállalkozott tehát Kúnos Ignác, amidőn figyelmét az eddig teljesen elhanyagolt irodalmi kincsre fordította, és e szerteszét heverő drágaságokat összeszedegetve, gyönyörű népmesék díszes koszorújával ajándékozta meg az európai olvasóközönséget. E mesék jobbára népmesélők ajkairól vannak ellesve, akik gőzölgő mokkanedv és szörtyögő nargilé mellet heverészve, kávéházi kényelemben töltik idejüket, és a boldog nyugalmat kifejező kejf élvezetébe merülnek. Legnagyobb részük azonban a hárem derült és kedélyes lakónőitől származik, akik estéken át a tandir köré guggolva örömest kalandozzák be képzeletükkel a földöntúli világ tündérek lakta levegőjét. Rideg téli éjszakáknak derült enyhe költészete. Egy részük ismét a keleti képzelődés ama gazdag forrásából eredeztek, melyek főleg a hosszú ramazáni éjjeleken szoktak felbugyogni, amidőn a szigorú böjtöt vidám lakmározás váltja föl.”

(Naszreddin) A mesével rokon, az adoma, az anekdota, a vicc, a csattanóra végződő, rövid elbeszélés műfaji csoportjába tartozó tréfákat nagyrészt 1886 nyarán jegyezte le Kúnos Ignác. Ekkor barátkozott össze egy kisázsiai, ájdini születésű török szoftával – afféle teológussal -, bizonyos Juszuf Számihhal, aki százával ismerte az egykori hodzsa szájról-szájra járó tréfáit, és aki abban az évben az egyiptomi Tantában kapott tanítói állást. A fiatal magyar nyelvész Budenz segítségével hajójegyet szerzett, elkísérte Juszufot, és részben a hajón, részben pedig az Egyiptomban töltött hónap alatt, a török földről, Kónia vidékéről ide telepedett emberek körében jegyezte le, ájdini török nyelvjárásban, Naszreddin tréfáit, melyek először 1894-ben a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában jelentek meg. A tréfák később többször is megjelentek magyarul. A jelen kiadás a Kner-nyomda díszes, 1926-ban kiadott gyűjteményén alapszik.

(A hagyaték) 1930-ban, Mosolygó napkelet címmel Kúnos Ignác versbe szedve jelentette meg utoljára Naszreddin tréfáinak újabb válogatását. Könnyen verselt, a mesegyűjteményeket is legtöbbször rímes, ritmusos prózában adta ki, de tudta, hogy nem költő, hogy az „anyag”, a talált kincs szólal meg benne versben:

Költőnek én nem indultam,
Nóták földjén nincsen utam,
Síráz berkét sem óhajtom,
Gázelt se szól száraz lantom;
Ép hogy múló évek multán,
Ifjúságom elvirultán,
Meglestem a hodzsa szavát
S versbe szedtem színe-javát.
Naszreddin gül-kertjeiből,
Bülbül-szavú berkeiből,
Csali szókat, tréfásakat,
Se keveset, se túlsokat,
Szedek össze öreg szívvel,
Szövök össze rímet rímmel;
S csillaghímes ezüst mennyből,
Holdas estén halkan csendül
Müezzin-szó haló hangja:
Mohammed reszul-ullah.

„A mi hodzsánk”, – írta róla bevezetőjében Palágyi Lajos, – „azt hiszem, sok okon felül azért is vállalkozott a török mókák megéneklésére, mert a hodzsa szellemének némely vonásával belső rokonságot tart. Az ő lelkében is van valami abból a derűből, a sors megpróbáltatásain mosolygó vagy fatalista módon megnyugvó s csendes humorral napirendre térő kedvből, amely alakját jellemzi.”

Valóban, ha a gazdag hagyatékban, túl a tudomány köteles részén, van valami, ami nemcsak a család tagjainak, az unokáknak és dédunokáknak, hanem minden olvasónak az élmény és az öröm állandó forrása lehet, akkor az nem más, mint a mindent átitató, bölcs és szelíd humor. Az a humor, ami több, mint tréfa. Az a humor, ami világszemlélet, a megismerés, a megértés, az ellenállás, az elviselés és a megbocsátás eszköze. És a bizalomé és az életszereteté, ami Kúnos Ignácot halála napjáig elkísérte. Mert arkhimédeszi halált halt: a köreit rajzolgatta, meséket írt szinte élete utolsó percéig, amikor Budapest ostroma közben már bombák hullottak körülötte. Meséket írt, őrizte a múlt emlékeit. Est meminisse voluptas – ez volt a jelmondata. Emlékezni gyönyörűség. Immár őt magát is az emlékezet őrzi.

Kúnos László

Mültefit / Güleç / Gülümseli Gündoğusu

Kaynakça – Forrásaim

Mosolygó napkelet : hodzsastrófák, török tréfák (1930)

KÚNOS IGNÁC: A TÖRÖK HODZSA TRÉFÁI (Terebess Kiadó, Budapest, 1997)

Kúnos Ignác : A TÖRÖK NÉPKÖLTÉS / Kúnos Ignác török nyelven tartott egyetemi előadásai (1925-26)
Tasnádi Edit fordítása (Terebess Kiadó, Budapest, 1999)

Csáki Éva : Török-Magyar Szótár (Balassi Kiadó, Budapest, 1995)

Benderli Gün – Gülen Yılmaz – Kakuk Zsuzsa – Tasnádi Edit : Török-Magyar Szótár / Türkçe-Macarca Sözlük (Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó, Budapest, 2013)

Nyáry Szabó László : TÖRÖK-MAGYAR SZÓTÁR, Torontál Kiadó, Szeged (kiadás előtt még kézıratossan)

Nyáry Szabó László : Szabó-szótár / ideolektusom (mind-máig digitális „kéz”- ill. „gép”-ıratban)

(Sz.) : Számozatlan, forrásolatlan szójavallataim

Tasnádi Edit könyvéről :

Kúnos Ignácnak ez a műve először 1926-ban jelent meg Isztambulban oszmán (arabos) írással, török nyelven, az előző években Törökországban tartott előadásainak magyarra fordított szövegét adja közre, Tasnádi Edit friss, mai magyar fordításában Kúnos Ignác Ruméliától Anatólia belsejéig vezet el bennünket a török népi kultúra kincseit bemutatva. Beszámol arról, hogy gyűjtőútján hol, merre járt, kikkel találkozott, mit gyűjtött, miért tartja páratlanul érdekesnek az általa felfedezett, már-már feledésbe merülő török népköltészet remekeit.

Ajánlott olvasmány :

Kúnos kincsei – Boszporuszi tündérvilág

A Kúnos Ignácz : Gülümseyen Gündoğusu bejegyzés először Nyelvész-én jelent meg.