1882 jégbontó (február) hava 16.-án született Felsőmindszenten 
Surányi Miklós, később híres magyar írónk és újságírónk.

„Nem konzervativizmusra van szükségünk, hanem belső revízióra. Ha Magyarországon baj van az irodalom körül, akkor nem az a baj, hogy a tradíciókat nem tisztelik eléggé, hanem, hogy nincs irodalmi életszemlélet, amely kitermelte volna a maga zsenijét, a ma stílusát s a maga korszerű remekművét. Ahhoz pedig, hogy ez megszülessék, csak szabad és tiszta irodalmi életszemléletre van szükség.”

Surányi Miklós 1882 február 16.-án született a Baranya vármegyében lévő Felsőmindszenten, mai nevén Mindszent-Godisán. Gazdatiszti családból származott, a pécsi cisztercita gimnáziumban tanult; egy évvel előbb érettségizett, mint az ugyanoda járó Babits Mihály. Pécsen jogi tanulmányokat folytatott, majd sikerült följutnia Budapestre és 1903-ban a Magyarország című lap parlamenti tudósítója lett. 1908-ban Máramarosszigetre került, ahol a főispán kinevezte vármegyei allevéltárosnak. Egy évvel később a Máramaros című lap szerkesztésével bízták meg, később kinevezték vármegyei főlevéltárnokká. Hivatala mellett egy ideig a főispán titkáraként is dolgozott.

Első regényével a világháború idején keltett figyelmet, 1917-ben a Petőfi Társaság tagja lett. 1918-ban nyugdíjazását kérte és a fővárosba költözött, ettől kezdve elsősorban az irodalomnak szentelte erejét. 1922-ben a Kisfaludy Társaság tagjává választotta. 1924-től a Nemzeti Újság munkatársa volt, majd évekig szerkesztette a Budapesti Hírlapot, később teljesen visszavonult az újságírástól.

Surányi Miklós regényei nagyobb részt történelmi tárgyúak. Első regénye, A trianoni páva 1916-ban először A Hét című lapban jelent meg. Az utolsó Árpádok korában játszódó A szent hegy című regényt (1917) az 1919. évi akadémiai Péczely-díjat odaítélő bizottság a legjobb elbeszélő munkaként értékelte, de a korabeli erkölcsi érzéket állítólag sértő erotikuma miatt jutalmat mégsem javasolt számára. Az erotika mint erkölcstelenség vádja másoktól is elhangzott. A Kantate regényéről például Heinrich Gusztáv ekképp viszolygott : „A szerző nagyon hajlik a pornografiához, noha hangsúlyozandónak tartom, hogy piszkos érzéki helyzetek rajzolásába nem téved…”

„Mindig hideg tárgyilagossággal, éles megfigyelő erővel, művészi célkitűzésekkel iparkodott dolgozni, személyei sorsán nem siránkozott, sokrétű történeteit a lelki mozgalmak gazdag részletezésével mondta el.” – írta az íróról Pintér Jenő, de egyben úgy látta, hogy a kor erkölcséhez illetlenül „Surányi Miklós a romlott szerelmi élet nyomozója volt, idegingerlő könyvek szerzője, pesszimista dekadens. Az erotikum vörös fonalként húzódott végig regényírásán, még stílusa is a részegítő mámor páráját lehelte.” Az író A nápolyi asszony című regényével aratta legnagyobb sikerét, néhány év alatt ötször adták ki.

A legnagyobb fölháborodást Egyedül vagyunk című életírása keltette, melyben a szerző részletesen tárgyalta Széchenyi István szerelmét sógornője, Karolina iránt. Művét mint kegyeletet és a nemzeti érzést sértő alkotást sokan, sok helyen elítélték.

Az Aranybástya című színdarabban (1934) a szerző a a magyarságot nyomaszttó zsidókérdést feszegette föl óvatosan, állást nem foglalva; a történetet zsidók és keresztények erényeinek és bűneinek egyidejű számbavételével enyhítette. Nagy bátorság volt abban az időben, hogy egy magyar író hozzá mert nyúlni ehhez a kérdéshez anélkül, hogy hamar(osan) kirekesztették volna jobbról vagy balról az irodalmi életből.

SURÁNYI MIKLÓS FŐBB MŰVEI

• A trianoni páva (regény, Budapest, 1916)
• A szent hegy (regény, 1917)
• Kantate (regény, 1918)
• Floriche (novellák, Budapest, 1918)
• Domoszlay László (regény, Budapest, 1920)
• A mester (regény, Budapest, 1921)
• A gyujtogató (1922)
• A mindenható asszony (regény, Budapest, 1923)
• Káin és Ábel (regény, Budapest, 1924)
• A nápolyi asszony (regény, Budapest, 1924; az MTA Akadémia Péczely-díjával jutalmazott mű.)
• Elíziumi mezőkön (tanulmányok, Budapest, 1924)
• A halhatatlan ember (dráma, Nemzeti Színház: 1925)
• A szörnyeteg (regény, Budapest, 1926)
• Bethlen (történetpolitikai tanulmányok, 1927)
• Noé bárkája (regény, Budapest, 1928)
• Ketten (novellák, Budapest, 1928)
• Csodavárók (regény, Budapest, 1929)
• Tömeg és lángész (tanulmányok, Budapest, 1932)
• Aranybástya (színmű, Nemzeti Színház: 1934; az MTA Vojnits-érmével kitüntetett mű.)
• A nemesi címer (regény 1935)
• Egyedül vagyunk (Széchenyi István életrajzi regénye, Budapest, 1936) – hirtelen halála miatt csak az I. rész készült el. (A második vázlata vagy töredéke kallódhat tán ?)
• Húsvét Szent Ilonán (novellák, Budapest, 1938)
• Miért van ez így ? (regény, Budapest, 1943)

A születése napján… – jégbontó (február) hava 16.-án …

Surányi Miklós IRODALMI ÉLETSZEMLÉLETe a mai középiskolás tananyagban is érdemelne eggy órát…

SURÁNYI MIKLÓS : IRODALMI ÉLETSZEMLÉLET

Fiatal bankigazgató barátomnál voltam vacsorán. Asztalbontás után a házigazda dolgozószobájában ültünk le feketére. A társaságban csupa kitűnő és világosfejű ember volt, könyvtáros, orvosprofesszor, szociológus, nagykereskedő a textilszakmából, magas rangú állami tisztviselő, valamennyien a feleségükkel. Magas képzettségű hölgyek, járatosak a német, francia és angol irodalomban, zenében és képzőművészetben, járatosabbak a férfiaknál, mivelhogy irodalmi és művészi életszemlélet régtül fogva némileg feminin jellegű tünet, visszahajlás primitív korszakok kultúréletébe, amikor a férfiak vadászattal és katonáskodással foglalkoztak, s a házi tűzhely szépségét s a szellemi élet örökmécsesét a nők ápolgatták. Volt a társaságban egy csupasz arcú, kopasz, de a tarkóján zilált és lobogó hajú, próféta arcú erdélyi író is, aki csendesen mélázva ült karosszékében és némán és beszédesen egyaránt, anélkül, hogy hasonlított volna hozzá, ellenállhatatlanul mindig Dosztojevszkijt juttatta az eszembe.

Eleinte közömbös dolgokról folyt a társalgás. Ezalatt körülnéztem a tágas, világos, kényelmes, üde modern lakás falai, képei és bútorai között és meghökkenve állapítottam meg, hogy ízlésben, érzésben és gondolkodásban egy világ választ el a házigazdától. Mindenütt nagy sima felületek, hideg fehér és világoszöld falak, inkább széles, mint magas ablakok, rikoltó színű geometriai ábrákkal tarkított szőnyegek, függönyök és huzatok, nagyon kevés bútor, rengeteg könyv s az egyik fal a padlótól a mennyezetig csupa olajfestmény. Káprázott a szemem. A képeken érthetetlen ákom-bákomok, megrázó erejű primitívségek, harsogó színek, égő pirosak, rikoltó zöldek, vihogó lilák és üvöltő kékek, orgiája a szín- és vonalzavarnak, mégis valami lenyűgöző és döbbenetes, amely elől bútorban és képben minden konzervatív és klasszikus tradíció ijedten menekül barátom lakásából. Még a könyvespolcon is harsány és kirívó színek. Az angol vásznak és bőrök úgy ordítoznak le a könyvespolcról, mintha egy tizenkét tagú jazz-band fújta volna az agyvelőkbe hasító disszonanciákat. Mégis, valami lelkesítő és bátorító és fiatalos volt ebben a zűrzavarban, amelyben a végletekig felfokozott energiák és az életet habzsoló optimizmus egy új világot festettek az ember szeme elé.

Valaki a rádióhoz ment, ez volt a legpazarabb bútordarab a szobában. Olyan, mint valami szép régi szekreter, vagy tabernákulum. A lapján azonban nagy henger alakú szekrény, jobb oldalán forgatható fogantyúk, elől balra egy kis üvegablak kivilágítva, fokokra osztva és megszámozva. A ház úrnője finom ujjacskáival forgatta a fogantyút. Megszólalt Bécs, majd Breslau, s ha nem vigyázunk, mindenbe beledördül egy szörnyű hang Moszkvából, francia nyelvű propagandabeszéd, hamar elforgatjuk… bájos melódia Milánóból, lágy lírai tenor, Madrid, Róma és óh, pont éjfél, tehát e pillanatban megkondult a westminsteri templom harangja Londonban.

Az embernek eláll a lélegzete. Itt van a bábeli nyelvzavar, szegény kis magyar fül dobhártyája majd megreped abban a türelmetlenül barbár kakofóniában, amely félkörben a fülébe harsog. Westminster harangja, a szovjetrádió harsány proletár-himnusza, berlini tőzsde, Párizs operája… az egész valami félelmetes és rémületes, mert ebbe a szobába bejött az egész világ s jobbról, balról, alulról, felülről feszíti, préseli féltucat robusztus ősi diadalmas kultúra.

Valaki felkiált:

– Hát nem csoda, hogy ebben az apokaliptikus harsogásban nem hallja meg a világ a magyar szót.

Elhallgattattuk a rádiót. A magyar szóról és arról beszélgettünk, hogy száz vagy kétszáz esztendő múlva lesznek-e még emberek, akik kíváncsiak a magyar beszédre, vagy csak irodalmi emlék lesz belőle, amelyet egy maréknyi dunai paraszt használ a maga romantikus házi élete, ősfoglalkozása és pásztorkodása kicsi szótárában.

A szociológus megjegyezte:

– Úgy vélem, hogy a kis népek nemzeti irodalmának bealkonyodott. Dánok, hollandusok, észtek, finnek, magyarok irodalma lassankint elsorvad s nagy íróik németül, franciául vagy angolul közlik a világgal mondanivalóikat.

– Ha egyáltalában lesz szükség szépirodalomra – tette hozzá az orvosprofesszor, aki annak a véleményének adott kifejezést, hogy csak a technika és az orvosi, abban is a chemiai tudományoknak van jövőjük, szépirodalommal és képzőművészettel végeztünk, az emberiség nem ér rá ilyen henye babramunkával tölteni az időt.

A szociológus bólintott.

– Igaza van a professzornak. Én például tíz esztendő óta nem olvastam regényt, vagy ha olvastam, az nem magyar regény volt. Őszintén szólva nem ismerek olyan magyar írót, akinek a könyvéért pénzt volna érdemes adni.

Elképedve hallgattuk ezt a kifakadást és a könyvtárnok, aki egyben egy nagy könyvüzlet tulajdonosa is, elmondta, hogy Magyarországon sok szépirodalmi könyvet vesznek az emberek, de gondosan megnézik, hogy magyar vagy külföldi név szerepel-e a könyv címlapján.

– Ez megható – jegyeztem meg elérzékenyedve –, lám, mégis van bennünk nacionalista érzés és irodalmi életszemlélet.

A könyvkereskedő elpirult és részvéttel nézett rám.

– Nem úgy értettem a dolgot. Ha meg kell mondanom az igazat, hát vevőim udvariasan félretolják a magyar regényeket és csak külföldi könyvekért adnak pénzt. Ezért érdeklődnek a szerző iránt.

– Mi ennek az oka? – kiáltott fel egy hölgy, aki kínos zavarban volt a társaságban levő írókra való tekintettel.

Mindenki volt már olyan társaságban, ahol hasonló beszélgetések hangzottak el, intim szalonokban, olyan emberek között, akik nem a nyilvánosságnak beszélnek, vagy nem irodalmi teaestélyeken mondanak propagandabeszédeket a jelenlevő írók tiszteletére. Mindenki hallotta már előkelő szellemek, tudósok és politikusok, gyárigazgatók és pénzemberek ajkáról, hogy általában véve nem érnek rá könyveket olvasni, és ha az anyagi gondok és a napi munka fáradalma után kissé meg akarnak szabadulni az élet reális terhétől, legföljebb egy mulatságos ponyvaregény vagy detektívtörténet, vagy könnyed és szórakoztató víg színdarab enyhe örömeihez folyamodnak. A helyzet ma ez. Van magyar irodalom, vannak kitűnő írók, vannak áldozatkész könyvkiadók és vannak ügyes könyvkereskedők. Magyarok. Van olvasóközönség is, vannak magyar olvasók is, de a magyar könyv mégsem fogy és olyan anyagi és erkölcsi helyzet alakult ki a magyar irodalom körül, amelyben minden pesszimizmus jogosult. Az irodalmi élet szimbóluma egy ártatlan és banális fekete folyadék, a kávé lett, amelyet a kettészakadt magyarság egy része kávéházakban, a másik része biedermeier szalonokban, irodalmi kávénénikék között fogyaszt. Mind a két helyen megfordulnak kávétitánok és kávébácsikák, néha igaz írók is, sőt nagy írók is, de mind a két helyen elszomorítóan kis írások látnak napvilágot. A gőzölgő kávéscsészék körül koncentrálódott ma az egész magyar irodalmi életszemlélet. Addig terjed, ameddig a kávé gőze és szaga elhat. Az irodalmi kávéházakban minden elragadó, nagyszerű, monumentális és európai, ami új, bizarr, groteszk, tradíciótlan, keserű és gyűlölködő, a foszlós kalácsot csipegető irodalmi kávébácsikák pedig minden biedermeier-giccset klasszikus és halhatatlan faji értékké minősítenek, amit konzervatív és jószándékú úri dilettánsok finomkodtak össze. Egyik helyen ez a jelszó; csak semmi régit! – a másik helyen: le a gyalázatos újításokkal! De ez nem volna még baj, ha az egész nemzet ott tolongna az irodalmi kávéscsészék körül, mert kávé ide, kávé oda, ez még mindig irodalmi életszemléletet jelentene, vagyis lehetőséget ad az igaz irodalom kialakulására. De mind a két helyen csak néhány tucat ember agitál és vitatkozik és néhány tucat író olvasgatja egymásnak a maga kis írásait, – és fiatal bankigazgató barátomnak 1500 kötetből álló könyvtára van s ebből saját bevallása szerint háromszáz a magyar nyelvű könyv és a magyar szépirodalmat, régit és újat, huszonöt vagy harminc kötet képviseli. Még ez sem volna baj.
Baj csak egy van az irodalom körül, s most el kell mondani egyet s mást erről a bajról.

Nagy irodalom csak ott fejlődhetik ki, ahol az emberi lélek tele van irodalmi életszemlélettel. Az életet sokféleképen lehet nézni és kutatni és értékelni. Vannak, akik ez életben nem látnak mást, csak tényeket. Vannak, akik nagy számokban és kollektív szükségességekben gondolkodnak. Némely ember az emberiség fejlődésében csak a vagyonnak, vagy a hatalomnak vagy a jognak a társadalmi osztályok között való elosztását méltatja figyelemre. Vannak, akik szemében csak a statisztika vagy a géptan, vagy az elektrotechnika fejlődése a fontos. Mások mindent egyházi, vagy vallási, vagy filozófiai szempontokból figyelnek, sőt sokan vannak, akik az életből nem látnak egyebet, mint mindennapi harcot a megélhetésért, vagy mindenki harcát mindenki ellen a hatalomért. Ezek az emberek alig tudják megérteni, hogy egyházi, vallási, szocialista vagy kapitalista, kormányzati vagy közigazgatási, politikai vagy természettudományos életszemléleten kívül van irodalmi világszemlélet is.

De Carlyle azt mondja, hogy a világosság az egyetlen dolog, amire a világnak szüksége van. És nemcsak a szerves élet, de a lelki élet is akkor kezdődik, amikor kisüt a nap és a világosság napfényre hozza az élet titkait. Az ember nem bírja el az egyedülvalóságot, a sötétséget és a némaságot. Minden ember árva gyermek, aki apját és anyját keresi. Nekik szeretné elmondani vágyait, kétségeit és titkait, amelyek lelkét szorongatják. És el kell mondania. Elmondja és meghallgatja testvéreit, hogy azok mit gondolnak az ő dolgairól és a magukéról.

Így kezdődik az irodalmi világszemlélet, amely, ha megszületett, egyszerre megteremti az irodalmat is. Mert az irodalomnak nincs másra szüksége, csak világosságra, amit ezúttal egynek vehetünk a valódi, tiszta, szabad irodalmi életszemlélettel.

És ha valaki azt kérdezné tőlem, mi az oka a magyar irodalom lassú elsorvadásának? – azt felelném, hogy ne vesződjünk ezer és egy apró-cseprő, felületes és vitatható magyarázattal, hanem valljuk be az igazat, vagyis azt, hogy nálunk megdöbbentően kevés embernek van irodalmi életszemlélete.

De miért nincs irodalmi életszemlélet? Aki erre lelkiismeretesen felelni akar, annak kissé messziről kell elindulnia az okfejtésben. Ott kell kezdenünk a dolgot, hogy a háború után elveszítettük Nagy-Magyarországot, a forradalmak pedig megutáltattak velünk minden változásra és radikális reformra irányuló megmozdulást. A megcsonkítás után évekig nem tudtuk elképzelni, hogy a régi Magyarország területének teljes visszaszerzése nélkül egyáltalán lehetséges élni. Maga a területi integritás gondolata is a legromantikusabb formulába öltözött, úgy vélvén, hogy sebeink mutogatásával és égre rimánkodó panaszainkkal meglágyíthatjuk a világ szívét s ezzel visszaperelhetjük a régi határokat. És érthető, hogy amikor mindennap újra és újra végignyilallt lelkünkön a régi Magyarország után való fájdalmas sóvárgás, akkor ezzel együtt a régi magyar élet egész belső és külső tartalma, szerkezete, stílusa, erkölcse és esztétikája is az elképzelhető legtökéletesebb és legkívánatosabb életlehetőségnek tűnt fel. Ehhez járultak a forradalmak, amelyeknek eszeveszett és ocsmány zűrzavara után természetes reakció gyanánt a magyar élet minden értelmét és célját a statusquo ante s a régi rend visszaállítása körül támadt romantikus elképzelésen keresztül láttuk. Ez a tétlen, terméketlen és rezignált nosztalgia teljesen elfelejttette velünk a belső revízió szükségességét. Eszébe sem jutott senkinek, hogy bizonyos tényekkel szemben öntudatos munkaprogramra és az új magyar élet megszervezésére volna szükség. Nem bűne ez a nemzetnek, csak szerencsétlensége. Nem is lehetett máskép. Nem csoda, hogy az elszenvedett igazságtalanság után nem tudtunk egyébre gondolni, csak perújításra és eközben megfeledkeztünk arról, hogy e hosszadalmas pereskedés alatt az élet realitásaival szemben reális álláspontot kell elfoglalnunk s ahogy Európa minden népe bizonyos átalakuláson ment keresztül, akképpen a magyarságnak is meg kell újulnia és életét az új európai formákhoz kell igazítania, mert az elvesztett paradicsomba is csak megifjodva, egy belső revízión keresztül megtisztulva és megerősödve léphetünk be. A forradalmak után beállott természetes reakció elhitette velünk, hogy magyar ember számára az egyetlen hazafias, erkölcsös, tisztességes és konstruktív életelv a konzervativizmus.

Valóban nincs finomabb, arisztokratikusabb és méltóságteljesebb életszemlélet a konzervativizmusnál. Magam is vallom, hogy erkölcsi téren nem tudok elképzelni magasabb rendű és eszményibb világképet, sőt bámulom azokat a társadalmakat, amelyek gyönyörű romantikát tudtak csinálni az erkölcsi eszmény, az örök humánum és a tiszta esztétika konzervativizmusából. Ám nem tehetek róla, be kell látnom, hogy az orvostudomány, a géptan, az agrikultura, az elektrotechnika híján van minden konzervativizmusnak. A formák változnak, habár az emberi lélek összetétele ma is változatlanul ugyanaz, mint Shakespeare, vagy Dante, vagy Vergilius korában volt. Ha rajtam állna, szívesen barangolnék egész életemen át a konzervativizmus eliseumi mezőin, de körülöttem az élet vágtatva rohan és napról-napra új csodákkal lep meg, mint ahogyan napról-napra embermilliók születnek új életigényekkel, új stílussal, új vágyakkal és új problémákkal. Hiába minden erőlködés: ha nem akarjuk, hogy az életünk holt tengerré váljék, úsznunk kell az árral. Amióta a szövőgépeket feltalálták, a takácsok kénytelenek beállani gyári munkásnak s amióta traktorral szántják a földet, lomtárba kell dobni minden faekét, bármilyen romantikus volt is hat ökörrel szántani, miközben a babánk az ekét tartotta.

Miért mondom én mindez? Azért, mert a magyar irodalmi életszemlélet a forradalmak óta megfeneklett egy idejét-múlt uram-bátyámos hyperkonzervativizmuson, amely miatt a magyar irodalom tíz esztendő óta zátonyon vesztegel. Mert a magyar irodalmi élet tele van nagy írókkal és igen kicsiny és lapos irodalmi alkotásokkal. Mert a magyar olvasóközönség unja az örökös irodalmi biedermeier-variációkat. Mert a magyar író lelke tele van oktalan félelemmel és gyávasággal. Mert az aktuális témáknak legalább ötven százaléka érintetlenül maradt, mert azokat a lelkiismereti, egzisztenciális, erkölcsi és életszemléleti problémákat, amelyek eleven tartalommal töltik meg a külföldi irodalmat, a magyar író érinteni sem meri, mert fél a félreértéstől és a megbélyegzéstől.

IRODALMI ÉLETSZEMLÉLET

Ne felejtsük el, hogy egy fiatal bankigazgató szobájában vagyunk, ezerötszáz kötet könyv s egy olyan gép társaságában, amelyen keresztül az egész világ a fülünkbe harsogja a maga irodalmi és művészeti életszemléletét. Mi az egész világot halljuk, de minket nem hall az egész világ, mi magunk között vagyunk és bizalmasan beszélgetünk. Mi bevallhatjuk egymásnak, hogy a mi mai viszonyaink között alig lehet szó korszerű irodalmi életszemléletről. Előbb valaki elkeseredetten jelentette ki, hogy nem ad pénzt magyar könyvekért. Pedig jó és szép magyar könyvet adnak áldozatkész és hazafias magyar kiadók, többet, mint amennyin a befektetett tőkét és a regie-költséget megkeresik. Ha mindvégig őszinték akarunk maradni, ezt is meg kell adnunk a magyar könyvkiadóknak.

Az is igaz, hogy néhány divatos magyar író körülbelül bizton számíthat arra, hogy minden leírt sora még azon melegen nyomdába kerül és egy vagy több kiadásban napvilágot lát. De most jön a tragédia. A divatos íróknak, hogy meg tudjanak élni, gyárilag kell termelniük az irodalmat. És milyen irodalmat? Vigyázniuk kell, hogy szórakoztató olvasmányokat adjanak, mert különben az érdektelenség és közöny jéghideg légkörében megdermed a mű és a szerző elveszti népszerűségét. Vigyáznia kell, hogy hízelegjen a társadalom érzékenységének, az egyes kategóriák hiúságának, a sajtónak, az uralkodó osztályok gőgjének, egyes rétegek hipokrízisének s azoknak a kritikusoknak, akik titokban erotikus könyveket olvasnak, de nyilvánosan könyörtelen erkölcsbírák, fajvédők és tradicionalisták. Az író állandó lelki szorongásban él: nem vétett-e valamit valaki ellen s nem boríthatják-e ártatlan fejére a nemzetgyalázás, erkölcsrontás, vagy a pánszexualizmus rettenetes vádját? Jaj volna annak az írónak, aki ma magyar áttételben megírná Shakespeare Falstaffját és iszákos, léha, szájhős, útonálló barátait, embertelen, félkegyelmű álszent arisztokratáit és hülye udvari csőcselékjét, Dickens ügyvédeit, bíráit, zsebmetszőit és uzsorásait, Shaw Bernard komisz angolait, Dosztojevszkij komisz oroszait és Balzac komisz franciáit. Ma mindenki általánosít, ma az író politikailag felelős a maga által teremtett emberek gondolkodásmódjáért és erkölcseiért, ha nem is büntetőjogilag, mert az ügyészeknek és bíráknak több eszük van, mint a közönségnek, amely az egyénben, amelyet az író teremtett, nyomban a fajt, a nemzetet vagy a saját társadalmi osztályát látja és felhördül, ha abban saját magát megbántottnak érzi. A népszerű író is tele van gátlással és vagy visszavonul, a maga kiábrándult és megrettent lelkének néma csendjébe, vagy kiegyezik a tömegízléssel és henye meséket gyárt a modern külföldi ponyva, esetleg a magyar giccs-konzervativizmus művészietlen szabályai szerint.

Mindehhez hozzá kell venni azt, hogy a közélet nemcsak nálunk, de a földkerekség minden részében soha el nem képzelt mértékben etatizálódott. Állampolgárok lettünk egyéniség helyett s a mindennapi kenyértől kezdve legmagasabb rendű szellemi szükségletünk előállításáig minden életföltétel az állami mindenhatóság zsákmányává lett. Vannak életigényeink, amelyek az állami gyámkodás alatt jól vagy rosszul, de valahogyan mégis kielégíttetnek. Van olyan is, amely egy-egy nagyszabású kormányférfiú érdeméből példátlan kedvezésben részesül s a magyar szellemélet néhány területén olyan virágzás következett el, aminőre néhány évtizeddel előbb még a legvérmesebb képzeletű optimisták sem gondoltak volna. Irodalommal azonban az állami mindenhatóság éppoly keveset törődik manapság, mint a társadalom, vagy az a művelt polgári középosztály, amelynek legalább annyi köze van az irodalomhoz, mint az ipari társadalombiztosításhoz, vagy a községi választásokhoz. Ha már meg kell mondanunk az igazat, ma úgy áll a dolog, hogy a hatalom embereinek Hekuba a magyar irodalom. Minél feljebb megyünk, annál kevesebb irodalmi életszemlélettel találkozunk. Shakespeare korában a lordkancellárok és a nagyadmirálisok nemcsak szép szonetteket és drámai költeményeket írtak, hanem Sir Walter Raleigh irodalmi asztaltársaságot alapított a Hableány-kocsmában és mézes sört meg rajnai bort iszogatott színészekkel és drámaírókkal, akik nem kevésbé voltak forradalmárok és futuristák akkor, mint most az irodalmi kávéházak bohém vendégei. Nálunk pedig…

Mindezzel azonban nem azt akarjuk mondani, hogy valamiféle állami akcióval, vagy az írók támogatásával, életjáradékokkal, nemzeti ajándékokkal, vagy effélékkel kellene támogatni a magyar irodalmat. Az irodalmat nem lehet támogatni, az irodalomnak nincs másra szüksége, mint világosságra. Ám fel lehet tenni azt a kérdést, hogy nem kell-e minden kornak és népnek vigyáznia arra, hogy irodalmi életszemlélete kialakulhasson és elfoglalhassa a méltó helyét azok között a tényezők között, amelyek politikai sorsának irányát megszabják és a lét vagy nem lét kérdésének megoldásában közreműködnek? Erre kétféle feleletet kapunk. Az egyik magyar részről jön, s az körülbelül úgy hangzik, hogy írókra semmi szüksége nincs sem az államnak, sem a politikának, sem a társadalomnak, sem a közéletnek, mert az író semmire sem való, csak némely embernek egy vagy másfél óra hosszat tartó elszórakoztatására. A magyar közélet bizonyos jóakaratú elnézéssel bánik az íróval, mint valami gyermekkel, vagy lázas beteggel, vagy egzaltált különccel, vagy zseniális hülyével, akit semmiféle hasznos és jóravaló dologgal megbízni nem lehet. Törvényhozásban, közigazgatásban, városi és közgazdasági dolgok vitelében az író tűrt személy, aki boldog lehet, ha valamilyen szinekúrába behelyezik, vagy borravalót nyomnak a markába.

A másik felelet Carlylenek abban a felolvasásában olvasható, amely az írókról általában és különösképpen Burnsről, a költőről szól. Elpirulunk e szavak hallatára, de mégis csak olvassuk fel, mert Carlyle írta s azóta a világ több tucat nyelvén néhány ezer példányban olvasták és még soha senkinek sem jutott eszébe, hogy ezért Carlylet elmebajosnak, vagy lázítónak mondja. Azt mondja Carlyle: Kezdve az újságtól, fel a bibliáig, mi mindent véghez nem vittek és véghez nem visznek azok a nyomorúságos fekete tintával bekent papírfoszlányok! Papság, arisztokrácia, a világon jelenleg létező uralkodó osztályok között jelentőségre nézve egyik sem mérhető össze az írók papságával. Valaki egyszer meginterpellálta Pittet, az angol miniszterelnököt, hogy segítsen a bajba jutott Burnsön. Az irodalom gondoskodjék magáról – válaszolta Pitt, és megtagadta a segítséget. – Igen – jegyezte meg az interpelláló a képviselők felé –, gondoskodni fog önmagáról és hegyibe önökről is, ha nem vigyáznak magukra. Ha nem vigyáznak magukra! – Ezt jól jegyezzük meg, mert a Carlyle-féle fogalmazásban ez a legfontosabb. Akik a népek sorsának intézői, bölcsen teszik, ha önmagukra és nem az írókra vigyáznak. Önmagukra pedig akkor vigyáznak a legokosabban, ha tökéletes szabadságot adnak az irodalomnak és nem állják útját az irodalmi életszemlélet kialakulásának. Tulajdonképpen a modern embernek már nincs is más szabadsága, mint hogy a saját fejével gondolkodhatik és amit gondol, le is írhatja, ha arra kedve és tehetsége van. Nincs más szabadsága és nem is lehet. Az élet kollektív nagyüzemmé lett s az egyéniség, ha biztosítani akarja a maga erkölcsi és anyagi egzisztenciáját, kénytelen alávetni magát kollektív rendszabályoknak. Valamennyien detail emberré lettünk, ami végre is csak egy neme a munkamegosztásnak. A gondolat és írás szabadságán kívül csak kötelességek vannak és jogi és gazdasági téren minden lépésünket egy felsőbb szellemi organizmus kategórikus imperativusa szabályozza. A gondolatszabadság is arra való csak, hogy indítványozzon, megvitasson és elfogadtasson bizonyos rendet, amelyben aztán majd újra megszűnik az egyén korlátlansága. Ha valahol valaha kivész az irodalmi életszemlélet, ott nem érdemes élni. Mi legalább nem kérünk egy gazdasági, vagy társadalmi gépember vagy homonkulus mechanizált életéből. Azt tartjuk, hogy nemcsak az államra, de az egyénre nézve is élet-halál kérdés a gabonakrízis, az agrárius és a nagyipari dilemma, a német-osztrák gazdasági orientáció, vagy a Duna-konföderáció ilyen vagy olyan megoldása, – de semmiféle megoldás sem ér semmit, ha azalatt megszűnik maga a nemzeti élet, a szellemi autarchia és a nyelvi egyéniség isteni adománya.

Ne felejtsük el, hogy ha államférfiak, publicisták, vagy kritikusok nacionalizmusról vagy az irodalom faji értékeiről beszélnek, akkor tudva, nem tudva az irodalmi életszemlélet védelme alá helyezik programjukat. Nálunk magyaroknál, fokozottabban, mint a nagy és hatalmas nemzeteknél. Mi maradt meg nekünk, magyaroknak, más, mint a nyelvünk és nyelvünk gyönyörű zengésében a magyar irodalom?
Irodalmi életszemlélet : ez minden, amire a magyarság fennmaradásában számítani lehet.

Gondoljunk még egyszer a Hableány-kocsmára, az Erzsébet-kori Angliára, arra a korra, amikor a brit világbirodalom mai nagyságát megalapozták. Nem véletlen az, hogy Angliában akkor volt a legegyetemesebb az irodalmi életszemlélet és nem véletlen az, hogy a Hableány-kocsma borgőzös atmoszférájában olyan ágrólszakadt borzas fejű fiatal titánok is kitenyészhettek, mint Ben Johnson, vagy Shakespeare. Shakespeare-t bámulni kell, mint világcsodát, de nagyobb világcsodának kell tartanom Shakespeare közönségét, amely éppen a lángelme remekműveit követelte mindennapi csemege gyanánt, szemben a mai kor tömegtársadalmával, amely az amerikai ponyvafilmek, vagy a német szentimentális szórakoztató irodalom moslékján hízlalja a maga útszéli fantáziáját. Előbb azt mondtam, hogy Shakespeare közönsége az igazi világcsoda. Nem. Ez nem világcsoda; ez egyszerűen irodalmi életszemlélet, amellyel az Erzsébet-kori Anglia lelke, a lordkancelláré és a nagyadmirálisé és a Hableány-kocsma utolsó naplopójáé is, fenékig tele volt.

Abban a társaságban, amely a magyar irodalomról beszélgetett, ezerötszáz idegen nyelvű könyv, két tucat ultramodern expresszionista festmény és egy ultramodern gép, egy nyolc, vagy nem tudom hány lámpás rádió alatt, végre megszólalt a csapzott és lobogó hajú székely író is, aki Dosztojevszkijt juttatta eszünkbe.

– Ha rám hallgatnának, a magyar nacionalisták nem erőltetnék minden áron a konzervativizmust. Nem azért, mert Shakespeare forradalmi újító volt, és mert Erzsébet korának angoljai tele voltak irodalmi életszemlélettel. Nem azért, mert a mai olaszok a legvehemensebb nacionalisták és ott dühöng a legkegyetlenebb forradalom irodalom és művészet terén. Engem nem érdekel Anglia és Olaszország. Engem semmi sem érdekel, csak az a kétszázötvenezer székely a csíki és gyergyói hegyek között. Csak azért mondom, mert az új világ új művészetre szomjas és a huszadik század tömegét csak huszadik századbeli, vagyis korszerű lángész korszerű eszközökkel tudja kielégíteni. Ne erőltessék a dolgot. A tegnap az övék volt, a ma a miénk és a holnap a fiataloké. A legnagyobb rossz, amit a tegnap embere elkövethet, ha ellene feszül a mának és az óra mutatóját a wesztminszteri harangzúgás pillanatában meg akarja állítani.

Az erdélyi Dosztojevszkijnek igaza van.

Nem konzervativizmusra van szükségünk, hanem belső revízióra. Ha Magyarországon baj van az irodalom körül, akkor nem az a baj, hogy a tradíciókat nem tisztelik eléggé, hanem, hogy nincs irodalmi életszemlélet, amely kitermelte volna a maga zsenijét, a ma stílusát s a maga korszerű remekművét. Ahhoz pedig, hogy ez megszülessék, csak szabad és tiszta irodalmi életszemléletre van szükség. Mert a világnak semmire sincs szüksége, csak világosságra.

Nyugat, 1931 10. szám

A LELKED A TIÉD

Surányi Miklós (Singer és Wolfner)

Levelek a húszévesekhez,
valamint az apákhoz és anyákhoz, akiknek aggodalomban reszket a szívük a húszévesekért, – sőt általában mindenkihez, aki kétségbeesve gondol a magyar fiatalság jövendőjére.

SURÁNYI MIKLÓSRÓL

• Schöpflin Aladár : Surányi Miklós (Nyugat, 1925)
• Vajthó László : Surányi Miklós (Prot. Szemle, 1934)
• Brisits Frigyes : Surányi Miklós (Napkelet, 1936)
• Gulyás Pál : Surányi Miklós (Irodalom tört. 1936)
• Supka Géza : Surányi Miklós (Literatura, 1936)
• Pusztai József : Surányi Miklós és Pécs (Jelenkor, 1962. 5. szám)
• Csathó Kálmán : Surányi Miklós (Írótársak között, Budapest, 1965.)

Budapesten húnyt el, 1936 Nap (június) hava 23.-án.

Széchenyi Istvánról nagyszabású művet tervezett, de ebből csak a kalandosságot és romantikus szerelmi szenvedélyt hangsúlyozó első rész készült el (Egyedül vagyunk, 1936). Halála akadályozta meg e tervezett műve befejezésében…
Mégis – befejezetlenségében is – talán ez ma a legolvasottabb műve…

A SURÁNYI MIKLÓS nyelvezete – a születése napján bejegyzés először Nyelvész-én jelent meg.

Kerényi Károly, a későbbi Karl Kerényi a ma megszált Temesvárott született Magyarországon 1897 január 15.-én. Svájcban, Kilchbergben, Zürich kantonban húnyt el 1973 április 10.-én. Magyar klasszika-filológus és vallástörténész egyetemi tanár volt, a BTK Klasszika-Filológiai Tanszékének vezetője 1940 és 1943 között, a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt 1949-ig, egészen a képtelen kommunista kirekesztésig.

Élete utolsó három évtizedét keserű száműzetésben Svájcban élte le…
Hatalmas Életművét máig nem tettük a helyére. A kirekesztőit máig nem vonták felelősségre.

Szerb Antal róla mintázta az Utas és holdvilág regényének Rudi Waldheim professzorát.

1948 nyarán a kommunista Lukács György a fasizmus szekértolója–‘nak nevezte, ezzel külföldre, végleg száműzetésbe (emigrációba) kényszerítette legnagyobb magyar antik-tudósunkat…

Kerényi Károly Aradon érettségizett, majd a Pázmány Péter Tudományegyetemen 1919-ben egyetemi doktori, 1921-ben megszerezte a tanári diplomáját. 1926-ban egyetemi magántanári képesítést szerzett. Külföldi útjain olyan nagyságokat hallgatott, mint Eduard Norden vagy Ulrich von Wilamowitz-Moellendorff.

1929-es görögországi útján találkozott Walter F. Otto német vallástörténésszel, aki először ábrázolta a görög isteneket „lelki realitásként”. Kerényi ezt a nézőpontot átvéve felismerte: a görögök vagy bármely más nép megértéséhez nemcsak nyelvüket, hanem műthológiájukat is ismerni kell. A műthoszt, amely az ősi kultikus szertartások, a rítusok forrásaiból merít, az emberiség önértelmezésének, a transzcendentális lét kifejezésének tekintette, amely fellelhető az ember életében, gondolataiban, nyelvében és cselekedeteiben.

Előbb középiskolai tanárként tevékenykedett, majd 1934-től a pécsi egyetemen klasszika-filológiát és ókortörténetet oktatott. Ő indította el és szerkesztette a Sziget című kiadványt, továbbá az Officina Kétnyelvű Klasszikusok és a Pannónia Könyvtár címû sorozatokat.

1936-tól a pécsi egyetemen a klasszika-filológia nyilvános rendes tanára. 1943-tól Svájcban élt. 1944-47-ben a bázeli egyetemen a magyar nyelv és irodalom vendégtanára, 1948-66-ban a zürichi C. G. Jung Intézet kutatásainak irányítója.

Kerényi egészen eredeti elképzelést alakított ki a műthológia anthropológiai és egzisztenciális vonatkozásairól. Mint írja, „a mitológia azoknak, akik benne gondolkoznak és általa fejezik ki magukat, egyúttal élet- és cselekvési forma.” Meggyőződése volt, hogy az antik vallástörténetnek az „antik emberi lét tudományává” kell válnia, és azt a kérdést kell kutatnia, hogy milyen válaszokat kapott a görög ember az élet nagy kérdéseire saját jelen-valóságában, abban a léthelyzetben, amivel a lét kérdése állította szembe.

Klasszika-filológus, vallástörténész, az ókortudomány és a vallástörténet nemzetközi hírű művelője. Számos hazai és külföldi tudományos, akadémiai testület – a Magyar Tudományos Akadémia, a Norvég Tudományos Akadémia, a firenzei Instituto di Studi Etruschi, a frankfurti Forschunginstitut für Kulturmorphologie – tagja, az Uppsalai Egyetem Teológiai Karának tiszteletbeli doktora.

Tanítványi köréből a hazai ókortudomány következő nemzedékének olyan meghatározó kutatói kerültek ki, mint Devecseri Gábor, az Íliász és az Odüsszeia korszerű fordítója is. 

Miután 1940-ben a szegedi Ferenc József Tudományegyetem visszatért az újra magyar Kolozsvárra, s vele távozott az akkori professzor, Förster Aurél is, könyvtárával együtt, Kerényi Károly érkezett az éppen megszűnő pécsi tanszékről Szegedre, a Horthy Miklós Tudományegyetem Klasszika-Filológiai Tanszékére. Kerényi gyűjteményével valamelyest pótolni tudta a könyvállomány friss veszteségeit.

De termékenyítő jelenléte sajnos nem tartott sokáig : 1943-ban Svájcba távozott, bár hivatalosan 1949-ig szegedi professzor maradt. 1946-ban lett az MTA levelező tagja, de csupán 1949-ig. Kerényi Károly MTA tagságát csak a 40 éves kierkesztést követően, a hazai rendszerváltással posztumusz állították vissza.

Üldöztetését és szélsőbalos kirekesztését követő emigrálásában Svájc felé vonzotta Őt Carl Gustav Junggal való szoros együttműködése, akivel közösen alapították meg 1948-ban a C. G. Jung intézetet, amelynek kutatásait egészen 1966-ig ő irányította. Az ezt megelőző években a Bázeli Egyetemen a magyar nyelv és irodalom vendégtanára volt.

Kerényi kései munkásságára erősen hatott a Jung-féle pszükhoanalitikai irányzat. Számos közös közleménye született Junggal : az isteni gyermekről és az isteni leányról szóló tanulmányok német kiadása együtt jelent meg a mitologéma Jung földolgozásával. Két oldalról világították meg a klasszikus műthologia alapvonásait Einführung in das Wesen der Mythologie című könyvükben 1941-ben.

Kerényi Károly a háború után, 1947-ben hazatért, de a neki ígért tanszékből a kommunisták térnyerése miatt semmi sem lett. Miután Lukács György egy cikkében a vallástörténetet „fasiszta tudomány”-nak, Kerényit meg a fasizmus szekértolójának minősítette, ismét emigrált. Visszatért Svájcba, Asconában telepedett le, majd hontalan honfitársunk csak 1962-ben kapta meg a svájci állampolgárságot.
Svájci állampolgárként hunyt el kénytelen választott új hazájában, 1973-ban, Asconában helyezték végső nyugalomra.

Az 1956-os forradalom eltiprása után segítette az emigrációt választó magyar egyetemista ifjúságot. Összegyűjtött művei 1966-tól jelentek meg Münchenben.

Munkáit a kommunista Magyarországon módszeresen elhallgatták, csak az 1980-as évektől kezdték kiadni újra.

Díjai :

1931-ben a görög György-rend tisztikeresztje kitüntetésben részesült, 1946-ban Baumgarten-díjat kapott, 1961-ben a Norvég Tudományos Akadémia rendes tagjai közé választották, két évvel később az Uppsalai Egyetemen kapott díszdoktori címet. 1969-ban a Humboldt Társaság aranyérmével tüntették ki, egy esztendővel később Nürnberg városától kapott magasrangú elismerést. A rendszerváltás követően a magyar kormány posztumusz Széchényi-díjjal tisztelgett a nemzetközi hírű tudós előtt, akiről Szerb Antal Utas és holdvilág című regényének Rudi Waldheim professzorát mintázta…

MŰVEI MAGYARUL

• A labirünthosztól a szirtoszig. Gondolatok a görög táncról
• A tánc
• Platon és Aristoteles. Olvasókönyv a gimnáziumok VIII. o. számára; Szent István Társulat, Bp., 1931 (Bibliotheca discipulorum)
• Orphikus lélek. Pauler Ákos emlékkönyv. Egyetemi Nyomda, Bp., 1934
• Egyetemes történet négy kötetben / Szerk. Hóman Bálint, Szekfű Gyula, Kerényi Károly, 1. kötet Az ókor története, Szerk., Kerényi Károly, Magyar Szemle Társaság, Budapest, 1935
• Ókortudomány, Kecskemét, 1935
• Gondolatok Dionysosról. Pécs, 1935
• Római ókortudományunk a háború után. Dunántúl, Pécs, 1936 (Pannónia Könyvtár 25.)
• Lesbosi utazás Budapest, 1936
• Horatius – Horatianizmus Budapest, 1936
• Humanizmus és hellénizmus Budapest, 1936
• Trasitus és Sedatus Budapest, 1936
• Valláslélektan és antik vallás Budapest, 1936
• Korfu és Odysseia; Kerényi Károly, Dunántúl, Pécs, 1937
• Gondolatok a bűnvallomásról Budapest, 1938
• Beszélgetések a szerelemről. Pseudo-Antisthenés: Sathón vagy a szerelemről; közrebocsátotta Kerényi Károly; Sziget, Bp., 1943
• Napleányok. Elmélkedések Héliosról és a görög istenekről; a klasszikus versidézeteket fordította: Devecseri Gábor; Sylvester Nyomda, Budapest, 1948 (A gondolatok mesterei)
• Thomas Mann és Kerényi Károly levélváltása regényről és mitologiáról; ford. Petrolay Margit; in: Művész és műalkotás; Officina, Bp., 1948
• Görög mitológia / Ford. Kerényi Grácia, Szilágyi János György közreműködésével, Budapest, 1977. 1. Történetek az istenekről és az emberiségről., 2. Hérosztörténetek
• Beszélgetések a Szerelemről / Pseudo-Antisthenés Kerényi Károly ; a szöveggondozás és az utószó Kerényi Grácia munkája Bp., Helikon, 1983
• Hérakleitos múzsái vagy a természetről : Pontos irányítás az élet célja felé / A kísérőtanulmányokat írta Kerényi Károly, Kövendi Dénes ; Összeáll., a szöveget gondozta és az utószót írta Steiger Kornél ; Írta Diogenés Laërtios et al Helikon, Bp., 1983
• Halhatatlanság és Apollón-vallás. /Kerényi Károly In: Ókortudományi tanulmányok 1918-1943. (vál. és sajtó alá rendezte Komoróczy Géza, Szilágyi János György) Magvető, Budapest, 1984
• Hermés, a lélekvezető. Az élet férfi eredetének mitológiája (Hermes der Seelenführer); ford. Tatár György; Európa, Bp., 1984 (Mérleg)
• Mi a mitológia? Tanulmányok a homérosi himnuszokhoz; Szépirodalmi, Bp., 1988
• Adj ideákat az időnek! Kerényi Károly és Gulyás Pál barátságának dokumentumai; sajtó alá rend. Lisztóczky László; Kráter, Bp., 1989
• Kerényi Károly–Thomas Mann: Beszélgetések levélben; előszó, Lackó Miklós, ford. Doromby Károly et al.; Gondolat, Bp., 1989
• Az égei ünnep. Tanulmányok a 40-es évekből; vál., ford. Kocziszky Éva; Kráter Műhely Egyesület, Bp., 1995
• Az isteni orvos. Tanulmányok Asklépiosról és kultuszhelyeiről; ford. Rákóczi Katalin, utószó Kádár Zoltán; Európa, Bp., 1999

• A Nap leányai. Gondolatok a görög istenekről; ford. Tóth Zoltán; Szukits Könyvkiadó, Kaposvár, 2003
• Az örök Antigoné. Vallástörténeti tanulmányok; vál., szöveggond., utószó Bodor Mária Anna; Paidion, Bp., 2003
• Kerényi Károly–Angelo Brelich: Az elysioni aszfodéloszok közt. Levelezés 1935–1959; szerk. Valerio Severino, Nagy Andrea, Varsányi Orsolya, ford. Nagy Andrea, Polgár Zsuzsanna; L’Harmattan, Bp., 2020

LEGJELENTŐSEBB MŰVEI IDEGEN NYELVEN

• Köteteiből, a szegedi Egyetemi Könyvtárból
• A Nap leányai / Gondolatok a görög istenekről
• Die griechisch-orientalische Romanliteratur in religionsgeschichtlicher Beleuchtung; Mohr, Tübingen, 1927
• Ascensio-ábrázolás Brindisiben Budapest, 1930
• Dionysos und das Tragische in der Antigone, Frankfurt am Main, 1935
• Apollon. Studien über antike Religion und Humanität; Franz, Wien–Amsterdam–Leipzig, 1937 Görög mitológia
• Die Göttin Diana in nördlichen Pannonien. Dunántúl, Pécs, 1938
• Religio academici. /Kerényi Károly, Dunántúl, Pécs, 1938 (Pannónia Könyvtár 52.)
• Die antike Religion. Eine Grundlegung; Pantheon, Leipzig, 1940
• La religione antica nelle sue linee fondamentali; olaszra ford. Delio Cantimori; Zanichelli, Bologna, 1940 (Storia delle religioni)
• Pythagoras und Orpheus. /Kerényi Károly, 2. Ausgebung mit einem Anhang über die Seelenwanderungslehre bei Ennius. Pantheon, Amsterdam, 1940 (Albae Vigiliae 2. Heft)
• C. G. Jung–Karl Kerényi: Das göttliche Kind in mythologischer und psychologischer Beleuchtung; Pantheon, Leipzig, 1940 (Albae vigiliae)
• Labyrinth-Studien. Labyrinthos als Linienreflex einer mytoligischen Idee; Pantheon, Amsterdam–Leipzig, 1941 (Albae vigiliae)
• C. G. Jung–K. Kerényi: Das göttliche Mädchen. Die Hauptgestalt der Mysterien von Eleusis in mythologiser und psychologiser Beleuchtung; Pantheon, Amsterdam–Leipzig, 1941 (Albae vigiliae)
• L. M. Lanckoroński: Der Mythos der Hellenen in Meisterwekren der Münzkunst; Pantheon, Amsterdam–Leipzig, 1941 (Albae vigiliae)
• Das ägäische Fest. Die Meergötterszene in Goethes Faust, II; Pantheon, Amsterdam–Leipzig, 1941 (Albae vigiliae)
• Einführung in das Wesen der Mythologie. Gottkindmythos eleusinische Mysterien. /Carl Gustav Jung-Kerényi Károly, Pantheon Akademische Verlag, Amsterdam, 1941
• Mythologie und Gnosis; Pantheon, Amsterdam–Leipzig, 1942 (Albae vigiliae)
• Töchter der Sonne, Zürich, 1944
• Hermes der Seelenführer. Das Mythologem vom männlichen Lebensursprung; Rhein, Zürich, 1944 (Albae Vigiliae)
• Romandichtung und Mythologie – ein Briefwechsel mit Thomas Mann – 1934-1945 közötti levélváltás Mann-nal, Zürich, 1945, majd a további levélváltással együtt Gespräch in Briefen címen, Zürich, 1960
• Die Geburt der Helena, samt humanistischen Schriften aus den Jahren 1943-45; Rhein, Zürich, 1945 (Albae Vigiliae N. F.)
• Prometheus. Das griechische Mythologem von der menschlichen Existenz; Rhein, Zürich, 1946 (Albae Vigiliae N. F.)
• Niobe. Neue studien über antike Religion und Humanität; Rhein, Zürich, 1949
• Miti e misteri; olaszra ford. Angelo Brelich; Einaudi, Torino, 1950 (Collezione di studi religiosi, etnologici e psicologici)
• Die Mythologie der Griechen, I. Göttergeschichten, Zürich, 1951; London, 1951
• Carlo Kerényi: La religione antica nelle sue linee fondamentali; Astrolabio, Roma, 1951 (Psiche e coscienza)
• Stunden in Griechenland, Zürich, 1952
• Die Jungfrau und Mutter der griechischen Religion. Eine Studie über Pallas Athene; Rhein, Zürich, 1952 (Albae Vigiliae. N. F.)
• Paul Radin–Karl Kerényi–C. G. Jung: Der göttliche Schelm. Ein indianischer Mythen-Zyklus; Rhein, Zürich, 1954
• Unwillkürliche Kunstreisen, Zürich, 1954
• Umgang mit Göttlichem. Über Mythologie und Religionsgeschichte; Vandenhoeck-Ruprecht, Göttingen, 1955 (Kleine Vandenhoeck Reihe)
• Geistiger Weg Europas. Fünf Vorträge über Freud, Jung, Heidegger, Thomas Mann, Hofmannsthal, Rilke, Homer und Hölderlin; Rhein, Zürich, 1955 (Albae Vigiliae N. F.)
• Der göttliche Arzt. Studien über Asklepios und seine Kultstätten; Gentner, Darmstadt, 1956
• Griechische Miniaturen, Rhein-Verlag, Zürich, 1957
• Die Heroen der Griechen. (Die Heroengeschichten der griechischen Mythologie. Rhein-Verlag, Zürich, 1958
• Die Mythologie der Griechen, II. Heroengeschichten, Zürich, 1958; London, 1959
• Abenteuer mit Monumenten, Olten, 1959
• Streifzüge eines Hellenisten. Von Homer zu Kazantzakis; Rhein, Zürich, 1960
• Die Mysterien von Eleusis. Rhein-Verlag, Zürich, 1962
• Prometheus : Die menschliche Existenz in griechischer Deutung / Karl Kerényi Rowohlt Taschenbuch Verl., Reinbek/H., 1962
• Die Religion der Griechen und Römer; Droemer–Knaur, München–Zürich, 1963
• Tessiner Schreibtisch. Mythologisches – Unmythologisches. Stuttgart, 1963
• Gedanken über den griechischen Tanz Freiburg i. Br., 1963
• Griechische Grundbegriffe. Fragen und Antworten aus der heutigen Situation; Rhein, Zürich, 1964 (Albae vigiliae)
• Menschsein als Mysterium in griechischer Deutung Wien, 1967
• Die Eröffnung des Zugangs zum Mythos : Ein Lesebuch / Hrsg., (Vorwort) von Karl Kerényi, Wissenschaftliche Buchgesellschaft, Darmstadt , 1967
• Der antike Roman. Einführung und Textauswahl; Wissenschaftliche Buchges, Darmstadt, 1971 (Libelli)
• Der höhere Standpunkt – Zum Humanismus des integralen Menschen (München, 1971)
• Briefwechsel aus der Nähe (levélváltás Hermann Hesse-vel, München, 1972 (olaszul is)
• Dionysos. Urbild des unzerstörbaren Lebens; szerk. Kerényi Magda; Langen–Müller, München–Wien, 1976 (Werke in Einzelausgaben)
• Walter Weiss–Karl Kerényi: Griechenland; Bucher, Luzern–Frankfurt, 1977
• Humanistische Seelenforschung / Karl Kerényi ; [hrsg. von Karl Kerényi, Langen Müller, München – Wien, 1978
• Goddesses of sun and moon. Circe, Aphrodite, Medea, Niobe; angolra ford. Murray Stein; Spring, Irving, 1979 (Dunquin series)
• Apollon und Niobe; Langen–Müller, München–Wien, 1980 (Werke in Einzelausgaben)
• Apollo – The wind, the spirit, and the God : Four studies / Karl Kerényi ; Transl., [afterword] from German by Jon Solomon, Dallas, Tex. : Spring Publications, c1983
• Wege und Weggenossen, 1-2.; szerk. Kerényi Magda; Langen Müller, München, 1985-1988
• Die Mythologie der Griechen München, 1992
• Scritti italiani, 1955-1971; szerk. Giampiero Moretti; Guida, Napoli, 1993 (Saggi Guida)
• Prometheus : Archetypal image of human existence / Carl Kerényi ; transl. from the German by Ralph Manheim, Princeton, N.J. Princeton University Press, 1997
• Urbilder der griechischen Religion; Klett-Cotta, Stuttgart, 1998 (Werke in Einzelausgaben)
• Összegyűjtött műveinek sorozata: Werke in Einzelausgaben címmel Münchenben jelent meg (I. Bd. Humanistische Seelenforschung, 1966; II. Bd. Auf Spuren des Mythos, 1967; III. Bd. Tage- und Wanderbücher, 1969; VII. Bd. Antike Religion, 1971; VIII. Bd. Dionysos, 1976)

Kerényi Károly akár törökül is olvasható …

Ajánlott olvasmány :

Kοσμογονία – Vılágnemzés – Teremtés-rege

Hellén nyelvek – Görög nyelvek

Phaethón vagy Faeton ?

Külső forrásként ajánlott :

https://www.origo.hu/tudomany/2023/04/kerenyi-karoly-klasszikafilologus-50-eve-halt-meg

A KERÉNYI KÁROLY SZÜLETÉSE NAPJÁN bejegyzés először Nyelvész-én jelent meg.

Brezsnyev (kommunista párt-főtitkár) elvtárs a túlvilágon meglátogatja Szülejmán szultánt.

• Ide figyeljen Kedves Szultánom, szeretnék Öntől kérdezni valamit.
• Kérdezz bátran, Leonyid Iljics…
• Tudja, soha nem értettem, miért nem szeretnek minket a magyarok ? Ugyanakkor miért nem utálják Önöket ? Mi csak négy évtizedig voltunk Magyarországon, holott Önök meg másfél évszázadig.
• Mert nem jól csináltátok a dolgokat, Leonyid…
• Miben tévedtünk ?
• (Legalább) Három dologban.
• Először is : a százötven év alatt mi eggyszer sem mondtuk, hogy ideiglenesen állomásozó török hadsereg van Magyarországon.
• Másodszor : nem tettük kötelezővé az iskolában a török nyelv tanulását.
• Harmadszor pedig nem nyilvánítottuk a Mohácsi Vészt a Magyar Fölszabadulás Ünnepévé.

Komünist önder Brejnev, ölmeden sonra Sultan Süleyman’ı ziyaret eder.

– Dinleyiniz bakalım ! Sevgili Sultanım, Size bir şey soracağım.

– Sormaktan çekinmeyin, Leonid İlyiç.

– Macarların bizi neden sevmediğini ve aynı zamanda neden sizden nefret etmediğini hiç anlayamadım. Siz biliyor musunuz nedenini ? Biz Macaristan’da sadece kırk yıl kaldık, siz ise bir buçuk asır.

– Çünkü sen doğru olanı yapmadın, Leonid.

– Neyi yanlış yaptık?

Üç şeyde.

Öncelikle şunu belirteyim ki, son yüz elli yıldır Macaristan’da geçici olarak Türk ordusunun konuşlandığını hiçbir zaman söylemedik.

İkincisi, okulda Türkçe öğrenmeyi zorunlu kılmadık.

Üçüncüsü, Mohaç Meydan Muharebesini Macaristan Kurtuluş Bayramı ilan etmedik.

A Törvényhozó oszmánkodón Kánúní vagy a Nagy jelzővel illetett I. Szülejmán (oszmán-törökül سليمان, modern törökül Süleymān) Trabzonban született 1494 november 6.-án. Szigetvárott halt meg, a várostroma idején 1566 szeptember 6.-án. A magyar hagyomány a Szigeti Veszedelem (Obsidio Sigetiana) nyomán úgy tartja számon, hogy Szülejmán szultán az utolsó rohamát vezénylő Zrínyi Miklós kezétől esett el… A török magyarázat a halálára sokkal ködösebb és gyanúsabb gyomorrontás… (Hááát… Kínos lett volna elismerni…)

I. Szülejmán az apja, I. Szelim halálát követően, 26 évesen, 1520 szeptember 30.-án lett az Oszmán Birodalom szultánja, egyben az iszlám kalifája, ezzel az akkori világ egyik első számú vezetője. Uralma alatt az Oszmán Birodalom fönnhatósága csaknem 25 millió alattvalóra terjedt ki, az oszmán flotta pedig a Földközi-tenger térségétől a Perzsa-tengeren (közhülyén „öblön”) túl egészen a Vörös-tengerig a vizeket is az ellenőrzése alatt tartotta.

Ajánlott olvasmány :

Szülejmán vagy Szulejmán ?

A Brezsnyev és Szülejmán a Mennyben bejegyzés először Nyelvész-én jelent meg.

Az irodalomelmélet alapvetően interdiszciplináris jellegű, szoros kapcsolatban áll többek között az irodalomtörténettel, a filozófiával, a szociológiával és az antropológiával.

Fontos azonban tudni, hogy az ezzel a témakörrel foglalkozó szakirodalom egy része hangsúlyozottan irodalomelméletekről beszél, és Thomas Kuhn tudományfilozófus szerint pedig egyenesen nem is létezik mára paradigmatikus irodalomelmélet, mert az irodalomelmélet alapkérdései újabb elméleteket eredményeztek. Michel Foucault szemlélete alapján pedig több tudományos diskurzus rendkívül összetett kapcsolatrendszere alkotja magát az irodalomelméletet.

Időben nagy választóvonalat lehet húzni a romantikánál.
Beszélhetünk irodalomelméletről az ókori görög irodalomtól a romantikáig,
ill. a modern irodalomelmélet kialakulásáról a 19. század közepétől.

Irodalomelméleti irányzatok

• a pozitivizmus ırodalomelmélet
• a szellemtörténet ırodalomelmélet
• formalizmus – Max Lüthi (1909-1991) a mese alaktanának kidolgozója
• orosz formalizmus – ez az első szigorú értelemben vett, autonóm irodalomelmélet)
• franci(a) sztrukturalizmus
• poszt-sztrukturalista ırodalomelmélet
• a dekonstrukció ırodalomelmélet
• a hermeneutika ırodalomelmélet
• feminista ırodalomelmélet – helyesebben : feminofasiszta ırodalomelmélet
• maszkulinista ırodalomelmélet – ez sajnos a feminofasizmus terrora miatt még nem jött, mert nem jöhetett létre !!! Az elnyomottak türelmével, kitartóan várjuk…
• posztkoloniális ırodalomelmélet
• pszüchoanalitikus ırodalomelmélet
• mediális ırodalomelmélet
• ökokritika – annak vizsgálata, hogy adott mű mit mond el a szereplők természethez való viszonyáról, illetve a szerző milyen módon látja, láttatja a természet-ember kapcsolatát. Magyar nyelven pl. Horgas Judit Shakespeare elemzése is ilyen mű. Angol nyelvű ökokritikai lapok a Journal of ecocritic, illetve a ISLE: Interdisciplinary Studies in Literature and Environment.
• kognitív ırodalomelmélet
• evolúciós ırodalomelmélet

Ajánlott olvasmány :

SURÁNYI MIKLÓS : IRODALMI ÉLETSZEMLÉLET

Horgas Judit: Hálóval a szelet (Liget Műhely alapítvány, 2005)

Források

A Az irodalomelmélet  bejegyzés először Nyelvész-én jelent meg.

Meghatározó műve a (tündér)mesekutatás terén az Interpretation of Fairy Tales (1987), magyarul a Tündérmesék magyarázata volt. Így lehet Bengt Holbek – a tündérmese (meg)fejtője…

Lauri Honko írta búcsúztatójában, hogy Holbek leginkább önképző folklorista volt, így nem követte egyik bevett vonalát sem a tudományának. Saját nézetet és utat alakított ki és ebben rejlik az Ő eredetisége is. Bár terepmunkát sem végzett, mégis jó érzéke volt a történet és a társadalmi helyzetek összefüggéseinek elemzéséhez.

Szerkesztőként, ill a Finn Akadémia által 1910-ben alapított Folklore Fellows’ Communications társkiadójaként is működött a dán Magister Artium.

Bengt Holbek was largely a self-made folklorist who did not choose any of the well-trodden paths of folklore theory. Although he was not a fieldworker, he developed a fine sense for the actual meaning behind the folklore text and he always looked upon the social context as an important factor in the analysis. (Lauri Honko )

Sinan YAMAN írta a doktori disszertációján Holbek szellemében Anadolu török népmeséiről.

ANADOLU SAHASI TÜRK MASALLARININ
HOLBEK YÖNTEMİNE GÖRE İNCELENMESİ

Holbek művei – Publikationen

• „Hjorten, faaret og ulven. En fabels historie”, 1960
• Æsops levned og fabler: Christiern Pedersens overswettelse qaf Stainhöwels Æsop, 1962
• „On the Classification of Folktales”, 1965
• „Strukturalisme og folkloristik: I anledning af Børge Hansens eventyranalyse”, 1972
• „Den bugede kat: Forsøg paa en structuranalyse”, 1973
• „The Ballad and the Folk”, 1974
• „The Ethnic Joke in Denmark”, 1975
• „Eventyr som folketradition: Bibliografi til eventyrforskningen”, 1976
• „Formal and Structural Studies of Oral Narrative: A Bibliography”, 1978
• „Oppositions and Contrasts in Folklore”, 1980
• „Moderne folkloristik of historisk materiale”, 1981
• „Prose Narratives: Nordic research in Popular Prose Narrative”, 1983
• „Folklorens betydning: Oplæg baseret paa et igangværende eventyrprojekt”, 1987
• Interpretation of Fairy Tales : Danish folklore in a European Perspective. Helsinki 1987 (Folklore Fellows’ communications; 239). – FFC 239, Vol. CIII. Helsinki 1987. (2. udg. 1998.)
• Danske Trylleeventyr, 1989
• „The language of Fairy Tales”, 1989
• „Hans Christian Andersen’s Use of Folketales”, 1990
• „Variation and Tale-Type”, 1990
• On the Comparative Method in Folklore Research. Turku 1992 (Nordisk Institut for Folkedigtning: NIF papers; 3).
• Tendencies on Modern Folk Narrative Research. Turku 1992 (Nordisk Institut for Folkedigtning: NIF papers; 04).
• August F. Schmidt: bibliografi : udgivet i anledning af forfatterens 60-års dag den 4. august 1959, København 1959.
• (Sm.m. Iørn Piø): Alverdens Ordsprog. Politiken. København 1964. [Norsk udgave 1969, svensk udgave 1984.]
• Balladen och folket. [Översättning från danskan av Bengt af Klintberg.] Institutet för folklivsforskning, Stockholm, Stockholm 1983. ISBN 91-7352-000-4
• (Sm.m. Iørn Piø): Fabeldyr og sagnfolk. Politikens Forlag. København 1967.
• (Sm.m. Kersti Andersson): Om tolkningen av undersagor. Institutet för folklivsforskning, Stockholm, Stockholm 1983.
• Institut for folkemindevidenskab 1967-1987. [Jubilæumsskrift.] Københavns Universitet. København 1987.

Írások Holbekről – Literatur

1. Hansen, WIlliam (1993). „Obituary: Bengt Holbek (1933–1992)„. Journal of American Folklore. 106 (420): 184–189. ISSN 0021-8715. JSTOR 541968.
2. Honko, Lauri (6 March 1993). „Bengt Holbek (1933–1992)„. Folklore Fellows Network. 8.
3. „Bengt Knud Holbek„. Gravsted (in Danish). 2019. Retrieved 9 July 2023.
4. Otto Holzapfel: Holbek, Bengt Knud. In: Enzyklopädie des Märchens Bd. 6. (1990), Sp. 1173–1175.

Ajánlott olvasmányok :

Az irodalomelmélet 

SURÁNYI MIKLÓS : IRODALMI ÉLETSZEMLÉLET

Kúnos kincsei – Boszporuszi tündérvilág

Helvảdzsı güzėli – az „Édességes Szépség”
– egy török népmese magyar értelmezése

A Bengt Holbek – a tündérmese fejtője bejegyzés először Nyelvész-én jelent meg.

Zsidó családban született, apja Debrecenben volt kereskedő. Középiskoláit a Debreceni Református Kollégiumban végezte, majd 1879-ben a Budapesti Tudományegyetemre iratkozott be, ahol főként nyelvészeti előadásokat hallgatott. Bölcsészdoktori és középiskolai tanári oklevelét 1882-ben szerezte meg. A Magyar Tudományos Akadémia és a Pesti Izraelita Hitközség anyagi támogatásával 1885-től öt éven keresztül Konstantinápolyban élt, ahol a török nyelv és kultúra tanulmányozására fordította idejét (törökös neve Kadir efendi volt). 1890-ben kinevezték a Budapesti Tudományegyetemre a török filológia magántanárává, ahol 1902-től címzetes nyilvános rendkívüli tanárként oktatott. Ugyancsak 1890-ben lett a Budapesti Kereskedelmi Akadémia keleti tanfolyamán a török nyelv tanára. 1899–1919 között az újonnan szervezett, a Kelet felé irányuló külkereskedelem szakembereit képző Keleti Kereskedelmi Akadémia munkáját irányította igazgatóként. 1919-től 1922-ig a budapesti egyetem közgazdaság-tudományi karába integrált, Keleti Intézet néven működő akadémia igazgatói tisztét töltötte be, majd 1922-től a török nyelv előadó tanáraként oktatott tovább az egyetemen. 1925 és 1926 nyarán a török kormány meghívására az isztambuli és az ankarai egyetem vendégprofesszora volt, 1925-ben ő szervezte meg az isztambuli egyetem folklorisztikai tanszékét. A második világháború végóráiban, Budapest ostroma során halt meg.

Pályája elején főként a magyar nyelv dialektológiai, hangtani és alaktani kérdéseivel, valamint (finnkedő) ugrisztikával, főleg a mordvin nyelvvel foglalkozott, s egyebek mellett az elsők között járt a moldvai csángók lakta vidékeken nyelvjárási gyűjtőúton, Munkácsi Bernáttal együtt.

Mestere, Vámbéry Ármin hatására, valamint Budenz József és Goldziher Ignác ösztönzésére érdeklődése az 1880-as évek közepén a török nyelv és filológia felé fordult. 1885-től 1890-ig tartó konstantinápolyi tartózkodása során beutazta Ruméliát, Anatóliát, Szíriát, Palesztinát és Egyiptomot. Útjai során fáradhatatlanul megfigyelte és lejegyezte a török nyelvjárások sajátosságait, a népköltészeti alkotásokat, a népszokásokat, valamint a török néprajz és folklór egyéb sajátos elemeit, így például a karagöz néven ismert árnyjátékot és az ortaoyunu népi színjátszási formát. Legjelentősebb érdeme, hogy tudományos körökben korábban nem is feltételezett nagyságú és gazdagságú népmese- és anekdota-korpuszt jegyzett föl közel-keleti gyűjtőútjai során. Az 1880-as évek végétől megjelenő török népköltészeti gyűjtései nem csak magyarul, de több európai nyelven is megjelentek, s munkái elsőként nyújtottak betekintést az addig a tudományos világ és a nagyközönség előtt is gyakorlatilag ismeretlen anatóliai és ruméliai török népköltészet világába. Kis-ázsiai élményeit úti jegyzetekben is megörökítette.

Az 1890-es évektől korábbi gyűjtéseit összegezte, dolgozta fel és adta közre, emellett török nyelvtankönyveket írt, a kortárs török irodalom irányzataival és a turkológia történetének kérdéseivel foglalkozott, s behatóan tanulmányozta a görög és japán népmeséket is. A Magyar Tudományos Akadémia megbízta egy magyar–török szótár összeállításával is, de ez végül nem készült el. Az első világháború idején, 1915-ben az esztergomi és eger-környéki hadifogolytáborokban élő kazáni és krími tatár raboktól jelentős népköltési anyagot gyűjtött (lásd még: Esztergom-Tábor).

Számos nyelvészeti cikke jelent meg a Magyar Nyelvőrben és a Nyelvtudományi Közleményekben, rendszeresen publikált az Egyetemes Philologiai Közlönyben, 1900-tól Munkácsi Bernáttal együtt alapító szerkesztője volt a Keleti Szemle című altajisztikai folyóiratnak. Keleties hangulatú műmeséket is írt, mint A szótlan szultánkisasszony, amelyek kéziratban maradtak 1915-ös tatár népköltészeti gyűjtésével együtt, s csak az 1980-as években jelentek meg Kakuk Zsuzsa gondozásában. Az 1990-es években a Terebess Kiadó több tanulmányát, írását, szövegközlését újra kiadta.

Kúnos Ignác magyar nyelvű művei :

Nyelvőrkalaúz, 1883.

Három karagözjáték, 1886.

Oszmán-török népköltési gyűjtemény, 1887-89.

Török népmesék, 1889.

Kisázsiai török nyelv, 1890.

Anatóliai képek, 1891.

Kisázsiai török nyelvjárások, 1892.

Orta-ojunu, 1899.

Köroglu, 1893.

Kisázsiai török népregények, 1892.

Kisázsia török dialektusairól, 1896.

Nasreddin hodsa tréfái, 1899.

Chrestomathia turcica, 1899.

Janua lingua ottomanicae. Oszmán-török nyelvkönyv, 1905.

Ada-kálei török népdalok, 1906.

Török földön. A kis-ázsiai és bagdadi vasút történetével, 1911.

Mosolygó napkelet : hodzsastrófák, török tréfák, 1930.

A szótlan királykisasszony, 1980.

A török hodzsa tréfái, 1996.

Kúnos Ignác angol nyelvű művei :

Turkish fairy tales and folk tales, London, 1896.

Forty-four Turkish Fairy Tales. Illustrated by Willy Pogany, London, 1913.

Willy Pogany azaz a magyar Pogány Vilmos rajzai már önmagában is tündérszárnyon röptetik e művet…

Kúnos Ignác német nyelvű művei :

Mundarten der Osmanen, St. Petersburg, 1899.

Schejch Sulejman efendi’s Tsagataj-osmanisches Wörterbuch, 1902.

Türkische Volksmärchen aus Stanbul, Leiden, 1905.

Türkische Volksmarchen aus Ada-kale, Leipzig – New York, 1907.

Beitrage zum Studium der Türkischer Sprache und Literatur, Leipzig – New York, 1907.

Törökül megjelent műveiből:

1. Anadolu Halk Edebiyatı (Anatóliai népköltés) ford. Halil Fikret. Halk Bilgisi Mecmuası,
   CI, 1928, p 55-66.
2. Türkler-Macarlar. Bizim Türk Kardeşlerimize Eski Bir Hikâye (Törökök-magyarok. Egy
   régi történet török testvéreink számára) Türk Duygusu, I. 4. 1329/1913, p. 6.
3. Halk Edebiyatı Örnekleri, 1. Mâniler (Mutatványok a népköltésből. 1. Mánik) Halkin Sesi.
   İstanbul 1339/1913. Evkaf-ı İslâmiye Matbaası, 55 p.
4. Halk Edebiyatı Nümuneleri. Türkçe Ninniler (Mutatványok a török népköltésből. Török
   altatódalok) İstanbul, 1341/1925, Orhaniye Matbaası, 60 p.
5. Ortaoyunu: Büyücü oyunu (Varázsló-játék) İstanbul 1304/1888, 32 p.
6. Helva Topu Geçti (Elrepült a helva-labda) Folklor, 2. évf., 19-22. S. 11-12-1-2/1971-1972,
   p. 42-46.
7. Ağlayan Elma ile Gülen Elma. Merak Şah ile Sade Sultan. İki Türk Masalı (A síró alma és a
   nevető alma. Merak sah és Sade szultán. Két török mese) İstanbul, 1968. Tan Matbaası, 32 p.
8. Gül Güzeli ve Başka Masallar. İki Türk Masali (Rózsa-szépe és más mesék. Két török
   mese) İstanbul, 1968. Tan Matbaası, 22 p.
9. Keloğlan Masalları (Tarfejű meséi) İstanbul, 1968, Tan Matbaası, 32 p.
10. Adakale Türk Masalları (Adakalei török népmesék) ford. Necmi Seren, İstanbul, 1946,
    Ahmet Halit Kitabevi, 128 p.
11. Nar Tanesi ve Başka Masallar. Üç Türk Masalı (A gránátalmaszem és más mesék. Három
    török mese) İstanbul, 1968, Tan Matbaası, 32 p.
12. Parmaksız Ahmet ile Macun. İki Türk Masalı (Ujjnélküli Ahmet és a madzsun /édesség
    fajta/. Két török mese) İstanbul 1968, Tan Matbaası, 32 p.
13. Rüzgâr Dev ve Zengin Kardeş ile Fakir Kardeş. İki Türk Masalı (A szél-óriás és a Gazdag
    testvér meg a szegény testvér. Két török mese) İstanbul, 1968, Tan Matbaası, 32 p.
14. Sihirli Ayna ve Külâh, Kamçi ile Seccade. İki Türk Masalı (A varázs-tükör és A süveg, az
    ostor meg a szőnyeg. Két török mese) İstanbul, 1968. Tan Matbaası, 32 p.
15. Yedi Başlı Ejderha ve Başka Masallar (A hétfejű sárkány és más mesék) İstanbul, 1968.
    Tan Matbaası 32 p.
16. Yilan Peri ve Dev Oğlu. İki Türk Masalı (A kígyó-tündér és az óriásfia. Két török mese)
    İstanbul, 1968. Tan Matbaası 29. p.
17. Türk Halk Türküleri (Török népdalok), Yayina hazırlayan: Ali Osman Öztürk, Önsöz: Edit
    Tasnádi, Türkiye İş Bankası Kültür Yayinları, 1998.

A fönti bibliográfia-válogatás török olvasók számára készült. A rövid bibliográfiát néhány címmel kiegészítettük (Tasnádi Edit, a fordító)

KÚNOS IGNÁC 

ADA-KÁLEI TÖRÖK NÉPDALOK

„Fehér kéményből fekete füst füstöl,
díszes kertben idegen pacsirta szól,
ne szólj bülbül, elég az én bánatom.”

2016-04-25

MEGTEKINTHETŐ VERZIÓK

PDF

https://mek.oszk.hu/15300/15360/index.phtml#

A Kúnos Ignácz születése napján bejegyzés először Nyelvész-én jelent meg.